Amikor elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon miért olyan vonzóak a tinisorozatok a felnőttek számára is, először azt gondoltam, hogy én kivétel vagyok, mert nem is szoktam ilyeneket nézni. Aztán eszembe jutott a legutóbbi Netflix-élményem, a Futóhomok című hatrészes svéd produkció, ami persze nem klasszikus tinisorozat, mert egy iskolai lövöldözésről szól, de a drámai cselekmény egy középiskolai osztályban történik, és rögtön magamba szálltam. Rájöttem, hogy ezeket a sorozatokat olyan profin építik fel, hogy az emberben nem is tudatosul, hogy szavazati joggal még nem rendelkező, érettségizetlen, a szüleivel élő karaktereket lát. Imádtam a Szexoktatást is, bár teljesen irrealisztikusnak tartottam a benne zajló eseményeket. Ezt persze leírnom is kár volt, hiszen a realitást számonkérni bármilyen filmtől vagy sorozattól teljesen hiábavaló és meglehetősen földhözragadt dolog. Bizonyos időközönként újranézem a Bajos csajok című filmet is, ami szerintem a kategóriájában az egyik legeredetibb és legviccesebb vígjáték, és ez nem is véletlen, hiszen a forgatókönyvét Tina Fey írta. Ha már itt tartunk, bevallom, hogy engem az Alkonyat-trilógia is beszippantott. Hosszú listát tudnék írni róla, hány ponton állt a lehető leggyengébb talpakon mind a sztori, mind a filmes kivitelezés, mind a színészi alakítások, valamitől mégis nagyon működött.
Kutakodni kezdtem az interneten, hogy vajon miért örvendenek olyan nagy népszerűségnek a tinisorozatok, és elég hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ennek nyomós okai vannak. És az is kiderült, hogy napjainkban ez a műfaj a reneszánszát éli, semmi szégyellnivalója nincs annak, aki nézi őket. De lássuk az okokat!
D, mint dráma
Ha a dráma középiskolai közegbe van ágyazva, sokkal büntetlenebbül áradhat. Carrie Bradshaw karaktere is azért kapta a legtöbb bírálatot, mert azt a rengeteg, finoman szólva is megkérdőjelezhető érzelmi manővert harmincas nőként követte el. Ha gimnazista lett volna, szó sem érte volna a ház elejét. A meggondolatlanság, a felelőtlenség, a túldramatizált helyzetek, az intrika, a valóságtól teljesen elrugaszkodott álmok, a hiszti vagy épp a droghasználat mind-mind sokkal elfogadottabb, ha fiatalkorúak csinálják, nem pedig felelősségteljes felnőttek. Még akkor is, ha a képernyőn felnőtteket látunk, hiszen azt már megszoktuk és elfogadtuk, hogy a tinifilmek és -sorozatok szereplői minimum huszonévesek. Ezt ma már nem rójuk fel nekik. Kajla végtagokat, esetlen járást, aránytalanul növekedő testrészeket és pattanások tömkelegét mi sem szeretnénk nézni, és a sorozatkészítőknek is könnyebbség, ha nem növésben lévő szervezetekkel és pubertáshormonokkal dolgoznak együtt nap mint nap. A tinidrámák pontosan azokkal a témákkal foglalkoznak, amelyekkel a legtöbb ember szembenéz a mindennapokban, vagy amelyek napjainkban különösen benne vannak a levegőben, és ez a mostanában készült sikersorozatokra fokozottan igaz. Tegye fel a kezét, aki nem tanult meg néhány újdonságot a szexről és a szexről való gondolkodásról a Szexoktatásból. Vagy akinek az Eufória semmi újat nem tudott mondani a függőségről és a mentális egészségről. Ezek a sorozatok rendkívül szórakoztatóak, de ha jobban belegondolunk, hasznunkra válnak és okulunk is belőlük.
Szerző: Lami Juli Fotó: Getty Images
