ÖKO: 3 gyönyörű mesekönyv, mely környezettudatosságra tanít

2019. április 30. |

A környezetvédelem a legkisebbekkel kezdődik, hiszen akik nekik kell a kezdetektől elsajátítaniuk az ökotudatos szemléletet egy élhető jövő reményében. Ehhez viszont elengedhetetlenek a természetben tett hosszú séták, a rendszeres beszélgetések – és persze a szebbnél szebb mesekönyvek. Íme a három kedvencünk, melyek garantáltan megmozgatják majd a gyerekeket.

1. Gréta

Andrea Gregušová szlovák írónő és Nastia Sleptsova ukrán illusztrátor érzékenyítő, gyönyörű könyvet alkotott, mely egy bálna, Gréta megható történetén keresztül mutatja be, mekkora károkat okozhat a környezetben az emberi tevékenység. Gréta, a bálna hangja egyik napról a másikra elmegy, majd lassan kiderül, hogy nem csak ő, hanem a tengeri élőlények többsége beteg. A hulladék tette őket azzá. – Ezért összefognak, hogy tegyenek valamit a mérgező helyzet ellen.

2. Lengekalendárium – Négy évszak a Nádtengeren

A gyönyörű Lengekalendárium mesekönyv a vízi világ körforgását hivatott bemutatni egy éven keresztül. Az expedíció közben előtérbe kerülnek a vízfelszínen élő madarak, a hüllők, halak és a növényzet is, így nagyon komplex, de a kicsik számára is izgalmakkal teli tudással leszünk gazdagabbak a könyv végére. A történethez Timkó Bíbor csodaszép illusztrációi biztosítják a vizuális élményt, melyek olyan részletgazdagok, hogy még akár a szitakötő szárnyát is alaposan megvizsgálhatjuk rajtuk… Berg Judit, a Lengemesék alkotójának kiegészítő kötete mese, de szoros rokonságot mutat a valósággal is, így játszva tanítja a gyerekeket az élővilág tiszteletére és szeretetére.

3. A nagy bogárkönyv

Yuval Zommer mesekönyve azokat az élőlényeket helyezi a középpontba, akiktől leginkább tartanak a gyerekek: a csúszómászókról, rovarokról és bogarakról szóló könyv nemes célja megszerettetni ezeket a sokat szidott és rettegett élőlényeket a legkisebbekkel, ezzel párhuzamosan pedig átértékelni a szerepüket az élővilágban. Hiszen ha ők nem lennének, az egész tápláléklánc felborulna! Zommer könyve szemléletes, vicces és gyönyörű, színes rajzokkal van tele, hogy minél hosszabb ideig lekösse az ijú bogarászók figyelmét.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Molnár Emese: “A várakozás fontos része annak, hogy megkapjuk, amire vágyunk” jamese

Molnár Emese: “A várakozás fontos része annak, hogy megkapjuk, amire vágyunk”