Jó, de mit vegyek a barátnőmnek nőnapra, kérdezed? Ez egy egyszerű kérdés, adjál neki virágot és kész, ha alkalmi kapcsolat, akkor vágottat, hogyha hosszútávú akkor cserepeset. Nem, a művirág nem jó áthidaló megoldás, hiába veszed meg a legdrágábbat azzal nem fogod évekre letudni a problémát.
De hogy a virág olyan snassz, és te inkább valami igazi jó ajándékot akarnál adni neki, olyat ami tényleg örömet szerez? Csak épp nem tudod mi legyen az, és ezért kéred a tanácsomat? De hát honnan tudjam én, hogy minek örülne, hogy mi lenne az ideális ajándék, amikor nem is ismerem a nődet?
A nődet neked kell ismerni, és ha nem tudod, hogy mit adj neki ajándékba, akkor lehet, hogy nem is ismered eléggé. Persze, vehetsz neki olyan jól bevált dolgokat, amit minden nő szeret, tudod, egy jó rúzst, vagy valami jó csokit, parfümöt, ékszert, esetleg cipőt. Vehetsz neki mozijegyet, színházjegyet, könyvet. Próbálkozhatsz valami jó menő és drága pofakenőccsel, hogy is hívják ezt a nők maguk között, várjál, megvan, arckrém, vagy vehetsz mondjuk masszázsbérletet.
Ha amúgy kedves, és nem haragszik rád éppen, akkor ezeknek mind örülni fog, vagy legalább megpróbál majd úgy tenni, mintha örülne. Hihetetlenül nagyvonalú nők vannak, egész odaadóan tudnak örülni néha olyan ajándékoknak amit nyilvánvalóan saját magának vesz a férfiember, láttam már olyan nőt aki egész meggyőző lelkesedéssel tudott úgy tenni, mint aki egész életében arról a titániummal futtatott racsnis csavarhúzókészletről álmodozott, amivel névnapjára meglepte a kedvese, ráadásul buzgón bólogatva helyeselt arra a felvetésre, hogy a szerszámkészlet eddigi fájó hiánya miatt nem vetette bele magát a motorszerelésbe, amikor pedig mindig is micsoda érdeklődéssel hallgatta a férje karburátorszerelési kalandjait.
A legrosszabb amit tehetsz, ha valami számodra nagyon fontos dolgot ajándékozol neki, olyasmit ami nagyon sokat jelent neked, és komoly áldozat odaadni. Ilyet ne csinálj, ez az önbüntető fajta ajándékozás tényleg csak arra jó, hogy utána megharagudj rá, azért mert nem örült kellőképpen még az apádtól örökölt szurkolói sálnak, amit amúgy soha elő se veszel a fiókod mélyéről de most egy hirtelen elérzékenyülés és lelkiismeret-furdalási roham hatására neki adsz egy elegánsan leplezni próbált de mégis inkább fájdalmasan, szinte már az ötlet megszületésekor megbánt gesztussal.
Az a helyzet, hogy igazi ajándékot adni nehéz, mert vagy olyasmit kell találnod, amire mindig is vágyott de soha nem is tudott róla, vagy olyasmit aminek a hiányáról halvány lila fogalma se volt, pedig éppen ez az, amitől igazán tökéletessé válik az élete. Igazából egyik nehezebb feladat mint a másik, néha egy élet is kevés rá, hogy egy-egy ilyenbe beletrafálj. De ez nem jelenti azt, hogy nem kell szorgosan és folyamatosan próbálkozni. Épp ezért én az tanácsolom, hogy ne nőnapon próbáld ezt megejteni, hanem folyamatosan, mindig máskor. Ha olyankor veszel neki ajándékot amikor nem is számít rá, nem az lakalom miatt hanem egyszerűen azért mert eszedbe jutott és szereted, és úgy gondolod, hogy épp akkor sikerült megtalálnod az előbbi két kategóriába eső ajándék valamelyikét, akkor már egyből nyert ügyed van.
A lényeg itt is bátorság, én például életem legnagyobb ilyen sikerét egy réz habüsttel arattam, amit ráadásul lyukas is volt, de ő egész kislánykorában ezt nézte a nagymamájánál a falon és nem volt szabad hozzányúlnia se soha, és aztán nyoma veszett, és amikor beállítottam vele, egy darabig azt hitte hogy pont azt a darabot sikerült visszaszereznem, és annyira örült, hogy amikor kiderült, hogy ez nem éppen ugyanaz csak ugyanolyan akkor se bánta, úgyhogy aztán jobbnak láttam nem megmondani neki, hogy igazából nem is neki vettem, hanem saját magamnak, mert amióta először olvastam a Don Quijotét azóta szerettem volna én is egy rendes habüstöt, amiből akár lovagi sisak is lehetne másnapos reggeleken.
Szóval csak bátran, vegyél neki meg bármikor bármit, ha elég nagy szeretettel adod, akkor biztos örülni fog, merthogy az ideális ajándék, bármilyen gejlül is hangzik, amit most mondani fogok, bizony nem más, mint az őszinte szeretet.
Dragomán György
