Miközben kérdezgetem, éppen az 5. kerületi Reáltanoda utcai mélygarázsban lakkozza az egyik harminc méter széles freskóját, amelyet ő tervezett és festett. A 25 éves magyar–francia autodidakta képzőművésznek több önálló és csoportos kiállításon szerepeltek a humoros, merész, képregényes, pop artos alkotásai – többek között a londoni a Tate Modernben –, és a világ legismertebb márkáinak készített már illusztrációkat. Művészettörténész feleségével Budapesten élnek.
Érezhetően izgatnak a furcsa, nem beskatulyázható emberek. A Radiohead Creep című száma ugrott be többször is, amikor az alkotásaidat nézegettem.
Igen, ismerem. Ez így van. Hétévesen láttam először emberi tömeget utcán, amikor anyukám elvitt magával New Yorkba. Budapesttel ellentétben ott nem néznek furcsán a máshogy viselkedő vagy a sorból kilógó alakokra.
A Z generációt a 1996 és 2012 között születettek alkotják, te pedig 1997-es vagy. Téged foglalkoztat ez a kategorizálás?
1997-ben volt még otthon VHS-lejátszónk, internet négyéves koromban lett. 2010 környékén már teljesen más volt a helyzet, így azt mondanám, hogy a Z és az Y (milleniálok) között is vannak mikrogenerációk, eltérések. Egyébként néha elgondolkodom, hogy miben vagyok más a többi generációtól.
És mire jutsz?
Ezek inkább benyomások. A szüleimmel néha vannak félreértéseink, amikor szlengeket használok. Tizenhat évesen félbehagytam a középiskolát. Sajnos, nem szereztem túl sok pozitív élményt az iskolai évekből, de a tesi-, az angol- és az énektanárommal jól kijöttem.
Az egyik animációs filmedben el is hangzik a mondat, amelyet egy iskolai tanítódtól idézel: „You can’t draw.” (Te nem tudsz rajzolni)
Sosem éreztem jól magam az iskolában, talán az ilyesfajta mondatok miatt sem. Gimis koromra – diszkalkuliás, diszgráfiás diákként – úgy éreztem, hogy nekem ennyi elég volt. A festéshez, a rajzoláshoz, az animáláshoz nem feltétlenül szükséges az érettségi. Anyukám látta, hogy nem vagyok boldog, nem funkcionálok jól, így támogatott ebben (miközben ő annak idején színötös tanuló volt). Büszke vagyok arra a világra, amelyet építettem, és hogy megélek a művészetemből.
Számodra mi kell a boldogsághoz?
Hogy ne aggódjak olyan dolgokon, amelyeket nem tudok befolyásolni. A társadalmi problémákon, törvénymódosításokon próbálok nem agyalni, inkább arra figyelek, hogy a körülöttem lévők és én jól legyek, a mikrovilágom működjön.
A magány láthatóan jobban inspirál, mint a szerelem. Miért?
Kilencedik éve boldog párkapcsolatom van, tavaly házasodtunk össze a párommal, talán ezért lehet, hogy ez egy kevésbé látható motívum, pedig sok képemben megjelenik ő is. Viszont a magány valóban nagyon foglalkoztat, mert nagyvárosban élünk, tök közel vagyunk egymáshoz, mégis kb. két szomszédomnak tudom a nevét a közel százból. A barátaimmal is főleg online tartom a kapcsolatot.
Mitől egyedibb a Z generáció a korábbiaknál?
Nyitottabban állunk a mentálhigiénés, neurológiai problémák feldolgozásához és kezeléséhez. Ez nem azt jelenti, hogy jobbak vagyunk, csak befogadóbbak a megoldások iránt. Tudatosabbak is vagyunk egymással és a közösséggel.
Például miben?
Étkezésben, önismeretben, önazonosságban. Például őszintén, minden kamuzás nélkül megmondjuk egymásnak, ha valamelyik nap nincs kedvünk egymással találkozni vagy vidámnak lenni.
Fontos a humor számodra?
Nekem a humor egy megküzdési technika, egy érzelmi, védelmi attitűd. Szerintem ez igaz a generációmra is: vannak mémjeink a migrációról, a depresszióról, az ADHD-ról, a klímaválságról.
Mennyire érzed tehernek azt az információáramlatot, ami naponta ér minket?
Rendkívül nehéz, de én próbálok minden döntést úgy mérlegelni, hogy úgy éljünk, ahogy szeretném. Szeretnénk a feleségemmel családot, de nyilván aggaszt, hogy hol fogunk majd élni, mit fogunk átélni tíz-húsz év múlva. Annyira sok minden van, ami tőlünk függetlenül történik… Ha a háborúk, a klímaváltozás, a nyersanyag-kitermelés így folytatódik tovább, fogalmam nincs, hogy fogunk kinézni ötven év múlva.
Mibe lehet kapaszkodni akkor?
Szerencsére sok különféle pályát viszek párhuzamosan (festés, illusztrálás, animálás stb.), így nem félek attól, mi lenne, ha a mesterséges intelligencia egyet „elvenne”. Meg hát a nagyszüleim durvább világban nőttek fel, mint én, ha ők túlélték, akkor remélem, nekünk is sikerül. Valahogy megoldjuk.
Fotó: Rédling Hanna Styling: Balogh Viktória Smink és haj: Bálint Beka Haj: Márkus Eszter
Köszönjük a segítséget az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumnak és a helyszínül szolgáló Kórház utcai vásárcsarnoknak.
Z generációs mellékletünket keresd a Marie Claire 2023/6-os lapszámában!
