Ásó, kapa, nagyharang és boldogan éltek…! Ez így nagyon szépen hangzik, de ha az évek múltával beáll a csend egy párkapcsolatban és ránk telepszik a magány, akkor már egyre nehezebb tenni azért, hogy minden ugyanolyan legyen, mint a legelején. A legfontosabb azonban, hogy ne adjuk fel, mert mindig van esély és remény javítani, helyrehozni a dolgokat.
A találkozás…
Az egyik legizgalmasabb időszak, amikor két ember találkozik és egymásba szeret. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megismerjük, felfedezzük és elcsábítsuk a másikat. Megpróbáljuk a szebbik arcunkat mutatni, a vonzalmunk nagyon erős, lángol a szerelem és a szexuális vágy is nagyon intenzív. Minden együtt töltött perc varázslatos és izgalmas. Elnézzük egymás hibáit, türelmesek és tisztelettudóak vagyunk. Nagyon úgy tűnik, hogy olyannak fogadjuk el a másikat, amilyen.
„Mi a vacsi? Befizetted már a csekket?”
Majd ahogyan telik-múlik az idő, beköszöntenek a szürke dolgos hétköznapok. Az egymásnak szentelt minőségi idő elkezd csökkeni, a tolerancia szint úgy szintén. A szexuális vágy is mélyrepülésbe kezdhet. Ebben a periódusban figyelünk fel párunk olyan tulajdonságaira, amelyek egyre idegesítőbbé válnak és úgy tűnik, nem is tudjuk megváltoztatni őket.
Ennek a helyzetnek a kialakulásában fontos szerepet játszik az, hogy amikor már stabilnak gondoljuk a kapcsolatunkat, akkor tévesen úgy érezzük, a másik félért többé már nem kell megküzdenünk. Felhagyunk a csábítással, elmaradnak a kedves gesztusok és egyre kevésbé erőltetjük meg magunkat, hogy tetszeni akarjunk a másiknak. A romantikus séták és vacsorák, ajándékok ideje mintha lejárt volna, holott továbbra is nagy szükség lenne arra, hogy a felek ki tudják mutatni egymás iránti ragaszkodásukat, szeretetüket. A nők jellemzően arra szoktak panaszkodni, hogy partnerük már nincs elég figyelemmel irántuk. A férfiak pedig többnyire azt kifogásolják, hogy párjuk nem bízik bennük és nem értékeli eléggé cselekedeteiket, ezért elkezdenek eltávolodni és visszavonulni barlangjukba. A párbeszéd ennek következtében drasztikusan csökken és a meghitt, mély beszélgetésekből átváltunk a „Mi lesz ma vacsorára?” vagy „Befizetted már a csekkeket?” diskurzusba.
Családalapítás és a gyerekek érkezése
Bármennyire is igyekszünk felkészülni a gyerekek érkezésére, a családalapítással az addigi kapcsolati modell teljesen megváltozik. A közös célok és a napi örömök ellenére az új szerepkörök, valamint a gyerekneveléssel járó kihívások könnyen megtépázhatják egy kapcsolat egyensúlyát. Egy időre búcsút inthetünk a romantikus vacsoráknak vagy a spontán kiruccanásoknak, mert a gyerek élvez elsőbbséget. Ez bizonyos mértékig természetes is, de ha a két fél már kizárólag csak anyai és apai szerepben működik jól, illetve nőként, férfiként már nem, az idővel rossz irányba viheti a kapcsolatot.
Bármennyire nehéz – mivel nem kevés szervezést igényel –, de lényeges beiktatni olykor gyerekmentes programokat is. Ehhez kérhetjük a nagyszülők vagy egy jó bébiszitter segítségét. Ezek az erőfeszítések mindenképp kifizetődnek, mert sokkal kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak leszünk. Emellett van egy hosszabb távú cél is, amit érdemes figyelembe venni. Ha szülői küldetésünket sikeresen teljesítjük és gyerekeink egy szép napon kirepülnek a családi fészekből, akkor újra kettesben maradunk párunkkal. Így nem árt, ha addig marad még bennünk némi közös, hogy hátralévő nyugdíjas éveink alatt ne azon kelljen töprengenünk, hogy mit kezdjünk a mellettünk élő idegennel.
„Amíg még volt miről vitatkoznunk, az sokkal jobb volt!”
Vannak olyan párok, akik hangosan veszekednek, sírnak vagy hisztiznek egy vita alkalmával, míg mások megsértődnek és duzzognak. Ekkor legalább vannak még kapcsolódási pontok és kommunikáció. Ha viszont beáll a csend, mert a felek annyira elhidegülnek egymástól, hogy már csak akkor beszélgetnek, ha nagyon muszáj, az a legrosszabb forgatókönyv. A lappangó problémák akár a por a szőnyeg alatt csak gyűlnek és gyűlnek, mi pedig úgy hordozzuk magunkban a sérelmeinket, mint egy málhásszamár. Ez a kapcsolatra telepedő, hallgatag bizonytalanság szép lassan mindkét fél reményeit felemészti, ha nem képesek időben visszafordítani a folyamatot. Ahogy az egyik ügyfelem nyilatkozta: „A csend a legkegyetlenebb elutasítási forma, mert az sugallja, hogy már nem szeretnek eléggé, nem vagyok elég jó a másiknak, hiszen már szóba sem áll velem.”
Mit tehetünk?
- Semmiképpen se törődjünk bele a helyzetünkbe! Próbáljuk meg félretenni sérelmeinket és legyőzni önérzetünket! Bármennyire is nehéz, újra meg kell találni a párbeszédet a párunkkal!
- Szenteljünk több időt magunkra, hobbijainkra és barátainkra: kapcsolódjunk ki!
- Iktassunk be ismét közös, szórakoztató programokat párunkkal, édes-kettesben, amikor megszabadulhatunk a mindennapi terhektől! Tanuljunk meg újra együtt nevetni!
- Konfliktus vagy vita esetén, hallgassuk végig a párunkat és ne vágjunk folyton a szavába, amíg beszél. Így több időnk jut átgondolni válaszunkat.
- Ne csak kritizáljuk, adjunk párunknak pozitív visszajelzéseket is!
- Ahelyett, hogy folyamatosan a másik fél rossz tulajdonságaira koncentrálnánk, készítsünk egy listát párunk összes jó tulajdonságáról és mindennap gondoljuk végig, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak, mi mindent csinál jól, mennyi mindenben támogat minket.
- Ne agyaljuk túl a dolgokat! Legyünk türelmesek magunkkal és párunkkal egyaránt!
- Ne várjuk meg, hogy a helyzet teljesen elfajuljon és a kapcsolatunk teljesen kiüresedjen. Kérjünk segítséget, forduljunk párkapcsolati tanácsadóhoz vagy párterapeutához!
„Jóban, rosszban!” – hangzik a házassági fogadalom. Igaz, nem lehet minden párkapcsolatot megmenteni, de mindig van remény. Ne feledkezzünk meg arról, hogy miért pont Őt választottuk és hogy mennyi minden összeköt bennünket. Ne hagyjuk, hogy a magány elválasszon bennünket a párunktól és feleméssze a gyöngéd érzelmeinket! Ha úgy érezzük, még van miért küzdeni, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt és ne várjunk arra, hogy majd akkor változtatunk a dolgokon, ha a másik fél is hajlandó változtatni!
Infó: www.szepesiandrea.hu
Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!
Fotó: Profimédia – Red Dot
