Pár hete nem eszem fehér lisztet és cukrot, gyorséttermi kaját és semmilyen mesterséges dolgot. Évtizedek óta próbálkozom, de pár napnál tovább sosem sikerült megállnom, hogy finom mérgekkel tömjem magam. Aztán jött Gabka. Illetve mielőtt ténylegesen jött (felém a Madách téren), elolvastam a történetét. Hogy hogyan pusztította el csaknem teljesen magát, és lett testi-lelki roncs. Hiába láttam előzetesen pár fotón, hogy ma már „teljesen rendben van”, csinos és ápolt, döbbenetes volt élőben látni ezt a fiatal, energikus, egészséges lányt, aki annyi évet tagadhat le a 45-ből, amennyit csak akar. Gabka nemcsak arra inspirált, hogy letegyek pár mérgező dolgot az életemből, hanem arra is, hogy ezt egyáltalán ne érezzem áldozatnak.
Lement a legaljára
Ma már sajnos beszerezhetetlen az az úttörő könyv, amelyben Rothman Gabriella elképesztő őszinteséggel meséli el azt az utat, amely a heroinhoz vezette 17 évesen, azt az hét évet, amelyet a pokol legsötétebb bugyraiban töltött, és a felépülése első időszakát. Gyorséttermek vécéjében belőtt adagok és túllőtt „barátok”, az albán és az ukrán maffia köreiben forgolódó díler „szerelmek”, erőszakos rendőrök, mocskos ágyak, abortuszok, hányások, hazugságok – és mindezzel párhuzamosan a nyomasztó gyerekkor felidézése, a narcisztikus, alkoholista apa, a depressziós anya, a megfelelési kényszerben szenvedő kis Gabi, és aztán a tomboló kamasszá váló nagylány, Gabka.
Aki lement a legaljára, onnan rúgta fel magát, ehhez pedig nagyon kellettek azok a segítők (köztük a híres komlói rehab alapítója, Mihaldinecz Csaba), a terápiás közösség, akik segítettek őt felébreszteni és lerakni a józansága alapköveit. A teljes elköteleződés a józan élet iránt terelte Gabkát aztán a segítői szakma irányába, ennek volt első lépése a saját történetének a megosztása.
Örökké felépülésben
Egyetlen függő felépüléstörténete sem zárul le az utolsó lehajtott pohár itallal, felszippantott kábítószerrel. De még a tisztulási időszak végeztével, a rehab elhagyásával, a terápia lezárásával sem. Ezért sem beszélünk felépült függőkről. Felépülésben lévő függők vannak, akiknek mindig van/lesz dolguk a felépülésükkel. „Ahogy mindenki másnak is folyamatosan van dolga magával – magyarázza Gabka. – Nem kell függőnek lenni ahhoz, hogy felismerd a jellemhibáidat, és változtass a kapcsolataidon. Ez egy olyan program, amelyhez bárki csatlakozhat. Mi, függők úgy hívjuk, hogy a felépülés programja. Nálunk nagyobb szerepe van ennek a tudatosságnak, mert egy magunkfajta mindig szélsőségesebb, szenvedélyesebb. Ezért is van szükségünk egy mentorra, aki kívülről lát minket. Én a mai napig minden héten beszélek az enyémmel és rendszeresen járok önsegítő csoportba. A betegségemért nem vagyok felelős, de a felépülésemért igen.”
Szerző: Kertész Anna Fotó: Anna Nahabed
