Talán nem minden színésznő vágyik arra, hogy arról jegyezze meg a világ, hogy első jelentősebb szerepében használt tamponokat vagdos érzéketlen apja arcába vagy férfiak fenekét harapdálja. Pedig végül Renate Reinsvének lett igaza: A világ legrosszabb embere című film főszerepe a cannes-i filmfesztivál legjobb színésznőjének járó díját hozta el számára.
Első ránézésre Julie karaktere nem tűnik túl vonzónak: mintha a képességeit elfecsérlő, döntésképtelen, saját életét és kapcsolatait szabotáló nőt Joachim Trier és Eskil Vogt csak azért írták volna, hogy frusztráljanak minket. Tényleg ő volna a világ legrosszabb embere, aki hiába éli stabil középosztálybeli életét a világ egyik leggazdagabb országában, mintha mégis direkt akadályozná saját boldogságát? Ugyanakkor Julie nem is ennyire egyszerű; ragyogóan tehetséges és tagadhatatlanul ellenállhatatlan, ráadásul több erő és bölcsesség lakozik benne, mint hinnénk (vagy hiszi róla bármelyik körülötte lévő férfi). Trier kimondottan Reinsvének írta a főszerepet, akivel épp tíz évvel azelőtt találkozott az Oslo, augusztus forgatásán. A fiatal színésznőnek akkor csak egyetlen sor jutott a filmben („Menjünk a buliba!”), de az akkori forgatás alkalmat adott nekik hosszú és elmélyült beszélgetésekre kapcsolatokról, hivatásról és kapunyitási pánikról, amelyek alapján azután megszültetett Julie figurája.
Szerelem és kiábrándulás
Pedig mielőtt a rendező újra felhívta volna a közös film ötletével, Reinsve már épp feladni készült a színészetet. Nem sokkal azelőtt vásárolt egy öreg házat Oslo közelében, amelyet saját kezével újított fel. Az önállóan végzett munkálatok annyi erőt és önbizalmat adtak neki, hogy végleg az ácsmesterség felé akart fordulni. Úgy érezte, a szűkös norvég filmiparban kapott felkérések nem szolgálják a fejlődését: csupa kétdimenziós, férfi szereplőket kiszolgáló női karakter jutott neki, akikből hiányzott mindenféle merészség és komplexitás. Pedig a színészi pálya már korán vonzani kezdte: az 1987-ben, az apró Solbergelva falujában született lány már kilencévesen színiórákra járt, saját bevallása szerint azért, hogy nyomasztó otthonából meneküljön. A családjában elszenvedett traumákról nem szívesen beszél, de mint mondja, a színjátszás kiutat és egyfajta terápiát kínált neki: mások bőrébe bújva saját sebeiről is beszélhetett, és alacsony önértékelésén is dolgozhatott. Az első ihletforrást pedig nem a dráma- és a filmtörténet klasszikusai szolgáltatták neki, hanem a délutáni idősávban sugárzott ausztrál szappanopera, az Otthonunk (Home and Away). Általános iskolai tanárnője szóvá is tette, hogy a kislány minden figyelmét a színjátszásra összpontosítja, ami a tanulmányai kárára válik. Nevezett tanárnő most már persze büszkén emlékszik arra, hogy a világhírűvé vált Reinsve valaha az ő diákja volt.
Opheliától Julie-ig, Oslótól Cannes-ig
A gyermekkori szenvedélyt aztán professzionális képzésben fejlesztette tovább. Reinsve az Oslói Nemzeti Művészeti Akadémia falai közt tanulta a színészmesterséget, itt végzett 2013-ben. Mindjárt a trondheimi Trøndelag Teater társulatának tagja lett, első fontosabb színpadi szerepét a színház Peer Gynt-előadásában kapta. Itt töltött időszakának meghatározó szerepe Ophelia, akit a Hamlet, a dán királyfiban és a Rosencrantz és Guildenstern halottban is eljátszott. Feldolgozatlan traumáitól menekülve a munkába temetkezett, minden szabad percét próbákkal és előadásokkal töltötte ki, végül orvosa tanácsolta neki, hogy vegyen vissza az őrült munkatempóból. Szorgalma és tehetsége ugyanakkor meghozta neki a szakmai elismerést: 2014-ben – épp csak végzett színészként – elnyerte az Ibsen Hedda Gableréről elnevezett legrangosabb norvég színházi díjat Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásában nyújtott alakításáért.
Szöveg: Bacsadi Zsófia Fotó: Janne Rugland/Costume/Headpress/Profimedia Styling: Afaf Ali
Az interjú folytatását keresd a Marie Claire 2022/1-es lapszámában!
