Több mint három évtizede foglalkozik szimbólumterápiával, de mióta használja ezt a módszert családon belüli szexuális erőszak túlélői terápiájában?
Néhány évvel ezelőtt kapcsolatba kerültem egy gyermekotthon pszichológusával. Amikor a szimbólumterápiáról beszélgettünk, felsóhajtott, mennyire jót tenne egy ilyen kezelés a sok traumán átesett gyereknek. Elmondtam neki, hogy ez a terápia a problémák széles spektrumán hatékony, különösen igaz ez a gyerekekkel végzett közös munkára, ha az eszközök játékosak. Felajánlottam, hogy bár nem vagyok sem pszichológus, sem pszichiáter, szívesen vállalok két-két gyereket. Ehhez az adta az önbizalmat, hogy az elmúlt évtizedekben orvosként nagyon sok sikeres lélekterápiás módszert elsajátítottam, ezeket pedig régóta használom rendszeresen, a hivatalos pszichológusi, pszichiáteri kontrollok mellett.
Mi volt a legelső benyomása a gyermekotthon lakóiról?
Jellemző volt a zártság és a mosolynélküliség, sokat bújtak a nevelőnőjükhöz, ami érthető is volt. Ugyanakkor lehetett érezni a bennük lévő gyermeki kíváncsiságot is.
Nehéz elképzelni nagyobb árulást a gyerekek elleni fizikai és szexuális erőszaknál. Hogyan segíthet a sorozatos traumán a szimbólumterápia?
A traumán nem lehet változtatni, be van szorítva térbe, időbe. A szimbolika ereje abban rejlik, hogy a bennünk lévő érzelmi blokkok ellenére segít hozzáférni a belső energiákhoz és pozitív, ősi mintázatainkhoz anélkül, hogy újra átélnénk a korábban elszenvedett traumákat. Így képesek leszünk másként látni a múlt traumatikus eseményeit, levonni a tanulságokat, és továbblépni. A belső erőforrásunk jelentőségét talán nem kell magyarázni. Arra az érzésre, hogy értékesek és szerethetők vagyunk, minden életkorban szükségünk van, de traumák esetén ennek a megélése egyenesen sorsátalakító lehet.
dr. Tusor Erzsébet reumatológus, fizioterapeuta. A komplementer medicina, a hagyományos kínai orvoslás és a modern orvoslás diagnosztikai és terápiás eszközeit együtt alkalmazza. Évtizedek óta foglalkozik a testi tünetek lelki okainak gyógyításával is, az alábbi terápiákkal: hipnózis, meditáció, relaxáció, NLP, szimbólumterápia, NASA technika, valamint az indiai Oneness University módszerei.
Mindenkinél működik ez a módszer?
Igen, a lélek az önújrateremtés munkáját egy másik nyelven, a színek, a szagok, a méret, a forma, a súly, a tapintás, a hőmérséklet „nyelvezetén” végzi el. Megkértem például az egyik gyereket, hogy képzelje el a családját. Az ő esetében a két volt nevelőszülő került a képre, de egy nagy fal is. „Nem tudok ezen átmenni, olyan magas, pedig egy nagyon szép virágos rét van mögötte” – hangzott el. „Mit változtatnál rajta, hogy ez a kép szebb legyen?” – kérdeztem. „Jó lenne, ha eltűnne ez a fal!” „Mi legyen a téglával?” „Építsünk belőle házat!” A ház önmagunk szimbóluma, ez a gyerek pedig magától megteremtett a képzeletében egy szép, új, jó illatú, napfényes házat zenével, tavaszi napsütéssel, egy hosszú ebédlőasztallal, ahol megvendégelte a számára fontos embereket. Utána pedig ezt le is rajzolta, szépen kiszínezve. A nap, ami az apa és az önmagunkba vetett hit szimbóluma, az égbolt tetejére került. A kislány tehát felépítette magát, először mentálisan (képzeletben), majd megjelenítette ezt fizikailag a rajzán is. Hamarosan a személyiségében is észrevehető lett a változás.
Mennyire jellemző, hogy a terápia során ön elsősorban kérdez, vagyis minden megoldás a páciens felől érkezik?
A megoldás, a feloldódás, a megbocsájtás kincsesbányája bennünk van, korunktól függetlenül. Az a feladatom, hogy a belső munka során elkötelezetten kísérjem és vezessem a pácienseimet, hogy ezeket a kincseket fel tudják hozni a mélyből.
dr. Tusor Erzsébet
Hogyan indul el a szimbólumokkal történő munka hatására a tényleges gyógyulás?
Azok a szimbólumok, amelyekkel dolgozunk, mindenkinél ugyanazt az életteret vagy személyiségrészt jelentik. A belső képernyőnkön megjelenő képek tökéletesen kifejezik a lélek viharait, a páciens önmagához és másokhoz fűződő viszonyát. A tudatalattink párhuzamos kapcsolatot tart a „kint” és a „bent” között, strukturálja a jelen állapotot, amit a sorsunkat, fejlődésünket előrevivő legjobb mintára alakít át. De mondok egy másik példát. Egy kislányt megkértem, hogy rajzoljon le egy mezőt. Először nem tudott elképzelni semmit, majd megjelent egy fekete mező, tele fekete virágokkal, tüskés szárakkal, illatok nélkül. Mindezt egy fenyőerdőben helyezte el, ahol hideg volt és sötét. Szavak nélkül is elmondta, milyen mély trauma érte a női énjét. „Bújj bele a virágba, mit érzel?” – kérdeztem. „Fázom” – válaszolta. „Mire lenne szükséged, hogy jobban érezd magad?” „Vidámságra, melegre.” Ezután teremtett a képzeletében egy napsütötte, tavaszi illatos, pompázatos mezőt dús fűvel, virágokkal, madárcsicsergéssel, kisállatokkal. Majd ezt lerajzolta. A következő hetekben pedig átváltotta a fekete ruháit színesre, kiegyenesedett a háta, általában többet foglalkozott a külsejével, a veszekedést pedig szinte teljesen abbahagyta.
Drasztikus változás, holott a kislányt, ha jól sejtem, családon belüli szexabúzus miatt emelték ki a családjából.
Igen, de a vágyak a bizalomra és a kötődésre traumától függetlenül zsigeri szinten mindannyiunkban ott élnek. A hiányzó minták vagy rossz minták helyett pedig a szimbólumokkal új mintákat taníthatunk az agyunknak, amik lassan visszahatnak az érzelmeinkre, sőt a viselkedésünkre is. Az említett kislány esetében nagyon megindító volt számomra, hogy az édesanyja az összes szimbólumában jelen volt, holott a kislánya ötéves korában meghalt. Vagyis egyszerre küzdött a gyerek a szexuális erőszakkal és a feldolgozatlan gyásszal. Amikor a gyászfeldolgozáshoz értünk a Hellinger-féle módszerrel, kitört belőle a sírás, de később képes volt felszabadítani magát a terápia segítségével.
Egy ilyen folyamat általában döccenők nélkül halad?
Nem teljesen. Az említett gyerek például a találkozásunk elején a legkülönfélébb módszereket ötlötte ki arra, hogyan fog a szülőkön bosszút állni az őt ért traumák miatt. A szimbólumterápia segítségével eljutott a felismerésekig, a megértésig és a megbocsájtásig. Ezen a ponton úgy érezte, mégis visszamenne a családjához, látogatóba. Csak annyit kértem, figyelje meg, valóban azok az emberek hiányoznak-e, akik annyiszor bántották, vagy a családhoz való odatartozás. Rájött, hogy az utóbbi. Utána felidéztük, hogy kik azok a felnőttek, akiket szeret, és akik őt is szeretik. Felragyogott az arca, mert eszébe jutottak a gyermekotthoni nevelői és a leendő családja. Szép lassan tehát megtanult különbséget tenni féltő és ártó szeretet között. Ő volt az, akinek a szimbólumok segítettek eljutni arra az elhatározásra is, hogy tanulni akar, gyerekgondozó szeretne lenni, és a hasonló sorsú gyerekeknek akar segíteni. Sokat beszéltünk a terápia során a testvéreiről is, akiktől a látogatások során rengeteg negatív megjegyzés érkezett a tanulással kapcsolatos terveire. Azt éreztem fordulópontnak, amikor a kislány kimondta, hogy a testvérei olyanok, amilyenek, és mindig a családtagjai lesznek, ő maga viszont már másmilyen. Mert ez azt jelentette, hogy megtanulta az elfogadást, de tisztában volt azzal is, hogy ez nem jelenti azt, hogy egyet kell érteni mindenkivel.
Önre milyen hatással van egy ilyen terápia?
Amikor a nevelőktől előzetesen megismertem egy-egy gyerek sorsát, bevallom, többször kicsordult a könnyem. De minden egyes esetnél ámulatba ejt, hogy milyen tökéletesre vagyunk megteremtve, milyen lenyűgöző az öngyógyító képességünk, testi és lelki szinten is. Szerencsésnek érzem magam, hogy segíthetek egy-egy kis főnixmadárnak a hamuból összerakni magát, és felrepülni a napba.
Szerző: Bakóczy Szilvia
Min múlik, hogy képesek vagyunk-e felállni súlyos gyerekkori traumákból? A Marie Claire 2023/4. lapszámában érintettekkel és segítőikkel beszélgettünk gyógyulásról, fogódzókról, újraépített alapokról.
