A szülők valószínűleg már végtelenül unják a Boribon és a hét színes lufit (vagy teljesen más tetszőlegesen behelyettesíthető mesét), jó eséllyel már csak gépiesen olvassák fel a sorokat ezredszer is, anélkül, hogy különösebben a jelentésre figyelnének. Úgy tudják idézni, hogy belenéznének a könyvbe. Némileg csalódást is érezhetnek, hogy már megint ugyanazt a mesét kérik a gyerekek, mint előtte minden este. Ám jó oka van annak, hogy a kicsik szeretik ugyanazt az esti mesét hallani újra és újra, és ez nem az, hogy az őrületbe kergessék szüleiket. (Ezt majd a tinédzser korukra tartogatják, mikor randizni, vezetni és politizálni kezdenek.)
Rituálé és biztonság
A gyerekek szeretik az ismerős dolgokat, és ha az esti történések rituálék mentén zajlanak, biztonságérzetet ad számukra: a jó meleg ágy, a szerető szülő és a kedvenc történetük. Az ágy kényelmében végre ellazulhatnak az egész napos felfokozott állapot után. Napközben az iskolában, óvodában a gyerekek stresszhormon szintje magas, mivel folyamatosan olyan helyzetben vannak, ahol meg kell felelniük, viselkedniük kell és figyelni kell. Biztonságos helyen, az ágyukban, ismerős történetet hallgatva végre lecsökkenhet a kortizol szintje szervezetükben és megnyugodhatnak, pihenhetnek.
Mese és intelligencia
Az ismétlődés nem csak a biztonságérzet megteremtése miatt fontos. Akár értik a gyerekek, akár nem, az intelligenciára is rendkívül jótékonyan hat. “Ahogy a gyerekek elkezdenek fejből megtanulni egy történetet, fejlődik a logikai készségük. Magukban próbálják előre megjósolni az eseményeket, felidézni a történet folyását” – magyarázza Dr. Virginia Walter, a Kalifornia Egyetem tanulási folyamatokkal foglalkozó professzora.
Ráadásul a sokszor hallott történetek a gyerekek szókincsét is rendkívüli mértékben fejlesztik. Ha nem kell a mese fordulataira figyelniük, a gyerekek fókuszálhatnak az új szavakra, azonosíthatják, megtanulhatják őket. Egy angliai tanulmányban 3 éveseket vizsgáltak két csoportra osztva. Az egyik csoport ugyanazt a történetet hallgatta meg többször egymás után, a másik csoport mindig más mesét, de a közös az volt, hogy minden mesében elhangzott négy helyen két halandzsa-szó. Akik ugyanabban a mesében hallották a szavakat, azonnal a mese után, egy nappal és egy héttel a kísérlet után is emlékeztek a halandzsa-kifejezésekre, ám akik mindig más történetbe ágyazva hallgatták, nem tudták felidézni a szavakat.
Persze nem jó, ha a gyermekünk szókincse egyetlen könyvre épül csupán, napközben olvassunk minél többféle és minél változatosabb történeteket gyermekeinknek, ám az esti mese legyen ugyanaz a kedvenc történet, és ha mi már nagyon unjuk is a Boribon és a hét színes lufit, bíztassuk magunkat a sok előnnyel, melyhez gyermekünk jut az ezeregyedik felolvasással.
Forrás: Mental Floss
Fotó: Unsplash
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben is!
