Tökéletes Instamamik?

2019. február 13. |
Central Médiacsoport Zrt.

Szupertestek, szupermamik, irigylésre méltó vagy éppen bosszantó Insta-pillanatok? A közösségi médiát esténként, altatás után nézegetve kolléganőnk, Benedek Berta Flóra is megírta véleményét.

Hét hónapja borítom a drogériák futószalagjára a babaápolással kapcsolatos termékeket, amik közül olykor kikandikál egy körömlakk. Inkább csak dísze a fürdőszobának, de úgy gondolom megérdemlem, szóval ravasz kacsintással kísérve megsúgom neki, hogy még találkozunk, majd bezárom a szekrény ajtaját. Mikor sikerül a csodás hangommal álomba ringatnom a gyermekem, akkor egy gyors szusszanással, kávé kíséretében átlapozom a közösségi platformokat, majd a többszöri megütközés után úgy döntök, hogy le kell írnom a személyes véleményemet a következő kényes témáról.

A különböző közösségi média oldalak szuper inspirációs források lehetnek, ha eldöntjük magunkban, hogy így tekintünk majd rá és nem viszonyítási alapként, aminek következtében azt gondoljuk, nem fogytunk le elég gyorsan szülés után, a babánk nem alszik eleget vagy túl sokat alszik, kerek a kobakja, nem elég kerek vagy nem fejlődik elég gyorsan.

Hiszen teljesen rendben van, hogy a szülőszobáról kisétálva nem jelennek meg kockák a hasunkon. Egy emberke növekedett bennünk és bárhogy nézzük (leginkább biológiailag) el kellett férnie, így néhány dolog más helyre került. Szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre. Ezek a hiúságunkkal vívott harcok. Be kell látnunk, hogy amikor ismerkedünk az új szituációval, a babánkkal, a határainkat feszegetjük, türelmet tanulunk, és ilyenkor a külsőség az utolsó, amire összpontosítani tudunk. Más lesz a sorrend, az értékrend. Ahogy a testünknek időt adunk a változásra, úgy hagyjunk időt magunknak feldolgozni az eseményeket, el kell engednünk néhány dolgot, de nem örökre, aztán visszakapjuk! Nem sietünk sehová. Gyanítom a tökéletes testű anyukáknak sem ez az üzenetük, amikor megosztják fotóikat a szülés utáni pompás formáikról, de dühösek vagyunk rájuk. Pedig elhihetnénk, hogy csak azért teszik közszemlére a testüket, mert büszkék rá. Csak sajnos a rengeteg változás közepette olyan kisebb kudarcokat feldolgozni, mint a filmbéli szülés gondolatát szétoszlató valóságos szülés, az anyatej nem megfelelő mennyisége és még sorolhatnánk, megfelelés iránti vágyat, kényszert szül. Úgy kódoljuk az üzenetet, hogy valaki megmutatja azt, ami nekünk nincs. Nos, az az ember valószínűleg bizonytalanabb, mint bármelyik másik, akinek mindig a kilókkal kellett küzdenie. Kilyukadtunk egy online világban, ahol állandó visszaigazolás a vacsoránk és az irigység az italunk.

El kell fogadnunk, hogy teljesen mások vagyunk. Az én totemállatom például az anyatigris lett. Azt a versengést és védelmezést, amit a gyermek iránti szeretet szül (a kibertérben is), bármelyik állati horda vezetője megirigyelné. És persze, hogy én is a legjobb akarok lenni, megfogadom, hogy megtanulok még tíz mondókát – aztán végül mégis inkább abból a meglévő kettőből csinálok feldolgozást. Körülbelül százat. De meg kell tanulnunk, hogy az, amit csinálunk, a lehető legjobb, a gyerekem, a férjem, a családom számára, hiszen engem látnak, nem egy másik nő profilját.

A pillanatok megörökítése pedig nem bűn. Büszkeségből szórjuk tele a világhálót, de mikor publikálunk egy-egy tökéletesen beállított kompozíciót vagy egy-egy kiragadott tökéletes pillanatot egy hosszú és nehéz napból, akkor vállalnunk kell a felelősséget, hogy hathatunk ösztönzőleg is vagy elhitethetjük, akár egy színházi darabban, hogy egyetlen nehéz pillanata sincs ennek az időszaknak.

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

Ne várjunk a boldogságra, magától nem jön el! álomkép

Ne várjunk a boldogságra, magától nem jön el!

Miért éneklünk a zuhany alatt? ének

Miért éneklünk a zuhany alatt?