Mint két autista gyermek édesanyja és háromgyerekes anya kötelességemnek érzem, hogy egyre több ember megtudja és ezáltal megértse, mi is az autizmus. Hivatalos források szerint ma minden 100. ember autista Magyarországon, tehát a terjedésük egyre többünket érint. Ezért szeretném az autizmust nemcsak tényszerűen, hanem anyai szemmel is bemutatni.
Sajnos még manapság is azt hiszik sokan, hogy az autista olyan, mint az „Esőember”. A film főszereplője tényleg remekül alakít egy súlyosan autista embert, azonban az autizmus egy spektrumzavar, nemcsak minden eset más és más formában nyilvánul meg, de a megjelenés erőssége is különböző. A legsúlyosabb autisták a kenneri autisták (talán az Esőember ilyesféle). A leggyengébben érintettek az úgynevezett „magasan funkcionáló” autisták, akik a legjobban tudnak beilleszkedni a társadalomba és sok sok fejlesztés után akár önálló életre is képesek. Az Asperger-szindrómások legtöbbször a nagyon furcsa viselkedésű zsenik, de nem minden esetben van kiemelkedő részképességük nekik sem. A szomorú valóság az, hogy az autisták 70% valamilyen szinten értelmi fogyatékosnak is minősül. Persze kérdés, mi az, hogy értelmi fogyatékos, mert ezt IQ tesztekkel mérik és ha valakinek pont az agya működik másként, akkor nem mérhető olyan eszközökkel, mint mások. Továbbá az autisták többségének rengeteg más problémája is van, pont azért, mert valami másként van „összedrótozva” az agyukban. Sokan hiperaktívak is, figyelemzavarosak is, talán epilepsziások, másoknál Tourett- szindrómával párosul az autizmus, mint például az én fiam esetében.
Nem minden autista zseni.
Az autista emberekre jellemző az egyenetlen képességprofil, vagyis az, hogy míg bizonyos területeken jól, vagy akár kimagaslóan teljesítenek, más területeken nem érik el a koruknak megfelelő fejlettséget. Az autizmusnak ez a jellemzője az alapja annak a tévhitnek, hogy minden autista zseni. Ez a félreértés abból is fakadhat, hogy az őket érdeklő kevés témában olyan nagyon képesek elmerülni, hogy arról mindent tudnak és ez elsőre félrevezető lehet. Tehát egy területen azért tűnik zseninek valaki, mert rengeteget foglalkozik ezzel, de alapvetően nincs veleszületett tehetsége hozzá. Itt nagyon észnél kell lenni, mert sokszor az autizmushoz társuló kimagasló tudásnak nincs funkciója. Mit lehet azzal kezdeni, ha az összes villamos összes áramszedőjéről mindent tudunk? Nem sokat, de el lehet ezt tolni olyan irányba, hogy funkcionális tudás legyen belőle.
Ismerek például. olyan autista kisfiút, aki 3 éves kora óta a kukásautókat tanulmányozza és minden kukásautókról szóló statisztikát fejből tud. Cserébe fogalma sincs más dolgokról, amik kortársait érdeklik. Általánosságban elmondható, hogy az autisták kimagasló képességűek a mechanikus memóriához kapcsolódó tudásokban, de előfordul zenei, rajz- vagy számolási tehetség is.
Nem igaz, hogy az autisták nem veszik fel a szemkontaktust.
Csak egyes autisták nem veszik fel a szemkontaktust. Ennek oka, hogy olyan sok inger éri őket, hogy nem tudnak egyszerre arra is figyelni, hogy nézzenek, hallgassnak valakit, és meg is értsék, amit mond miközben még ott van a sok száz háttérben zajló, mások számára lényegtelen inger is. Ezért megpróbálják kizárni azokat az ingereket, amelyek zavaróak számukra.
Tévhit, hogy az autisták nem tűrik az érintést.
Nem az érintéssel van bajuk, hanem azzal, ha valami kiszámíthatatlan. Ha váratlanul lép vagy hatol bele valaki az aurájukba, azt értelmezhetik egyfajta erőszakosságnak, túlingerlésnek, mely idegességet, akár dührohamot is kiválthat belőlük. De a megfelelő időben és helyen történő ölelés, simogatás nagyon is jólesik nekik és fakad is belőlük. Az én gyerekeim például kifejezetten szeretik a simogatást és bújnak, hogy közeli testi kontaktusba kerüljenek. Kérik a simogatást, de olyan módon, ahogyan az nekik megfelel. Itt is igaz az érzékszervi, azaz ebben az esetben a bőr túlérzékenysége, melynek következtében az ujjamon lévő legkisebb sérülést is észreveszik simogatáskor, mert az más, mint eddig.
Az autisták igenis éreznek.
Sőt, az autisták nagyon is éreznek. Érzik önmagukat és másokat is, csak mivel az érzelmek birodalma nehezen dekódolható számukra, így ha nem tanítjuk őket azok nevesítésére, kifejezésére, akkor nem tudnak a sok felgyülemlő érzelemmel mit kezdeni.
Az én külön elméletem, megfigyelésem, hogy olyannyira érzékenyek, pontosan tudják mi zajlik a másik emberben energetikai szinten. Az én fiam szinte gondolatolvasó, érzi, ki mit milyen szándékkal mond. Nemcsak a szavakat érti, hanem a mögöttes szándék energiáját is befogadja, pedig a kettő önmagában is sokszor ellentétes üzenetet hordoz. Képzeljük csak el, ha mindenkibe ilyen szinten belelátnánk, milyen sok üzenetet kapnánk percenként a külvilágból! Ráadásul az autisták mindenre emlékeznek, hihetetlen jó a memóriájuk! És mivel ez olyan sok inger, hogy a megemésztésére nincs idő, amikor elfáradnak, bezárkóznak, befelé fordulnak, hogy az ingereket kikapcsolják, feldolgozzák. Ezért is az elnevezés: „autista”, tehát aki maga felé fordul.
Az sem igaz, hogy ők egy másik világban élnek.
Ugyanabban a világban élnek, mint mi, csak másfajta szemüvegen keresztül nézik azt.
Ahhoz, hogy a társas világban jól működjünk, kellenek bizonyos kognitív képességek. Ezek egy átlag ember számára természetes módon alakulnak ki azáltal, hogy leutánozzuk embertársainkat. Az egyik ilyen kognitív kapacitásunk, hogy az átlag társas helyzetekben nagyjából olvasni tudjuk, mi lehet a másik szándéka. Tudjuk, hogy Tomi azért kiabál, mert mérges, főleg ha az előzményeket is ismerjük. Ha legközelebb is hasonló helyzet alakul ki, előre fogjuk tudni, hogy Tomi mérges lesz és kiabálni fog. Nem látunk a jövőbe, de hozzávetőlegesen be tudjuk jósolni a magatartását, ez tehát nem tölt el minket bizonytalansággal, szorongással. Mindezt ösztönösen és többnyire könnyedén tesszük. És pont ez a képesség hiányzik vagy legalábbis gyengébb az autistáknál. Emiatt nem tudják értelmezni a másik viselkedését sem, sokszor félreértik azt és ez rengeteg szorongás forrása, hiszen úgy tűnik számukra, előre nem kiszámítható módon történnek a dolgok.
Az autistáknak is van humorérzékük.
Ha a humor csak a szóviccek értése, akkor az autistáknak tényleg nincsen, hiszen mindent szó szerint értenek. Viszont a kifinomult humort, amelyben nincs rossz szándék nagyon is értik az autisták. Sőt! Az asszociatív dolgokban kifejezetten ügyesek. A lányom 6 évesen meglátta a garázsban a vállkaszát és spontán elkezdte énekelni, hogy „Vállkasza Péter, jó reggelt”.
Itt szeretném megjegyezni, sőt hangsúlyozni, hogy, bár erről sehol nem olvastam, saját gyerekeimen megfigyeltem, hogy kifejezetten jóindulatúak és nem tudnak mit kezdeni a negatív háttérszándékkal, például azzal ha kinevetik őket, vagy gúnyolják. A lányomat még a csúnya beszéd is irritálja. És ugyan nem ösztönzöm ilyesmire: amikor egyszer már nagyon elegem volt belőle, hogy az iskolában pellengérre állítják és csúfolják, ő pedig nem tudja magát megvédeni, azt találtam neki tanácsolni, hogy „mondd te is azt, hogy hülye”!. Erre ő döbbentem azt válaszolta: „de anya, én nem akarok ilyet mondani senkinek, én nem akarok senkit bántani”. Nagyon elszégyelltem magam.
Szerző: Lohonyai Dóra Fotó: Profimédia – Red Dot
