Pokollá teheti a nászutat az Instagram

2019. június 22.
Egyre gyakoribb, hogy az első komoly veszekedés egy házaspár életében a nászúton következik be, mégpedig a közösségi oldalakra tökéletesen megkomponált fotók miatt. Vajon tényleg megéri a menő fotó, ha az utazás úgy telik, mintha nem is a tengerparton, hanem a pokolban lennénk?

Megkérdeztek egy ifjú férjet, mire emlékszik Arubán töltött nászútjából. Azt válaszolta, hogy a naplementére, de nem a szépsége miatt. “Olyan volt, mintha egy soha meg nem jelenő magazin fotózásán lettem volna” – foglalta össze a férfi egy mondatban a mézesheteket. A kutatók kérdésére ezek után olyan jelzőkkel írta le a vakációjukat, mint rémálom, stresszes, tortúra és teher. Az ifjú feleséget is megkérdezték, miért érezte úgy, hogy dokumentálnia kell egész nászútját az Instagramon. “Úgy éreztem, bizonyítanom kell a világnak, hogy remekül telt az ott töltött idő” – ismerte be az ara. Azt is elmondta, hogy körülbelül a nap felét töltötte  fotózással, képszerkesztéssel és a posztok előkészítésével.


Szétfotózzuk a mézesheteket
A Knot Social Media felmérése szerint a menyasszonyok hetven százaléke posztol valamilyen közösségi média oldalra a mézeshetek alatt. A képek remek lehetőséget nyújtanak, hogy kapcsolatban maradjanak a családjukkal, barátaikkal, ám ha túlzásba esnek, jó eséllyel tönkreteszi az út meghittségét és lerombolja a hangulatot. “A 19. században utaztak az emberek először nászútra, Angliában indult el a szokás. A párok a ceremónia után végiglátogatták azokat a családtagokat és barátokat, akik nem tudtak részt venni az esküvőn” – magyarázta Kara Bebell utazásszervező. Mára a nászút a friss házasoknak inkább lehetőség, hogy ünnepeljenek és meghitten kipihenjék az esküvő mozgalmas pillanatait. “Az utóbbi években a mézeshetek azonban inkább a külvilágnak szólnak. A párok visszaigazolást várnak a követőiktől, nekik utaznak, nem maguknak” – hívta fel rá a figyelmet az utazásszakértő.

Étterembe a fotó kedvéért
A megkérdezett feleségek közül sokan gondosan megtervezték a nászutat, olyan hoteleket, éttermeket és strandokat választottak, melyek jól mutatnak a fotókon. “Mikor elmentünk egy étterembe, azt néztem, hogy néz majd ki az étel a fotón, igaziból nem is szerettem és nem is ettem meg” -vallotta be egy menyasszony. Egy másik pedig arról számolt be, hogy a férje által javasolt strandokért, úticélokért nem igazán tudott lelkesedni, miután korábban fotókon már ellenőrizte őket, és úgy gondolta, nem elég szépek a fotózáshoz.
Bár mindannyian úgy nyilatkoztak, észrevették, hogy újdonsült férjük nem boldog a vakáción, ám nem hagyták, hogy rosszkedve közéjük és a jó naplementés fotó közé álljon. És a nászúttal még nincs vége a konfliktusoknak.

Nyomasztó összehasonlítgatás
Hazatérve a nyaralásról sokan kezdik el összehasonlítgatni fotóikat mások ugyanott készített képeivel. A felmérésben sokan számoltak be arról, hogy rosszul érezték magukat amiatt, hogy mások fotóit jobbnak találták. Bosszantotta őket, hogy kihagytak egy-egy jó fotóhelyszínt. Összességében pedig nem érezték elég jónak a saját nászútjukat másokéval összevetve.
“Ez a jelenség nagyon gyakori. Látjuk mások képeit a csodás nyaralásról, romantikus eljegyzésről, izgalmas nászútról, és úgy érezzük, nekünk is ilyenre van szükségünk” – mondta el Gwendolyn Seidman, az Albright Főiskola közösségi oldalakat kutató pszichológusa és tanszékvezetője. “Rosszul érezzük magunkat attól ha az életünk hullámvölgyeit és hullámhegyeit mások Instagramon látott tökéletesre polírozott képeivel vetjük össze. Úgy érezhetjük hogy a nászutunk sem volt elég romantikus vagy elég különleges másokéhoz képest” – teszi hozzá a pszichológus. Ráadásul a nyomasztó stressz már a nászút előtt elkezdődik, hiszen az út kiválasztásában is egyre nagyobb szerepet játszik, hogy mit láttunk az Instagramon, mások hol töltötték a mézesheteiket. A közösségi oldalaktól való függőség aztán teljesen irreális elvárásokat ébreszt bennünk, ami után rettentő frusztráló lesz szembesülni a valósággal. A nászút önmagában is különleges utazás, hiszen reményeink szerint csak egyszer történik meg az életünkben. Így nem árt, ha kicsit óvatosabbak vagyunk a közösségi oldalakkal a nyaralás alatt, és nem az okostelefonunkon lógva töltjük az időt, inkább a párunk kezét fogjuk helyette.

Forrás: The New York Times
Fotó: Unsplash