Remekműveket fest az ötéves autista kislány

2014. október 06.
Az Esőember óta az autistákat furcsa zseniknek, különc csodabogaraknak képzelik az emberek, pedig ez a rendellenesség elsősorban a kommunikációs zavarokban, az abnormális szociális interakciókban -és viselkedési mintákban nyilvánul meg, és csak kevés esetben társul hozzá redkívüli tehetség. Az ötéves brit kislány azonban azon ritka autisták egyike, akiknek különleges képesség van a birtokukban, Iris Grace ugyanis varázslatos képeket fest.

Mikor a kis Iris szülei felfedezték, hogy lányuk a kortársakhoz képest nehezebben halad a beszéddel, nem csak beszédfejlesztésre küldték, hanem művészetterápiára is, így ismerkedett meg a kislány a festészettel. „Arra biztattuk Irist, hogy fessen, hogy jobban tudjon összpontosítani és fejlődjön a beszéde.” – magyarázza a kislány édesanyja, Arabella Carter-Johnson. „Aztán hamar rájöttünk, hogy valójában nagyon tehetséges, és elképesztően tud koncentrálni a festményeire akár 2 órán keresztül. Az autizmusa miatt olyan stílusa van, amit sosem láttam korábban hasonló korú gyerekeknél: van érzéke a színekhez, és azok kapcsolatához.”

A kislány szülei a dohányzóasztalra terítik le a hatalmas papírokat, Iris Grace pedig zenehallgatás közben, elmélyülten alkot. Iris varázslatos festményeit akár meg is vásárolhatjuk, a kislány saját honlapján találhatunk még több információt a fiatal művész munkásságáról. Az autisták általában megfejthetetlen belső világukba zárkózva élnek, kifelé pedig nagyon keveset kommunikálnak ebből. Naoki Higashida mindössze 13 éves volt, mikor úgy próbálta elmagyarázni állapotát a világnak, hogy egy klaviatúra egyes betűkre mutogatva megírt egy könyvet, ami sokat segített a laikusoknak az autizmus megértésében. Iris Grace varázsos, színes festményei újabb szeletét tárnak fel ezeknek a különleges embereknek a lelkivilágából, úgy, hogy közben a kislány is képes megmutatni magát, kommunikálni képein keresztül.