Lackfi János: A hasfelmetsző kabátja és a kétfejű csecsemők

2019. május 08. |
Central Médiacsoport Zrt.

Lackfi János új novellájában felderíti a vadonatúj csomag A4-es papír rejtélyét.

Egy vadonatúj csomag A4-es papírt hazavinni, nos, abban mindig van valami izgató, valami szűzies. És egyszersmind valami liliomtipró jelleg is. Ahogy feltépem a csomagolást, és elővillan a hófehér téglalapok sebző éleinek sorozata, Amundsennek érzem magam, aki előtt sorra nyílnak meg az ember nem látta hómezők, aki egyedül törtet és csörtet a semmi közepén, aki magáévá teheti ezt a szilaj és rakoncátlan térséget, erőnek erejével hatolva előre a végtelenbe. Hunyt szemmel szippantok bele a jó kis papírillatba, melyet senki sem ízlelt még előttem. Frissen meszelt vályogfal. Rekkenő nyárban kútmélyről érkező veder jeges víz. Embermagas páfrányok hűs árnyéka. Őszi mezőre ereszkedett tejsűrű köd.
Ezt az áhítatot zavarta meg a kicsi, mellettem termett, és követelte, hogy azonnal csináljunk papírrepülőt. Aztán összeráncolt homlokkal megkérdezte, tudok-e egyáltalán papírrepülőt hajtogatni. Megmérgedtem, hogy ilyen félkegyelműnek tart, és azt feleltem, papírrepülőt hajtogatni MINDENKI tud. Csak az ilyen kis csipiszek nem. Fűztem volna hozzá, de inkább elharaptam. Minek bántsam meg, nem lehetek ekkora tapló.
Azt mondtam neki, csináljunk papírrepülőt inkább használt papírokból, rengeteg gyűlik össze az íróasztalom mellett, gyorsan hozunk egy marékkal. A kicsi megmakacsolta magát. Ő vadonatúj papírból akar szép fehér repülőt. Mondom neki, de hát az amazóniai esőerdők… Meg a papír pénzbe van ám. Mennyi pénzbe, kérdezi. Kiszámolom, darabja mondjuk egy forint. A kicsi egyik lába itt, másik lába ott, hozza a húsz forintját, ebből húsz repülő kitelik. Nézd már, a kis huligán, szégyenszemre mindjárt elsírom magam! No jó, hajtogassunk papírrepülőt. És hajtogattunk, és szállt a szobában, és besötétedett, és a kicsi azt kérte, ne gyújtsunk villanyt, hanem gyertyát, mert nincs szebb a gyertyafényben szálló papírrepülőknél, olyanok mint a kísértetek, mint a madarak, melyek lepotyognak az alkonyatban. Engedtem neki, és szálltak a repülők, lobogott a gyertya, aztán egyik papírmadár kis híján belerepült a lángba. Éppen felálltam, hogy felnőtt-eréllyel berekesszem a veszélyes kísérletet, mikor megjött a kicsi anyukája, és a gyerek elröppent mellőlem. A papírkupac közepén józanul, szégyenkezve dadogtam, hogy mindjárt rendet rakok, elfújtam a gyertyát, villanyt gyújtottam, szedegettem a papírokat. Ekkor megdermedtem. A megperzselődött lapon elegáns gótbetűk rajzolódtak ki, könnyűszerrel el tudtam olvasni az írást: “közhuszárok bajuszátlagának számítása az isztriai gallonos hordók űrméretének függvényében”. Mi ez az egész? Ki dobhatott palackot a tengerbe ilyen különös módon? A papírgyár portásának citromlével rótt irodalmi szárnypróbálgatásai lennének ezek? Miféle lények üzennek a Sirály-papír hómezőin át? Feleségem szerencsére nem csak a kicsit altatta el, hanem saját magát is, így kínos kérdezősködés nélkül nekiláthattam a rejtély felderítésének.

Az újragyújtott gyertya lángjánál lepergett előttem minden, amit tudni lehetett. Le volt írva a londoni hasfelmetsző személyazonossága egy tisztíttatásra leadott kabát belső zsebében, csak a tisztító épp akkor zárt be, a ruhadarabért pedig nem ment el többé senki. Megtudtam, hogy Jonathan Férfiembörnek hívták azt a zöldfülű pilótát, aki tévedésből megnyomta az atombombát kioldó gombot Hirosima felett. Megtudtam a lábméretét annak az ötvennyolc éves láposhartyáni asszonynak, aki a kútra indult vízért, és mindeközben nem akadályozta meg az ubangi kormány ellen lázadó kibangu martalócok invázióját a földgolyó túlsó felén, sem az ubangi kormány által a kibangu martalócok rovására elkövetett tömegmészárlást. Kiderült, hogy egy kisgyerek majdnem belefulladt a békalencsés patakba, ám a tanító úr épp arra járt, és kihúzta, majd megkérdezte a nevét, mire az kifulladva azt suttogta: Joszif Visszarionovics Sztálin. Az újdonság erejével hatott rám, hogy az Andok felett repülő undok sasmadarak azért képesek kiszúrni a legapróbb pockot onnan az embertelen magasból nézve, mert nem csak szemlencséjük vastagságát, hanem egész szemgolyójuk formáját változtatni tudják. Rájöttem, hogy nagyanyám első férje, Félix, egy trieszti kuplerájban szerezte be a később feleségére is átragasztott vérbajt egy Lucilla nevű kisasszonytól, aki a puccos név mögött valójában egy büdös román perszóna volt, a betegséget utóbb hosszan kellett kezelni, kész csoda, hogy anyám és nagybátyám utóbb világra jöhettek mindennemű testi és szellemi fogyaték nélkül. Fontos információ, hogy a kékbálnák ereiben kényelmesen úszkálhatna fel-alá egy kilencéves maláj fiúcska, ha sikerülne valahogy bejuttatni oda. A tepliceiek nohabor-fogyasztási hajlandósága pedig egyenes arányban áll a budapesti doktor urak által évek óta vizsgálgatott kétfejű csecsemők születésének tendenciájával. Továbbá mérhető, hogy a színskála négyezerháromszázhuszas türkiz árnyalata, mely Van Gogh Virágzó szilvafák című képén felbukkan, előállítható úgy is, ha a bozótba bezuhant, nem éppen színjózan Varacskos Imi eldőlt kempingbiciklijére a holdsugár egy bizonyos szögben vetül éjjel három óra tizenkilenc perckor, mikor Keszeg Pisti tapintatosan elemel egy Stihl-fűrészt Jóvágóék fészeréből, a Csotrogányék Ili lánya pedig ikreket fogan Kacor Laci szénapajtájában.
Kialvatlanul, karikás szemmel ültem a hajnalodó konyhaasztalnál, és az ötszáz oldalas regény utolsó fejezeténél tartottam. Csak azt nem tudtam eldönteni, érdemes-e élni ezek után vagy hurkoljak a csillárra egy erősebb hevedert, és haladéktalanul vessek véget napjaim sorának, megszüntetve ezzel a tudás tengerének fékevesztett hullámzását zsibongó tudatomban.

Fotó: Molnár Mihály

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek