Már mindent megpróbáltunk. A különböző orvosi vizsgálatok során több elváltozást is találtak a testemben. Évekig szedtem gyógyszereket, az orvosok azzal biztattak: ha a problémákat kezelik, azután jön a baba. De nem jött. Vártunk. Majdnem kereken hét évig. Dolgoztam a testemen, a lelkemen, a hozzáállásomon. Újabb vizsgálatokból kiderült, hogy véralvadási problémáim is vannak, amiket egy szakemberrel kellett először átbeszélnem. Másfél hónappal későbbre kaptam időpontot.
Nem baj, gondoltam, addig éppen el tudtunk utazni egy kicsit. Hazatérés után egyből jött a Fashion Week. Belemerültem az új kollekcióm befejezésébe, majd a háromnapos, megfeszített tempójú rendezvény következett. Csak ezután lett gyanús nekem, hogy meg kellett volna már jönnie a menstruációmnak. Másnap csináltam egy tesztet. Pozitív lett. Zokogtam örömömben, és furcsa módon most egyáltalán nem voltam tele félelemmel. Pedig azt hittem, ha majd újra sikerül, az összes, eddig átélt esemény miatt rettegni fogok.
A nőgyógyászomhoz délelőttre kaptam időpontot. Valóban ott volt a kis pötty az ultrahangon. Alig hittem el.
Délután elmentem az immunológiai vizsgálatra, ahogy beléptem az ajtón, rám nézett a doktor úr, és mosolyogva azt kérdezte: miért izgul, hiszen kismama, nem? Elsírtam magam boldogságomban. Honnan látta az első percben, hogy megfogant a babánk, nem tudom. Utána komolyra fordítva a szót, elmondta, hogy azonnal kezdjem el szúrni magam véralvadásgátlóval egészen a terhesség végéig. Nagy valószínűséggel ez a problémám is hozzájárult a vetéléseimhez. Bár tűfóbiám van, még aznap lelkesen elkezdtem szúrni magam. Ezen már ne múljon!
Tegnap töltöttem be a terhességem 39. hetét. A kisfiam ma úgy döntött, megszületik. Nem volt könnyű elengednem őt, féltettem, mi lesz, amikor világra jön. Oly sokáig vártunk rá! Amikor ezt tudatosítottam magamban, oldódtak az akadályok is, és végül szinte szó szerint berobbant az életünkbe. Izgatottan várom az elkövetkezendő időszakot.
A következő bejegyzést 37 hete írtam, a #nemtabuavetélés zárt Facebook-csoportba, ahol hasonló sorsú nők támogatják egymást. Így, utólag visszaolvasva, kísértetiesen sorsszerű ez az akkori szöveg:
„Ma én is kicsit többet gondolok az elmúlt 6 évünkre. Kint vagyunk Marokkóban, szörfözünk. Az egyik legjobb meditációs folyamat, amit minden évben gyakorlunk. Kint vagy a vízen, várod a hullámot. Ha elbíznád magad, az óceán helyre tesz. Ha alázattal viselkedsz, ő is kegyes hozzád.
Ma, ahogy bent ültem a vízben, a hullámokra várva, kicsit megnyugodtam. A mi történetünk hat éve kezdődött egy 12 hetes magzattal, akinek egyszer csak megállt a szívhangja, és ki kellett operálni belőlem. Aztán egy 8 hetes terhesség szűnt meg, majd lett egy méhen kívüli terhességem a jobb petevezetékben, amit szintén műtéttel kellett eltávolítani belőlem. Az utolsó, egy kis 6 hetes magzat volt, akit valószínű észre sem vettem volna, ha nem csináltam volna azonnal tesztet, amikor 3 napot késett a menzeszem. Ezt nem kellett műszeresen befejezni, megoldotta magának. Utána semmi és senki.
Azóta a kivizsgálások, orvosok, varázslók, természetgyógyászok, masszőrök, pszichológusok és sorolhatnám kik társaságában élek. És azt hiszem, most egy kicsit meguntam, belefáradtam.
A barátaink közül sokan nem is tudják, miken megyünk keresztül, ezért sokan sokszor kérdezik, mikor lesz már babánk. Már nem csuklik el a hangom, csak egyszerűen válaszolok. Majd jön, ha jönni szeretne.
Az emberek nem értik, de nem is várható el, hogy értsék.
Megfoghatatlan a fájdalom és a gyász, amit magunkban kell csendben feldolgozni. Csak az érti, aki keresztülment rajta.
Én ma kicsit elengedtem. Tudom, hogy lesz gyerekünk! Tudom, hogy jó szülők leszünk! Tudom, hogy kaland lesz az életünk együtt!
Tudom, hogy mindegyik terhességem valamire tanított, és nagyon várjuk azt, aki velünk is marad!
Ez az én történetem.”
Most, hogy újraolvastam ezeket a sorokat, összeszorul a torkom és a sírás kerülget. Vajon azért nyugodtam meg akkor, mikor ezt írtam 9 hónappal ezelőtt, mert bár még tudni nem tudtam, de már ösztönösen éreztem, hogy elindult a kis élet bennem?
Utólag mindent megért az ember. Csak türelemmel kell lenni, hogy összeálljon a nagy kép.
Olvass tovább!
