Szerinted miért szeretik ennyien a Remény Farmot?
Alapjában véve az emberek a happy enddel végződő történeteket kedvelik, ne legyen már, hogy felrobban a föld.
Mindig kell egy Bruce Willis?
Igen, túl vagyunk azon a ponton, hogy csupán ártalomcsökkentéssel megóvhatjuk az élővilágot és magunkat. Valakinek tennie kell az ügyben.
Elég nagy kihívásnak tűnik. Ti hogyan kezdtétek el?
A párommal 2018-ban futottunk bele Allan Savory TED-előadásába, amely teljesen megváltoztatta az életünket és a világszemléletünket. Az agronómus arról beszélt, hogy a bolygó elsivatagosodása visszafordítható, hogy a legelő állatok nem a probléma forrásai, hanem a megoldásai lehetnek, és hogy a regeneratív mezőgazdaság képes helyreállítani az élővilágot – így ez az emberiség legnagyobb reménye. Az előadás olyan mély nyomot hagyott bennünk, hogy pár hónapra rá vidékre költöztünk, és teljes erővel belevágtunk a Remény Farmba. Innen származik a név is.
Mit jelent pontosan a regeneratív mezőgazdaság?
Minden olyan gazdálkodási módszer ide sorolható, amely több szenet von ki a légkörből és köt meg a talajban, mint amennyit kibocsát. A mi szemléletünkben a biodiverzitás, a vízgazdálkodás, a talajélet javítása a cél, és csak mellékes a szénmegkötés. A legelőn ezt irányított, szakaszos legeltetéssel érjük el.
Ha ez olyan jó, miért nem lehet róla többet hallani?
Az urbanizáció elszakít a természettől, az emberek egyre kevésbé értik az ökológiai összefüggéseket. Egyszerű, látványos megoldásokat akarnak nagyon komplex kérdésekre, csak éppen a természet nem így működik. Magyarországon alapvetően kiváló klímán élünk, a sivatagosodás pedig még nem elég látványos ahhoz, hogy mindenki komolyan vegye. De elkezdődött, a Duna–Tisza közén már égető probléma. Bizonyos szempontból régi tudást szeretnénk visszahozni, hiszen az Alföld jelentős részén több mint ötszáz éven keresztül óriási szürkemarha-gulyák legeltek emberi irányítással, fenntartható módon. Ők teremtették meg azt az élettel teli talajt, amelyet az ipari mezőgazdaság megjelenésekor felszántottak, és elkezdtek használni.
Több mint négyszázezer TikTok-követőtök van, ők is lehetnek a jövő reménységei?
Bíznunk kell abban, hogy a kis lépések is számítanak. Képzeld, a tyúkos videóink után egy csomóan írtak, hogy a gyerekeik kérésére tyúktartásba kezdtek otthon. Valaki panelteraszon, valaki a kiskertjében tartja őket. Persze lehet azt mondani, hogy ez nem nagy szám, de a rövid élelmiszerláncok fenntartásában akkor is valaminek a kezdete. A TikTok– és az Insta-videóink elképesztően sikeresek lettek, van olyan, amelyik hárommillió megtekintésnél jár, és ennek nagyon örülünk. Bár azt gondolom, hogy ez előbbi felületre inkább szórakozni járnak az emberek, főleg a fiatalok, felelősnek kell lennünk, hogy hogyan hatunk rájuk. Tudatosan építkezünk, jelenleg a szórakoztató oktatás fázisában vagyunk, de idővel szeretnénk tartalmilag mélyebb videókat is feltölteni. Óvatosan kell ezekkel bánni, hiszen ezek a sikerek is csak olyanok, mint egy kártyavár, ki tudja, meddig tartanak.
Felmerült, hogy a jelenlegi gazdasági válság miatt az elveiteket fel kell áldozni a haszon oltárán?
Számunkra a gazdálkodásban a pénzügyi, az ökológiai és a szociális kérdések egyformán fontosak. Ha megpróbálnánk a hirtelen jött hírnevet gyors pénzre váltani, akkor a többi láb sérülne, és hosszú távon elbuknánk. Vagy legalábbis nem olyan életet élnénk, amilyet szeretnék. Nem is tudnánk tükörbe nézni.
Éppen nagy költözésben vagytok, egy jurtával bővítitek az otthonotokat. Merre néz az ablaka?
Hatalmas ablakaink vannak, az egész tanyánkat látjuk, mert a völgyre néznek, innen „tévézünk”! A tetején pedig van egy bevilágító, úgynevezett tündök, amelyen keresztül az eget kémlelhetjük éjjel-nappal. Nagyon elégedettek vagyunk a jurtával, nappaliként, konyhaként és közösségi térként szolgál minket. Holnap kezdem tapétázni a szigetelést szolgáló OSB-lapot, de szeretném, ha a jurta rácsos fala, a kerege megmaradna.
Gyakran használsz tájszavakat a videóidban. Ez tudatos vagy zsigeri?
A tájszólásra nem figyelek oda, néha Dávid még szól is, hogy ezt vagy azt mondjam el újra, mert semmit nem értett belőle. Na, amikor meg bihariakkal beszélek, akkor egyből előjön belőlem a „jaó”, „baót”, ne tudd meg! (Nevet.)
És a népviselettel is ugyanígy vagy?
A népviselet eleinte a saját örömömet szolgálta, de egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy kötelességtudat és nemzeti büszkeség is van benne. Most voltunk egy nemzetközi konferencián, ahol direkt népviselet ihletésű darabokban jelentem meg. (Ezen a ponton Anna egy gyönyörű, kézzel hímzett, színes mellénykét mutat, amelynek az a különlegessége, hogy egy, a kalocsai hímzés korábbi divatjából megmaradt darab, amely ma már alig ismert.) Nagyon olcsón vettem egy aukciós oldalon, mert nem tudták, mi ez. Én nyári topnak használtam, és ebben parádéztam. Másik este pedig szegedi papucs volt rajtam, aztán bihari román szoknya a származásom miatt (Anna partiumi születésű – a szerk.). Büszke vagyok arra, hogy ezt megmutathatom a világnak. Itthon pedig arra próbálok példákat hozni, hogy miként építhetők bele ezek a ruhák a hétköznapi szettekbe. Ez a mi örökségünk, és nekünk kell, hogy a legértékesebb legyen. A múzeumokon vagy a hagyományőrző eseményeken kívül ez egy halott forma, ezért élővé kell tenni. Én nem félek több nép viseletét vegyíteni modern ruhákkal vagy mással. Fontos, hogy jól érezzem magam.
Látszólag az emberek szeretnek azonosulni a vidám, lelkes attitűdöddel. Említetted egyszer, hogy sokan találgatják, hogy hány éves vagy, de évek óta nem feded fel a titkot.
Igen, ez nagyon izgatja az embereket… Gondolom, az ősz hajam miatt érdekes kérdés. De már csak azért sem árulom el, legyen elég annyi, hogy tizenhárom éves korom óta őszülök.
Mi az oka, hogy ilyen korán kezdtél el őszülni?
Volt egy nagytatám, aki nagyon közel állt hozzám. Ő jött értem mindig óvodába, dalolt nekem, sokat mesélt a tenkei gyerekkoráról, rengeteg időt töltöttünk együtt.
Tizenkét évesen vesztettem el, és egy év múlva kezdtem el őszülni, de csak tíz évvel később realizáltam, hogy lélekben mennyire sérülhettem akkoriban. Mindig visszasírom, hogy bárcsak kérdeztem volna még. Le kellett volna írni a történeteit, annyira csodálatos mesélő volt. A családommal sokszor visszaidézzük őt.
Mit szólsz azokhoz a hangokhoz, amelyek a gyerekszülést megkérdőjelezik a föld védelme érdekében?
Ez egy elég nihilista és életellenes nézet. Abban gyökerezik, hogy az ember egy kártevő, és minél kevesebben vagyunk a földön, annál kisebb kárt okozunk. Ez nem igaz. Az ember ugyanúgy a természet része, és hiszek abban, hogy lehetséges úgy kielégíteni az emberi igényeket, hogy közben pozitív hatást gyakorolunk az élővilágra, amelynek mi is részei vagyunk. A pusztításnak nem lehet az a megoldása, hogy önmagunkat is pusztítjuk. Amit az ember elrontott, azt az ember meg is tudja javítani. De ehhez emberek kellenek, fiatalok, akik új világnézetet hoznak. Nekem fontos, hogy a gyerekemnek is legyen jövőképe, és lehetőleg jobb állapotban kaphassa meg a földet, mint amilyenben most van.
Egyre több mezőgazdasági témájú konferenciára hívnak meg titeket előadóként is. Go Green nagykövetként mit tartasz majd a legfontosabb feladatodnak?
A zöld kampányok sokszor csak lelkifurdalást okoznak, én ehelyett szeretném közelebb hozni az olvasókat a természet, az élővilág működésének megértéséhez. Ez a fajta szélesebb látószög jelenthet megoldást a mostani problémákra. Szeretném, ha olyan háztartásokat, falvakat, városokat, mezőgazdaságot terveznénk közösen, amelyeknek pozitív hatása van mindannyiunkra. Azon leszek, hogy közérthetően, érdekesen át tudjak majd adni mindent, ami a fejemben van, mert akkor sokan pozitívabban látnák a világot, és világosabban kirajzolódnának a megoldások. Ezen dolgozunk.
Szerző: Szakácsi Eszter
