Változtatott valamit az Eufória forgatókönyv tervén, hogy korlátozottabbak a forgatási lehetőségek? Át kellett írni emiatt jeleneteket?
Azért nem kezdtünk el korábban forgatni, mert így nem kellett változtatni a forgatókönyvön. De így is vannak olyan részek, amelyeket a végére hagyunk, mert a sokszereplős jeleneteket, mondjuk egy házibulit, valószínűleg sokkal könnyebb lesz felvenni augusztusban vagy szeptemberben. Ahogy most látom, hétről hétre változnak az elképzelések arról, hogy mikor kerülhet sor a nyitásra, ezzel párhuzamosan egyre több és többen lesznek beoltva. Kaliforniában most jobb a helyzet, mint a világ más részein, például Magyarországon. Viszonylag jól halad az oltás, és az embereken is látszik, hogy mintha kezdenének egy kicsit megkönnyebbülni.
Kezdő operatőrként gondoltad volna, hogy Los Angelesbe fog vezetni az utad?
Nem, egyáltalán nem. Ez így alakult. Egy idő után nyilván az ember elkezd tervezni, amikor ez belátható és realitássá válik, de amikor elvégeztem a főiskolát, ez egyáltalán nem volt a reális esélyek között. Nagyon sok minden egyszerre változott meg az életemben. Az elmúlt négy évben teljesen más az élet, főleg, hogy megszülettek a gyerekeim. Szeretek Amerikában lenni. Valahogy könnyedebbnek érzem magam, mint otthon, de közben iszonyatosan szeretem Budapestet, és nagyon erős a kötődésem az ottani élethez. Ott van a családom többi tagja, a barátaim nagy része.
Mégis úgy fogalmaztál korábban, hogy kívülállónak érzed magad Amerikában.
Mindenhol. Magyarországon is. Valahogy soha nem éreztem magam a magyar társadalom szerves részének. Nyilván van egy magyar, egy budapesti identitásom, de soha nem voltam a „nép fia”. (Nevet.) Ennek rengeteg – személyes – oka van. Az az igazság, hogy mindenhol kívülállónak éreztem magam eddig, ami kicsit szomorú, de van valami haszna is, mert van egyfajta külső rálátásom a dolgokra. Itt, Amerikában talán kevésbé érzem magam annak, mert – főleg Los Angelesben – mindenki az, mindenki valahonnan jött. Az itteni közeg elfogadóbb, nem érzem azt a nyomást, hogy mindenképpen azt akarják, hogy ne legyél kívülálló.
Mi az, amit szeretsz Amerikában?
Van egy könnyedsége ennek az országnak, és szívesen fogadnak, amikor ide érkezel. Itt kevesebb nyomást érzek a vállamon. Valószínűleg ez egy rossz beidegződés nálam, de úgy érzem, hogy itt nincs olyan megfelelési kényszer bennem, mint ami sokszor Magyarországon. Három helyen éltem eddig Amerikában, és mindegyik nagyon más volt. A kedvenc városom New York, de családosnak lenni sokkal könnyebb Los Angelesben.
Pedig azt szokták mondani, hogy Los Angeles nem gyerekeknek való város.
Lehet, hogy felnőni nem annyira ideális itt… New Yorkon belül Manhattanben laktunk, de az nagyon kemény volt. Mármint én imádtam a várost, de a feleségemnek jelentősen megnehezítette az életét. Most látjuk igazán a különbséget, hogy itt beülsz a kocsiba, bárhová könnyen eljutsz, ott van az óceán, de gyakorlatilag a városon belül vannak a hegyek is, amelyeket egy óra alatt elérsz. És én szeretem az időjárást Los Angelesben. Gyerekkoromban egyáltalán nem bántam, hogy októberben és novemberben minden szürke, hideg van és esik az eső, de most egyre jobban zavar… Los Angelesben általában süt a nap.
Az interjú folytatását keresd az április 22-én megjelent Marie Claire magazinban.
