Celeni 2017. tavaszi-nyári kollekció

2017. április 04.
Cselényi Eszter tervezői munkáihoz az inspirációt gyakran meríti a magyar kultúra már-már elfeledett, de annál különlegesebb területeiről. A 2017-es tavaszi-nyári kollekció esetében ez nem más mint az Őrség fazekas művészete, amit a Celeni most némileg újragondolva interpretál a mai trendek világába.

A tervezést egy alapos kutató munka előzte meg, amely a fazekas mesterség egyik egyedülálló képviselőjének, Czúgh Jánosnak munkásságára fókuszált. Örökségét tanulmányozva, mintáit újrarajzolva született meg többek között az a print, ami a kollekció meghatározó elemét alkotja. A gerencsérségben nélkülözhetetlen agyagot, és annak matt hatását a terrakotta árnyalatú puplin tükrözi vissza. Míg az ezzel szembeütköző, a kerámiák külsején megjelenő fényes felületet egy különleges görög taft és olasz selyem érzékelteti. A részletekre itt is nagy figyelmet fektetve, ezzel az erős kontraszttal játszik még a kiegészítők, és a ruhák éleiben, valamint béléseiben megjelenő díszítés. A kollekcióban erősen dominálnak a régió természet világának klasszikus színei, a zöld különböző árnyalatai, a kék, valamint az elefántcsont. A régi hagyományok és a modern divat között átívelő hidat képez a változatos anyaghasználat, valamint a klasszikus, mégis játékos vonalvezetés.

Karman for Celeni

A kollekció ékszereit Kármán Orsolya ékszertervező álmodta meg, akinek már védjegyévé vált, hogy kollekcióról-kollekcióra megújul. Különleges anyagokkal és kivitelezési tecnikákkal dolgozik, amelyek jól tükrüzik tervezői egyéniségének sokszínűségét.

Ez a diverzitás Cselényi Eszter divattervező Celeni márkájának tervezett SS17 exkluzív kollekciója kapcsán is tökéletesen megmutatkozik. Inspirációs forrása a magyarországi Őrség régió kerámiáinak motívumrendszere. A mintákat környezetükből kiemelve, arányrendszerüket megváltoztatva használta fel és értelmezte újra. Az arany színű anyag fénytörése emlékeztet a festett kerámiák matt és fényes felületjátékára. A minták szabálytalansága a festői ecsetkezelés esetlegességét és megismételhetetlenségét hangsúlyozzák. Burjánzó levelek, szirmok, bimbóra emlékeztető formák, rétegekben megmutatkozó alakzatok alkotják a kollekció formavilágát.

A tradíció, mint ihlető forrás, a modern anyaghasználat és a legmodernebb laser-cut technika új dimmenzióba emeli az ékszerek megjelenését.

A teljes lookbookért kattints a képre!


Kapcsolat: celeni.hu
Showroom: Budapest, 1054, Aulich utca 4.