Julianne Moore: „Szép ruhákat viselni kiváltság”

2017. október 06.
Julianne Moore-nak erős szezonja van: három filmben is láthatjuk idén ősszel. Ezzel párhuzamosan ott van a legfontosabb divatbemutatók első sorában, és a tervezők is imádják a kortalan szépségét. A Triumph legújabb kollekciójának arcával Berlinben találkoztunk.

Kortalan szépség, az „idő múlásával egyre coolabb”, „George Clooney női megfelelője” – ezeket a megállapításokat tettük Julianne Moore-ral kapcsolatban, miközben az érkezésére vártunk a Triumph berlini rendezvényén. Az Oscar-díjas amerikai színésznő a fehérneműmárka legújabb – Florale elnevezésű – kollekciójának az arca, ennek a bemutatása volt az apropója a berlini látogatásnak.

Felidéztük gyorsan azt is, hogy ki melyik alakítására emlékszik leginkább, bár nem az a legfontosabb filmje, a Boogie Nights „görkoris csaja” mindenkinek elsők között ugrott be, aztán a fajsúlyos Megmaradt Alice-nek (ezért az alakításért kapott Oscar-díjat), amelyben az Alzheimer-kórban szenvedő nyelvészprofesszort játszotta. Sokan emlékeznek szívesen a Chloe című filmre, és Az órákra is.

A komoly filmes teljesítmények mellett elmaradhatatlan vendége a legnagyobb divateseményeknek, legutóbb a Párizsi Divathét Louis Vuitton bemutatóját nézte végig az első sorból. A vörös szőnyeges események után a divatszerkesztők pedig általában beválasztják a legjobban öltözött sztárok közé.

„Szeretem a divatot, a divat egy fontos kifejezési mód, az egyik módja annak, hogy a világ tudtára add, hogy mit szeretsz, hogy neked mi tetszik. Szép ruhákat viselni kiváltság, és nagyon élvezem, de az is fontos, hogy ne vegyük magunkat túl komolyan” – mondta arra a kérdésünkre, hogy mennyire veszi komolyan a divatot. A filmes munkáival kapcsolatban is hasonló állásponton van. „Komolyan veszem a munkámat, de nem magamat veszem komolyan. Az is nagyon fontos, hogy élvezzük, amit csinálunk.” A berlini fogadás résztvevőiként ezt csak megerősítetjük: Julianne a lehető legtermészetesebben viselkedett, mosolyogva fordult az érdeklődő újságírók felé, és végig ott maradt a fogadáson, nem slisszolt ki a kötelező körök után. Tulajdonképpen azon se lepődtünk volna meg, ha másnap vele reggelizünk a szállodában (de be kellett érnünk a többi újságíróval).

Julianne Moore-t idén ősszel három filmben is láthatjuk: a Kingsman: Az Aranykört már bemutatták nálunk, október 26-án jön a Suburbicon: Tiszta udvar, rendes ház, a harmadik pedig a Wonderstruck, amelyet októberben mutatnak be Amerikában.