Már az oviban feltűnt, hogy Viki nem úgy fejlődik, mint a többi gyerek: sokkal szívesebben foglalkozott kötetlen játékkal, mint az irányított, játékos feladatokkal és a finommotorikus készségei sem fejlődtek megfelelően, ezért szülei már viszonylag korán elkezdték különböző fejlesztésekre hordani. Édesanyja szerint az igazi problémák akkor kezdődtek, mikor a kislány első osztályos lett. Viki nem volt képes koncentrálni az órákon, nem bírt megülni a helyén, folyamatosan felállt, mászkált a teremben, zavarva az órát és a többieket is. Az iskola azt látta a legjobb megoldásnak, ha az elsős kislányt alig két hónap után magántanulónak nyilvánítják.
Viki anyukája nem nyugodott bele a gyerekbarátnak nem igazán nevezhető „megoldásba”, továbbra is fejlesztésekre, vizsgálatokra vitte a gyereket, míg egy év után megállapították, hogy a kislány ADHD-s, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitás-zavara van. Vikinek Ritalint írtak fel, abból is egy ideje már a „hosszú”, vagyis elnyújtott hatású változatot szedi, ami lehetővé teszi, hogy jobban tudjon figyelni és teljesíteni új iskolájában. „A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban megvizsgálták, mennyi ideig tud odafigyelni a gyerek: akkor nagyjából 10 percet mértek, most a gyógyszerrel szépen, négy óráig is problémamentesen tud figyelni. Ez azért is nagyon fontos, mert Viki borzasztóan teljesítményorientált, nagyon szeretné elsőre jól elvégezni a feladatokat. Az előző iskolájában ha ez nem ment neki, gyakran dühkitörésekkel reagált, ráadásul a gyerekek is kiközösítették viselkedése miatt” – meséli az édesanya.
Anyukája szerint egyébként Viki alapvetően nagyon jó matekos, de csak most, harmadikosként kezdi utolérni a második osztályos követelményeket, és a közösségbe is csak az iskolaváltás után sikerült beilleszkednie. Az előző iskolában történtek viszont annyira megviselték, hogy az új osztályában azóta sem használja első nevét, amin régi osztálytársai szólították – most már csak otthon Viki, az új iskolában Csengének hívják.
Magyarországon jelenleg körülbelül 70.000 ADHD-s gyerek él, de csak kevesen jutnak el a szakszerű ellátásig.
És ha már a kezelés szóba kerül, ott is felmerül egy fontos dilemma: szükségesek és biztonságosak-e az ADHD-ra felírt gyógyszerek?
Nem neveletlenség
Ahogy az összes mentális probléma esetében, úgy az ADHD-nál is nehéz eldönteni, hogy tényszerűen ennyire megugrott-e az esetek száma, vagy a jobb diagnosztika eredményez nagyobb láthatóságot. Dr. Nagy Péter, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia kórházigazgatója inkább az utóbbira tippel: szerinte régebben könnyebben sütötték rá az ADHD-s gyerekekre, hogy szimplán „rosszak” vagy „figyelmetlenek”, hiszen 40 évvel ezelőtt még nem is léteztek azok a kritériumok, amik alapján ma megállapítják a hiperaktivitást és a figyelemzavart. „Nem gondolom, hogy ma sokkal több ADHD-s gyerek lenne, szerintem inkább arról van szó, hogy korábban fel sem merült, hogy ez olyasmi, amin sem a szülő, sem a gyerek nem tud változtatni. Ha ez az egész csak azon múlna, hogy a gyerek kontrollálja magát, megtenné” – magyarázza a szakértő. Pedig az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder), vagyis a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar idegrendszeri rendellenesség, a gond épp az, hogy a tünetei a felszínről nézve akár viselkedési problémának is tűnhetnek – a megfelelő tájékoztatás hiányában valamelyest érthető módon.
A hiperaktivitás és a figyelemzavar többnyire együtt jár, de külön is előfordulhatnak. A figyelemzavaros gyerekek könnyen elkalandoznak, gondolatban gyakran máshol járnak, lemaradnak, nem tudnak figyelni az iskolában. Az is feltűnhet, hogy ha szólnak hozzájuk, sokszor nem is hallják meg – figyelemzavar megállapítása előtt épp ezért gyakran fül-orr-gégészek is vizsgálják a gyerekeket, mert mindig benne van a pakliban, hogy csak a hallásukkal van gond. Ezek a gyerekek gyakran elhagyják a holmijukat, szórakozottak, előfordul, hogy fogalmuk sincs, hová pakolták a radírt vagy a hiányzó pár kesztyűt, és sokszor az egyik még folyamatban lévő tevékenység közben váltanak át valami teljesen másra. A hiperaktív gyerek ezzel szemben sokkal izgágább, mindig közbevág, mikor mások beszélnek, nem bír megülni az órán, de ha ülni kényszerül, akkor is mindig matat, csattogtatja a tollát vagy dobol a lábával, még tévézés közben is kúszik-mászik a kanapén. Állandóan rohanna, és hiába íratják be a szülők a napközis focizás után fárasztó edzésekre, este hétkor is annyi energiája van, hogy hatalmas küzdelem ágyba parancsolni.
Az ADHD megállapítására ma már egy megbízható, gondosan kidolgozott és széleskörű tudományos konszenzuson nyugvó diagnosztikai eljárást használnak, ahol 18 tünet közül legalább 6 hiperaktív-impulzív és ugyanennyi figyelemzavaros tünetet kell produkálnia a gyereknek ahhoz, hogy a szakértők ADHD-snak nyilvánítsák – ez a leggyakoribb, úgynevezett kombinált megjelenési forma, de előfordul, hogy csak az egyik, vagy másik csoportból fordul elő több tünet. A megbízható diagnózishoz több forrásból, ideálisan a gyerek, a szülő és az iskola oldaláról is információt kell szerezni, de ha ez mind megvan, akkor az ADHD-t jó eséllyel a világ bármelyik pontján ugyanúgy megállapítanák.
Mégis részben épp a tünetek minőségéből következik, hogy a fentiek ellenére még mindig gyakran kétkedéssel fogadott diagnózis megemésztésénél is nagyobb dilemmát okozhat a szülőknek a kezelés kérdése. Az ADHD-nál a nemzetközi irányelvek szerint enyhe vagy közepesen súlyos esetekben viselkedésterápia javasolt, súlyosabb eseteknél már indokolt lehet a gyógyszeres kezelés alkalmazása.
Magyarországon jelenleg két gyógyszer rendelkezik hatósági engedéllyel az ADHD kezelésére, a Ritalin és a Strattera, a kettő közötti döntés a családdal való közös megbeszélésen múlik.
Az előbbi előnye, hogy a hatása gyorsabban kialakul, már 1-2 héten belül észlelhető a tünetek enyhülése, viszont hátránya, hogy a teljes napi hatás csak napi többszöri adagolással érhető el. A Strattera elsősorban azért jó, mert teljes és stabil tünetenyhülést biztosít egész napra, viszont a hatás kialakulásához legalább egy hónap szükséges. Ez a készítmény egyébként a noradrenalin mennyiségét növeli az agyban, de a Ritalinnal szemben nem számít stimulánsnak, ezért elképzelhető, hogy sok szülő épp ezért dönt végül emellett. Ettől függetlenül – ha már gyógyszeres kezelésről van szó – nincs jobb vagy rosszabb gyógyszer: a két készítmény közötti választás a szülők preferenciáin és persze azon múlik, melyik működik az adott gyerek esetében. Az, hogy a kettő közül az elmúlt években mégis a Ritalin került (többnyire egyáltalán nem pozitív) reflektorfénybe, az a gyógyszer megosztó és nagy port kavart stimuláns hatása miatt történhetett.
Egy központi idegrendszeri serkentő első hallásra talán furcsának tűnik hiperaktív gyerekek esetében, pedig nagyon is logikusan levezethető a működési mechanizmusa. „Van egy bizonyos anyag az agyban, a dopamin, ami ahhoz kell, hogy összpontosítani tudjunk, képesek legyünk kontrollálni magunkat és fenntartani a figyelmünket. Ennek a szintje túlságosan hamar lecsökken a hiperaktív gyerekek agyában, a Ritalin pedig abban segít, hogy stabilan magasabban tartsa órákon keresztül” – vázolja Dr. Nagy Péter. Az ADHD sok szakértője szerint a gyógyszeres kezelés nemcsak a legjobb, de az egyetlen igazán hatékony kezelési mód az ADHD-s gyerekek esetében, a gyógyszer ellenzői viszont a legtöbbször (de inkább tévhitekre alapozva) épp stimuláns hatása miatt támadják.
Démonizálás és szcientológia
Alapjáraton sem egyszerű döntés egy szülő számára, hogy gyógyszeres kezelésnek vesse alá gyerekét, de az ADHD esetében több tényező is bonyolítja a kérdést. Egyrészt már megint ott vannak a tünetek. Ahogy arra Dr. Nagy Péter rávilágít, míg mondjuk a magas vérnyomásnál nem kérdés, hogy az illetőnek gyógyszerre van szüksége, addig a „neveletlenségnek” is beillő problémák esetében már sokan elbizonytalanodnak egy idegrendszerre ható szer szükségességén. Vannak persze alternatív módszerek is, mint a korábban említett viselkedésterápia, a kognitív tréning vagy a neurofeedback terápia, de a Vadaskert igazgatója szerint ezekkel alapos tudományos elemzések szerint jóindulattal is csak igen csekély változást lehet elérni.
Bizonyításképpen Dr. Nagy Péter mesélt egy néhány éve összeállított metaanalízisről, melyben a nem gyógyszeres kezelésék hatékonyságát elemezték a hiperaktivitás tekintetében. A metaanalízis alapjául szolgáló kutatásokban résztvevő gyerekek kognitív tréningre, viselkedésterápiára vagy neurofeedback tréningre jártak, illetve voltak, akik speciális, mondjuk mesterséges színezékektől mentes, vagy Omega-3 zsírsavakban gazdag étrendet követtek. Az elemzések alapján első ránézésre úgy tűnik, valamennyire mindegyik módszer használt, de aztán a kutatók megnézték, mi történik, ha a gyerekek viselkedésének változását nem a fejlesztésben résztvevő orvosok vagy szülők próbálják megítélni, hanem olyanok, akik nem voltak jelen a terápiában, például a gyermek pedagógusai. „Fontos kérdés például, hogy észreveszi-e a tanár, hogy a gyerek fél évig járt mondjuk neurofeedbackre? Vagy hogy fél éven keresztül nem fogyasztott glutént? A grafikonokon azt látni, hogy ezekben az esetekben eltűnik a szignifikanciaszint, tehát statisztikailag többnyire már nem láthatóak a különbségek.
Magyarul a gyerekek tanárai nem tudtak különbséget tenni a terápiában részesült és a terápia nélküli gyerekek között. Az ilyen vizsgálatok alapján nehéz jó szívvel azt mondani, hogy a gyógyszer előtt próbálkozzunk alternatív módszerekkel, mert jól tudjuk, hogy azok nem sokat fognak segíteni.
Két területet fontos megemlíteni, ahol a terápiában közvetlenül részt nem vevő megfigyelők is észlelték a beavatkozás jótékony hatását: az egyik az óvodás vagy kora iskolás korban végzett viselkedésterápia és szülőtréning, a másik az omega-3 készítmények megfelelő dózisú alkalmazása.”
Az ADHD Magyarország Alapítvány nem annyira pragmatikus „orvosi” megközelítésből foglalkozik a témával, ők inkább a szülők és pedagógusok mentális segítésére törekednek a lehető leginkább teljeskörű eszköztár bevetésével. „Mi alapvetően a multimodális terápiát javasoljuk, vagyis szeretnénk mindenhonnan megtámogatni a gyereket: viselkedésterápiával, gyógyszerrel, neurofeedback terápiával, mozgásterápiával, CogniPlus terépiával” – sorolja Hajdu Ágnes fejlesztőpedagógus, az alapítvány szakmai vezetője. Ágnes szerint ezeknél a gyerekeknél nagyon fontos a következetes napirend, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a szülők is odafigyeljenek, és szigorú, szakmailag megalapozott szabályok mentén szervezzék a gyerekek életét. Az ADHD Magyarország úgy tartja, a gyógyszer „csak” arra van, hogy a gyerek figyelmi funkcióit javítsa, de ettől függetlenül sok-sok életmódbeli változtatással és terápiával kell körbebástyázni a kicsiket ahhoz, hogy valódi, hosszútávú fejlődést mutathassanak. „Tartunk szülőtréningeket és egyhetes táborokat is, ahol a gyerekekkel és szüleikkel is foglalkozunk. Elképesztően fontos, hogy a terápiák mellett a hozzátartozók otthon is foglalkozzanak a gyerekekkel, készítsenek például ‘szerződéseket’, amikben megbeszélik velük, mik az elvárások, és a gyerekek mit tudnak ebből teljesíteni. Borzasztóan szükségük van a dicséretre is, mivel az ADHD-s gyerekek többnyire mindenhol azt kapják, hogy buták, amitől borzasztóan alacsony az önbizalmuk. Ezt elsősorban a szülők tudják megerősíteni.” Ágnes hangsúlyozza, hogy gyógyszerre csak súlyos, esetleg középsúlyos esetekben van szükség, de szerinte az alternatív módszerek nemcsak eredményesek, hanem elengedhetetlenek. „ A neurofeedback terápia esetében 10-30 alkalom után már látható eredményeket lehet elérni, de ugyanúgy látványos a CogniPlus is, vagy a fejlesztő tornák, amiknek fél-egy év után érződik igazán a hatásuk.”
A szakemberek jórészt egyetértenek benne, hogy a Ritalin biztonságos gyógyszer: egy tavaly lezárult európai vizsgálatban (amiben egyébként a Vadaskert Alapítvány is részt vett) több, mint 1000 gyereket követtek több éven át, köztük gyógyszeres kezelés alatt álló és gyógyszert nem szedő hiperaktív gyerekeket, illetve egy nem hiperaktív kontrollcsoportot. Az eredményekből világosan kiderült, hogy a készítménynek nincsen semmilyen életveszélyes mellékhatása, nem befolyásolja tartósan és súlyos mértékben a vérnyomást, a szívet, nincs egészségkárosító hatása.
A helyzet már közel sem ennyire biztató, ha a gyógyszerről az interneten próbálunk tájékozódni. Már az első oldalon belebotlunk találatokba, amik a Ritalin veszélyes, sőt, halálos kockázatot jelentő mellékhatásaival riogatnak, a szívbetegségtől kezdve a függőségen át a „megmagyarázhatatlan” hirtelen halálig.
Egy ilyen után tökéletesen érthető, ha egy szülőnek kétségei támadnak a gyógyszert illetően, pedig az olyan oldalak, mint a találati lista előkelő helyén szereplő mondjenemetadrogokra.hu mögött szinte minden esetben a Szcientológiai Egyház szervezetei állnak.
Sárosi Péter a TASZ munkatársa még 2015-ben írt alapos jelentést arról, hogyan törtek be a szcientológusok áltudományos drogprevenciós szervezetei az iskolákba és gyermekorvosi rendelőkbe, hogy tetemes pénzösszegeket mozgatva kampányoljanak a drogok és bizonyos gyógyszerek (elsőszámú ellenségként a Ritalin) ellen, illetve saját, „alternatív” módszereik mellett. A helyzet egyik legsúlyosabb vetülete, hogy a függőséget és más pszichiátriai betegségeket szaunázással, vitaminterápiával és mindenféle „mentális tesztekkel” kezelő Narconon programjuk eredményeként már számos halálesetet dokumentáltak világszerte.
De hiába járta be az egész magyar sajtót a hír a TASZ jelentése után, a Google első találati oldalán virító démonizáló oldalak valószínűleg sokkal több szülőhöz eljutnak, mint a leleplező írások. És mivel a civil szervezeteknek nem megy annyira jól, mint a Szcientológiai Egyháznak, az iskolákba és más gyerekekkel foglalkozó intézményi környezetbe a mai napig be tudnak szivárogni az ilyen (egyébként nem csak a Ritalinra vonatkozó) rémisztő hazugságok. Ebből pedig már egy is elég ahhoz, hogy az ADHD-s gyerekek szülei visszariadjanak a gyógyszeres kezeléstől. „Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen teljesen érthető, hogy a szülő utána akar járni, milyen gyógyszert írtak fel a gyerekének pláne, hogy itt nem egy hónapos kúráról, hanem jó eséllyel több éves gyógyszerszedésről van szó” – mondja Dr. Nagy Péter.„Kicsit úgy vagyunk ezzel, mint a repülőgép-balesetekkel: bár sokkal kevesebb a repülőgép-szerencsétlenség, mint az autóbaleset, az a néhány eset mégis annyira nagy figyelmet kap, hogy sokkal jobban félünk repülőre ülni, mint autóba szállni.
Ezért ha az valaki leül a számítógép elé, beüti, hogy ’Ritalin’, és ott sorakozik majd száz oldal, ami azt mondja, hogy ez egy nagyon klassz gyógyszer, amivel semmi gond nincsen, de lesz egy, ahol azt írják, hogy ’az én gyerekem lebénult tőle’, azt szülőként nem bírja majd kiverni a fejéből.”
Egy másik érv a stimuláns hatású ADHD-gyógyszerek ellen már sokkal komplexebb és nem köthető egyetlen sátáni háttér-hatalomhoz, ettől függetlenül nem kevésbé ártalmas, mint a szcientológusok hamis mellékhatásai. Ez az ADHD-gyógyszerek függőségekre hajlamosító hatása. Az elképzelés viszonylag széles körben, sokáig tartotta magát, viszont ironikus módon a jelenlegi tudományos álláspont nem csupán megcáfolta ezt, hanem a szöges ellentétét látszik bizonyítani.
Adderall, abúzus és addikció
Az ADHD gyógyszeres kezelésének ellenzői előszeretettel példálóztak Kurt Cobain történetével. Ma már közismert, hogy a Nirvana énekesének heroinproblémái voltak, de azt kevesen tudják, – fűzik a történethez a gyógyszer ellenzői – hogy Cobaint gyerekként ADHD-val diagnosztizálták, amire metilfenidátot (ez a Ritalin hatóanyaga) kapott. Mivel stimulánsról van szó, sokak számára kézenfekvőnek tűnik, hogy a gyerekkori gyógyszerszedés vezette el az énekest a későbbi végzetes addikcióig.
A teljes történethez azonban hozzátartozik, hogy Cobain állítólag csak egy nagyon rövid ideig, mindössze három hónapig kapta a gyógyszert, ami nemhogy hozzájárult volna későbbi függőségéhez, de sokak szerint épp annak abbahagyása vezethetett odáig.
A mai álláspont szerint tehát nem az ADHD-ra felírt stimuláns hatású gyógyszerek, hanem épp a kezeletlen ADHD hajlamosíthat valakit a függőségre.
Dr. Nagy Péter szerint a félreértés gyökere, hogy sok kábítószerhez hasonlóan itt is egy központi idegrendszeri stimulánsról van szó. A kokain például a dopamin és a szerotonin nevű neurotranszmitterekre hat, a dopamin tekintetében ez a legismertebb visszavétel gátló, vagyis nem engedi, hogy a dopamin kiürüljön a szinapszisokból, amitől eufória alakul ki a használóban (nagyon hasonló mechanizmus működik a SSRI típusú, azaz szelektív szerotonin visszavétel gátló antidepresszánsok esetében is). A Ritalin – az amfetaminhoz hasonlóan – szintén a dopamin szintjét növeli a szervezetben, de a gyors hatású drogokkal szemben ez fokozatosan, nagyjából egy óra alatt emeli meg a dopaminszintet. A gyógyszer hatása idővel aztán folyamatosan csökkenni kezd, ez a lassan építkező felszálló és leszálló szakasz az oka, hogy nem alakul ki addikció. Nagy Péter szerint erre több bizonyíték is van, de talán a legmeggyőzőbb, hogy még egy gyógyszeres kezelés alatt álló ADHD-s gyereket sem látott Ritalinért kuncsorogni: „Sok szakember Magyarországon és például Olaszországban csak iskolaidőben javasolja a gyógyszer alkalmazását, hétvégén vagy iskolai szünetekben nem.
Ha kialakulna addikció, azt épp az ilyen időszakok miatt lehetne nagyon pontosan észrevenni, de olyan sosem történik, hogy a gyerek odamegy szombaton a szüleihez, és követeli a Ritalint. Sosem fordul elő, hogy a gyerek ragaszkodna a gyógyszerhez.”
Tény, hogy amerikai kutatások szerint az ADHD-s betegeknél akár háromszor-ötször nagyobb lehet a függőségekre való hajlam, de sokáig a rossz oldaláról közelítették meg a tyúk-vagy-a-tojás kérdést. Nem a gyógyszerek okozzák a későbbi függőségeket, hanem a gyógyszeres kezelés nélkül maradó ADHD-s felnőtt fogja keresni a stimulust, amiből addikció alakulhat ki. Ezt a viselkedést a gyerekek esetében is könnyű tetten érni: vegyük például azt a gyakori vádat, hogy mitől lenne bármi problémája annak az ADHD-snak kikiáltott gyereknek, aki egyébként nagyon is oda tud figyelni egy tabletes játékra? Csakhogy egy tabletes játékra sokkal könnyebb odafigyelni, mert színes, izgalmas, hangos, folyton mozog és villódzik. Az alacsonyabb intenzitású ingerekkel nehezen stimulálható ADHD-s gyerekek örülnek, hogy végre valami leköti a figyelmüket, később pedig hasonló, de sokkal több kockázatot hordozó ingereket kereshetnek. Dr. Nagy Péter azon az állásponton van, hogy a gyógyszer nem drogfüggőségbe hajszol, hanem ellenkezőleg, megvéd az addikció kialakulásától: „Ha a gyerek kiskorától kezdődően azt éli meg, hogy soha nem tud figyelni, és mindig csak szidják, az iskolában pedig csak kudarcot él át, akkor ösztönösen elkezdi majd keresni azokat a szituációkat, ahol elfogadást és és pozitív visszajelzést kap. Ezért sokszor ezek a gyerek lesznek – főleg alsóbb osztályokban – a bohócok. A tanulmányi eredményük nem valami jó, de tudnak vicceset mondani, amin mindenki nevet, így gyakran beleragadnak ebbe a szerepbe. Ha pedig ha az iskolában nem találják a helyüket, gyakran az utcán keresnek megerősítést, ott pedig iszonyú menő, ha valaki mindent meg mer tenni, bárkinek be mer szólni. Előbb-utóbb drogok is előkerülhetnek, ha pedig ezek történetesen stimuláló hatású szerek, akkor a gyerek életében először azt tapasztalja, hogy végre tud figyelni, végre képes végighallgatni egy beszélgetést. Ezt pedig aztán nagyon nehéz ott hagyni. Ma már tudjuk, hogy akár a kokainfüggőség hátterében is állhat kezeletlen hiperaktivitás és figyelemzavar.”
Nem mondhatnánk egyébként, hogy Magyarországon orrba-szájba cikkeznének a Ritalinról akár az imént említett démonizáló, akár magasztaló hangnemben. Viszont annál többet lehetett olvasni a külföldi médiában a hozzá sok szempontból hasonló Adderallról.
Amerikában az Adderallal való visszaélés valóban problémát jelent, de ahogy az a gyógyszer működési mechanizmusából sejthető, ott sem partidrogként falják, hanem inkább a felsőbb társadalmi osztályok tagjai használják kognitív teljesítménynövelőnek főleg egyetemi tanulmányaikhoz vagy éppen munkához.
Tény az is, hogy 2012-ben már nagyjából 16 millió Adderall receptet írtak 20-39 év közötti felnőtteknek, a kampuszokon pedig figyelemzavaros és teljesen ép diákok is a gyógyszer segítségével próbáltak többet és jobban tanulni.
Sőt, egy a Brain and Behaviorban publikált 2012-es kutatás szerint 2004-re egyetemi környezetben a receptre kapható stimulánsokkal való visszaélés jelentette a legsúlyosabb droghasználati problémát, amit egyedül a marihuánafogyasztás előzött meg.
Az Adderall hatóanyaga tulajdonképpen az amfetamin, aminek a teljes történetét érdemes elolvasni Nicaolas Rasmussen On Speed: The Many Lives of Amphetamine című könyvében. Ahogy Rasmussen is leírja, az amfetamint 1929-ben szintetizálta egy Gordon Alles nevű vegyész, aki eredetileg allergiagyógyszert szeretett volna kikísérletezni, majd a szert a ’30-as évek Amerikájában Benzedrine néven árusították serkentő, hangulatjavító készítményként. A második világháború után antidepresszáns lett belőle, az Obetrol névre keresztelt gyógyszerként pedig fogyásra használták elsősorban fiatal nők. Az amfetamin gyógyszeripari felhasználását a ’70-es években szigorították, 20 évvel később azonban megjelent a korábbiakhoz képest lassabban és fokozatosabban ható amfetaminnal dolgozó Adderall, amit kimondottan az ADHD-s gyerekek számára fejlesztettek ki.
A mai napig nem tudni egyébként, hogy az amfetamin az egészséges szervezet esetében valóban kognitív teljesítményfokozó-e, vagy csupán több, de nem jobb teljesítményre tesz képessé. A teljes igazsághoz tehát hozzátartozik az is, hogy stimuláns hatású gyógyszerekkel lehetséges, és van is visszaélés: az Adderall-függőség most is komoly problémát jelent az amerikai addiktológusok számára. Ugyanígy a Ritalinnal való visszaélés, vagyis a gyógyszer nem indokolt szedése vagy az előírt mennyiséget meghaladó fogyasztása is kialakíthat addikciót, de az ADHD-val foglalkozó szakemberek nagy része szerint az abúzus elméleti lehetősége miatt a gyógyszerre vetülő árnyoldalnak nem szabadna elvennie a lehetőséget ADHD-s gyerekek százezreitől, hogy teljesebb életet élhessenek.
Se gyógyszer, se kezelés
Azt, hogy magyarországi kontextusban mennyire értelmezhetetlen a Ritalinnal való visszaélés, jól mutatja a Corvinus Egyetem friss kutatása. Dankó Dávid, Frang Géza Attila és Mór Zoltán elsősorban a gyermekkori ADHD gazdasági terheit és azok lehetséges megoldásait járták körül, de kutatásukban érdekes általános adatokra is rávilágítanak. Például arra, hogy a jelenleg
Magyarországon élő körülbelül 70.000 ADHD-s gyerekből 50.000 esetben a betegséget egyáltalán nem észleli és kezeli a család, és a maradék 20.000 főből is csupán 4.500 gyerek van, aki eljut egy gyermekpszichiáter szakorvos rendelőjébe.
Így nálunk láthatólag nem igazán állja meg a helyét, amit az amerikai rendszernek sokszor a szemére vetnek, hogy fűt-fát (sokszor indokolatlanul is) ADHD-val diagnosztizálnak, majd feleslegesen gyógyszerekkel tömnek.
Ahhoz, hogy ezt a számot tényleg olyan ijesztőnek lássuk, amilyen, azt kell megértenünk, milyen hosszútávú következményei lehetnek az kezeletlen ADHD-nak. Gondoljunk bele, milyen esélyei vannak az iskolarendszerben és később a munkaerőpiacon annak, aki akárhogy is próbál, egyszerűen nem képes figyelni és teljesíteni. „Ezek a gyerekek ülnek az iskolában, és az órai anyagnak körülbelül a 10%-a megy a fejükbe. Pedig valójában baromi értelmesek, jó a memóriájuk, nincsen semmi gond az agyukkal, csak nem tudnak odafigyelni. Múltkor találkoztam egy kislánnyal, aki a felszínen nagyon rossz gyereknek tűnhet, de ha az ember kicsit elbeszélget vele, kiderül, hogy borzasztóan szeretne megfelelni. A legutóbbi matekdolgozatban például gondosan végig csinálta az összes feladatot, csak épp osztás helyett összeadást végzett. Végül persze egyest kapott. Az ADHD-s gyerekkel rendszeresen előfordul, hogy a figyelmetlenségük miatt lesznek rosszabb eredményeik, ez pedig rémesen megviseli őket. És van egy másik része is a figyelemzavarnak, ami az egész családnak nehézséget jelent: hogy ezek a gyerekek kínosan kerülik azokat a helyzeteket, amikben figyelni kell. Szóval ha otthon le kell ülni tanulni, az mindig hatalmas küzdelem, amitől a szülők is egyre türelmetlenebbé válnak, így a figyelemzavarból állandó konfliktus, ördögi kör lesz” – magyarázza Dr. Nagy Péter. A kórházigazgató azt mondja, több olyan 14 éves ADHD-s gyerekkel dolgozik, akiknek korábban szakértői javaslatra sem adtak gyógyszert, és akik emiatt végigbukdácsolták az általános iskolát, a rossz bizonyítványokkal pedig nem jutottak be azokba a gimnáziumba, amikbe szerettek volna. Pedig a képességeik meg lettek volna hozzá.
Dr. Nagy Péter elmesél még egy történetet egy fiúról, aki 15 évesen került hozzá, akkor már olyan zűrös múlttal a háta mögött, hogy egyik iskolából a másikba penderítették. A Vadaskertbe eredetileg az öngyilkossági kísérletei miatt került, de rövidesen kiderült, hogy a problémáinak a hiperaktivitás volt a gyökere: „Heteken keresztül csak arra próbáltunk rájönni, miért van vele az állandó balhé. Majdnem egy hónap után történt, hogy mellékesen elejtette, hogy már megint elhagyta a kesztyűjét…Korábban fel sem merült bennem, hogy arról faggassam, tud-e figyelni, annál sokkal súlyosabb problémák voltak vele. De akkor elkezdtem kérdezgetni, hogy előfordult-e már ilyen korábban is, aztán szép lassan összeállt a kép: hiperaktív gyerek volt, aki az őt érő sorozatos kritika miatt kezdte el provokálni a környezetét, amivel egy idő után a pedagógusokat és a szülőket is kiakasztotta. Végül elkezdtük kezelni a hiperaktivitását 15 éves korában, így sikerült befejeznie a középiskolát, kapott egy szakmát a kezébe. Amikor először találkoztunk, erre semmi esélye nem volt.”
Nem arról van szó tehát, hogy bárki gyógyszereket akarna lenyomni a gyerekek torkán. Egyszerűen arról, hogy a súlyos problémát jelentő ADHD esetén a legtöbb szakértő jelen álláspontja szerint a gyógyszeres kezelés jó és biztonságos megoldást nyújthat. És még inkább esélyt, hogy azok a gyerekek is képesek legyenek kihozni magukból a maximumot, akik egyébként csak elkallódnának és súlyos lelki sebeket szereznének a teljesítményközpontú oktatási rendszerben.
