Jövőre fordulóponthoz érkeztek. Több éve létezik majd a Halott Pénz zenekarként, mint ameddig Dávid szólóban zenélt ezen a néven. Melyek a legfontosabb változások, amelyeken együtt mentetek át?
Marsalkó Dávid: Minden átalakult körülöttünk, és mi sem vagyunk már ugyanolyanok, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Az utóbbi években nemcsak az változott meg alapjaiban, hogy milyen zenét hallgatnak az emberek, hanem az is, hogy azt milyen eszközökkel és felületeken teszik. És felnőtt egy új, a zenét teljesen másképpen használó generáció is. Óriási dolog egy ilyen szélsebesen változó piacon sokáig megmaradni, ráadásul sikeresnek is lenni, miközben kihívás is, mert ehhez újra és újra meg kell találni azt a fajta önkifejezést, ami a közönséget is meg tudja érinteni.
Hogy vagytok most?
M.D.: Jelenleg egy nagyon hálás időszakot élünk, amiért keményen megdolgoztunk az elmúlt években. Talán tavaly jött el egy nyugodtabb, kellemes fázis, az állandóság érzése. Ha életciklusokban gondolkodunk – most, hogy már széles körben ismernek minket, sok sikeres dal van mögöttünk és kialakult egy erős bázisunk –, olyan, mintha a randizós korszakból átléptünk volna egy stabil párkapcsolatba.
Járai Márk: Én is így érzek. Emlékszem az első időkre, amikor koncertről koncertre kellett bizonyítanunk, hogy megérdemeljük a közönség figyelmét. Amikor klubokba jártunk fellépni, és amikor Dávid rendszeresen izgult, hogy senki sem fog eljönni. De mindig eljöttek, egyre többen. Önbizalmat és egy tök jó rock and roll-feelinget ad az egész zenekarnak, hogy mindebből mára kinőtt valami tényleg nagy, profi dolog.
Az elmúlt évek alatt a közönség is formálódott veletek együtt. Kik járnak ma Halott Pénz-koncertekre?
M.D.: Minket tinirajongás sosem vett körül, talán ez az oka annak, hogy ma is kitart a közönség szeretete. Az elején a hozzánk hasonló korú egyetemisták, fiatal felnőttek jöttek velünk, ma pedig már nagyon széles rétegben tudunk megmozgatni embereket. Járnak koncertre azok, akik velünk együtt nőttek fel, olyanok, akik esetleg ma már a gyerekeiket is elhozzák, de azok a fiatalok is, akiket egy-egy slágerünk üzenete ugyanúgy megszólít, mint korábban a mi kortársainkat. És nem ritka, hogy ötveneseket vagy éppen 15-16 éves kamaszokat látunk az első sorban ugrálni.
Mit tudtok adni, hogy ilyen sokféle korú ember rezonál a zenétekre?
M.D.: A zene egyáltalán nem korfüggő. Vannak persze olyan trendek, amelyekre ráülnek egy-egy korosztály képviselői, de alapvetően emberi érzésekkel dolgozunk. Tulajdonképpen érzéseket árulunk, azok pedig nem egy-egy generációhoz kapcsolódnak, hanem inkább egyfajta beállítódáshoz. A zenénkkel összehozzuk a hasonló lelkületű embereket.
Halott Pénz – Marsalkó Dávid és Járai Márk
Ezzel együtt a zenéiteken mindig is nyomot hagyott, hogy éppen melyik életszakaszban születtek meg, Dávid szövegeit az őszinteségük miatt is méltatják. Van olyan számotok, amelyet mára kinőttetek, amellyel nehéz már azonosulni? És olyan Halott Pénz-dal, amelyen egyszerűen nem fog az idő?
M.D.: Ez baromira érdekes. A Feltámad a tengerben például azt írom, hogy harminchárom évesen majd az alkoholnak hódolok. Most harmincnyolc vagyok, nem ebbe az irányba mentem, így egy olyan forgatókönyvről van szó a dalban, ami végül nem valósult meg, ezért kis távolságtartással szemlélem. Vagy kicsit messzinek érzem ma már, mondjuk, a 2009-es dalaim egy részét. Viszont a távolság nem attól függ, mikori a dal, mert a 2012-es A feneked a gyengémet ma is rengeteget játsszuk, úgy néz ki, nem lehet megunni. Azt, hogy mit adunk elő szívesen ma is, alakítja, hogy a közönség mit szeret.
J.M.: Nekem az Angard jut most eszembe, amelyet jó pár évvel ezelőtt éppen azért bírtam, mert akkoriban én is a lázadó korszakomat éltem. Úgy érzem, ma már furcsán hangzana Dávid szájából az a szöveg. A legtöbb dalunk azonban olyan érzésekről szól, amelyekhez bármikor vissza lehet nyúlni.
Ahhoz, hogy éveken át sikeres tudjon lenni egy zenekar, jól működő emberi kapcsolatok is kellenek. Mi köti össze a zenekar tagjait? Vagy éppen kettőtöket?
M.D.: Ha a teljes zenekarra gondolok, akkor azt mondom, hogy mindenki nagyon normális, hála istennek. Mindenki kulcsszerepet tölt be a bandában, és magánemberként is jól kijövünk, szeretünk együtt lenni, jó hatással vagyunk egymásra. És szerintem az is fontos, hogy – bár nem szoktunk a magánéletünkről beszélni – mindenkinek rendben van az életének ez a része is. Ahhoz, hogy a színpadon sikeres lehessen az ember, elengedhetetlen, hogy a szakmáján kívül is stabil legyen.
Sokak szerint az köt össze titeket, hogy a sikerek ellenére nem szálltatok el.
J.M.: Ez azért lehet, mert hosszú folyamat volt, mire tényleg elértük a sikert. Ez egyrészt alázatra tanított minket, másrészt így emberi ésszel is felérhető volt a tempó: fel tudtunk zárkózni érzelmileg a következő lépésekhez, és megéltük a nagy mérföldköveket. Ez segített mentálisan egyben maradni.
M.D.: Én is így érzem. Együtt, lépésről lépésre, a klublétrát végigjárva, fesztiválon, turnébuszon váltunk zenekarrá, és volt időnk feldolgozni mindezt. De azt is gondolom, hogy személyiségfüggő, kivel mit tesz a siker. Engem például sosem érdekelt, hogy híres legyek, hogy minél többen felismerjenek. Az, hogy a dalokat sokan énekeljék velünk együtt és szeressék, amit csinálunk, az igen.
Látni vélek még egy közös vonást: mindketten érzékeny embereknek tűntök. Dávid, nem is olyan régen azt nyilatkoztad, hogy az érzéseidről csak biztonságos terekben szeretsz beszélni. Ehhez képest ezrek előtt beszéltek és énekeltek érzésekről. Hogy lehet safe space egy olyan hely, ahol az ember a reflektor alatt, tömegekkel szemben áll?
M.D.: Úgy, hogy ott a zenekar, és el lehet bújni a zene mögé. (Nevet). Persze a rutin és a sok próba is segít, illetve hogy mégiscsak a barátainkkal vagyunk a színpadon.
J.M.: Nekem az a trükköm, hogy a szövegre és a közönségre fókuszálok. Ez el tud vinni annyira, hogy nem a saját lelkemmel vacakolok, hanem arra figyelek, hogy minden szuper legyen és elkapjam a közönséget.
Mennyire kell még ma is lélekből dolgozni ahhoz, hogy jó legyen egy produkció?
M.D.: Máshogy nem lehet. Aki nem ad a lelkéből, nem tudja megfogni a közönséget sem. Ezért is van, hogy a fesztiválszezon végére sokszor teljesen kiürülök: az ember a színpadon annyi energiát ad, hogy ha nem tölt vissza, akkor teljesen el tud fogyni ő is, és a motivációja is.
J.M.: Muszáj, de nagyon sokat kapsz is ettől. Én például biztos vagyok benne, hogy a színpadon énekelek a legjobban. Az, hogy látom a közönséget, a reakciójukat, előrevisz, és segít abban is, hogy a lehető legjobb formámat hozzam.
Szerző: Balázs Barbara Fotó: Galgóczi Németh Kristóf
A friss Marie Claire-ben elolvashatjátok a teljes interjút!
Charlize Theron Marie Claire 2023/7 címlap
