Higgyétek el, én szinte tudatlanul vágtam bele ebbe a kalandba. Nem mintha nem érdekelne a képzőművészet, rendszeresen járok múzeumba, a lakásom is tele van képekkel, de valahogy leragadtam Rembrandtnál. Na jó, az impresszionistákig eljutottam, de a többi néma csend. És azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Pedig a világ ma is tele van fantasztikus művészekkel és alkotásokkal. Fedezzünk fel együtt egy kis szeletet ebből az izgalmas világból – remélem, mire a végére érünk, a lelkesedésemből az olvasóknak is sikerül átadnom valamennyit.
Nem is húzom tovább az időt, bemutatom az első választottunkat, Keserü Ilona Mind 2 című művét. Nézzük meg alaposan a képet, szánjunk rá pár percet, mélyedjünk el benne, amennyire csak lehet, megéri. Én pedig addig mesélek egy kicsit a festményről és az alkotójáról.
Keserü Ilona 1933-ban született Pécsen. Korán nyilvánvalóvá vált a tehetsége, így egyenes út vezetett a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, majd a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bencze László és Szőnyi István tanítványa lett, freskófestészetet tanult. Szőnyi eredetileg nem akarta felvenni Keserüt, az volt a véleménye, hogy a nők fizikailag nem alkalmasak arra az intenzív munkára, amit a freskófestés jelent. Mégis megláthatott valamit a lányban, mert előítéletei ellenére végül az osztályába került. A főiskola elvégzése után, 1963-ban olasz állami ösztöndíjjal részt vett a római Accademia di Belle Arti szabad kurzusán. Itt találkozott először nyugat-európai új művészeti irányzatokkal, és ekkor talált rá a saját hangjára is. Hazatérése után csatlakozott a hatvanas évek közepén induló magyar neoavantgárd mozgalomhoz, kimagasló alakja lett az Iparterv-csoportnak és a Budapesti Műhelynek. Persze ez a kimagaslás sem ment zökkenőmentesen, egyedüli nőként nem vették túl komolyan, nem tartották a férfitársakkal egyenrangú alkotónak. Van egy híres fotó: szerepel rajta az összes iparterves férfi, de ő hiányzik róla, annak ellenére, hogy ő is részt vett a kiállításon, ahol a kép készült. Sokat elmond ez arról, milyen nehéz volt érvényesülnie akkoriban Magyarországon még egy olyan kiemelkedő tehetségű nőnek is, mint Keserü Ilona. Talán ezért is tartotta mindig fontosnak, hogy a nőiséget, a női lét tapasztalatait megjelenítse. Rengeteg utalást találni a műveiben a szexualitásra, az érzékiségre. Készített domborított vászonképeket, a formák itt egyértelműen a női testet szimbolizálják. De ilyen az egyik alapmotívuma, a Gubanc is. Így, nagybetűvel. Ami szerinte maga a női lét. Kiszámíthatatlan, szertelen, kiismerhetetlen, játékos és bonyolult. Milyen találó, igaz? Külföldön szinte a kezdetektől elismerték, és az Iparterv-generációból a mai napig az ő művei a legkeresettebbek.
Kiszámíthatatlan, szertelen, kiismerhetetlen, játékos és bonyolult – Keserü Ilona ilyennek festette le a női létet.
Keserü Ilona Mind 2 című alkotása
„A Mind című sorozatot a nyolcvanas években kezdte el, a Mind 2 1981-ben született – meséli Anna. – Elsősorban a színekkel kísérletezett, ez mindig nagyon fontos volt neki. Főként miután 1965-ben egy barátja Párizsból küldött neki öt tubus különböző árnyalatú vöröset. Olyanokat, amilyenekről itthon akkoriban hallani, de talán még álmodni sem lehetett. Szinte transzba esett tőlük, rádöbbent, hogy hány és hány árnyalat is létezhet valójában. Bíborszínekkel, pirossal, naranccsal kezdett festeni, ez abban a korban elég meghökkentő volt, mert bizonyos árnyalatokat nem volt szokás párosítani, de ő bátran átlépett ezeken az íratlan szabályokon.”
A Mind-sorozatához olyan semleges árnyalatokat keresett, amelyek átvezetnek egyik színből a másikba. És miközben festett, a saját kezét figyelve rájött, hogy a szivárvány összes árnyalata harmonizál az ember bőrével. Ez a Mind jelentése. Minden ember és minden szín. Ezt látjuk a képen. Kézfejek ívét, és mögöttük a gomolygó színeket. Mintha simogatásra hajolnának ezek a tenyerek, vagy csak a szemünk fölé emelnénk, hogy a szikrázó fény ne vakítson el. Vagy mintha egyre magasabbra kapaszkodnánk. Kézről kézre. És közben balról jobbra is mozdulunk, a világos fehér és szürke felől a sárgák, zöldek, kékek, pirosak kavargó táncába. Nekem valahogy hangok is társulnak hozzá. Zongora és hegedű mindenképp. És dobolás. Egy nyári nap a Dunánál. Harsány fények, bokrok, fák, madarak, vad csiripelés, komp, apró hullámok mossák a kavicsokat, gázolaj szagát érezni, és a vízét, a nap mind erősebben tűz, a kövek átforrósodnak. Vagy talán hó és tél a hegyekben? Szikrázó napsütés, örökzöld fák és turisták színes kabátokban. De lehet teljesen más is. Épp az benne a zseniális, hogy mindenki megtalálhatja benne a maga történetét. De nem kell feltétlenül történetet keresnünk. A kép olyan energiát áraszt, ami önmagában elég ahhoz, hogy gyönyörködjünk benne. Egyszer valaki azt mondta, hogy nem kell feltétlenül érteni egy festményt, elég, ha el tudom dönteni, hogy szeretném-e otthon kiakasztani a falra, minden nap látni. És ezt a képet nagyon szeretném. A hálószobámba tenném, hogy reggel, amikor kinyitom a szemem, ezek a színek, ezek az ívek köszöntsenek. Hogy örüljek az új napnak, és azt érezzem, bármire képes vagyok. Mint Keserü Ilona. Akiről keveset tudtam korábban, de mostanra a hősnőm lett. Hogy miért? Mert egy szabad ember. Hitt magában akkor is, amikor mások nem, azzal foglalkozott, ami a szenvedélye volt, és mindig legyőzte az akadályokat. Persze nem múlt időben kéne írnom róla. Mert Keserü ma is él és alkot. Tanít a Képzőművészeti Egyetemen, és mostanában – 89 évesen – számítógépes programokkal kísérletezik. Azokat a színeket, formákat, vonalakat próbálja modellezni, megjeleníteni, amiket akkor látunk, ha lehunyjuk a szemünket. Fantasztikus, ugye?
Szerző: Márton Eszter Fotó: Gordon Eszter
