Az amerikában élő Anouk Wipprecht alkotásaiban legalább olyan fontos szerepet kap a mesterséges intelligencia, mint a pszichológia, a kíváncsiság és a játékosság. Interaktív öltözékei a viselő élettani funkcióit szenzorokkal nyomon követve reagálnak a környezetre. De munkássága nem csupán a kifutók világára korlátozódik: olyan brandekkel dolgozik együtt, mint az Adidas, az IBM, Autodesk, Intel, Google, Microsoft, az Audi, Somfy és a Swarovski.
Anouk Wipprecht
Mesélj a kezdetekről, hogy lettél divattervező?
Tizennégy évesen kezdtem el ruhákat tervezni. Hollandiában nőttem fel, és emlékszem, az MTV adásait nézve lenyűgözött, hogy az amerikaiaknál az öltözködés milyen erősen az önkifejezés eszköze. A divatiskolában megtanultam a ruhatervezés, a szabás-varrás fortélyait, de aztán zavarni kezdett, hogy ezek a ruhadarabok nagyon „analógok”, csupán egyetlen dologra képesek. Tegyük fel, hogy önfeledten ébredek, és felveszek egy színes, virágmintás ruhát, ami jól tükrözi a reggeli hangulatom, de délutánra már lehet, hogy fáradt és morcos leszek, miközben még mindig ugyanazt a vidám ruhát viselem. Olyasvalamit akartam létrehozni, ami le tudja követni ezt a változást. Tizenhat évesen fordultam a robotika és a gépi tanulás (a mesterséges intelligencia egyik részterülete – a szerk.) felé, és szerettem volna ezeket felhasználni a tervezésemben. Először mikrokontrollereket és kisebb méretű motorokat használtam, de ekkor a technológia még abban a fázisban járt, hogy bár a ruháim elölről jól néztek ki, a hátuljukon ott ült egy hatalmas szerkezet. Szerencsére azóta sokat fejlődött ez az iparág, így a kreativitásnak már nem állják útját a számítógép méretei.
Honnan meríted az ihletet az alkotásaidhoz?
Sokat foglalkozom az emberi érintkezés folyamataival és a különböző szociális terekkel. Ebben Edward T. Hall amerikai antropológus kutatásaira támaszkodom, aki az embert körülvevő teret négy szintre osztotta: intim, személyes, szociális és nyilvános. Ezeknek a nagyjából koncentrikus köröknek a középpontjában áll maga a személy, és a kiterjedésük mindig az illető pillanatnyi állapotától, hangulatától függ. A pandémia ideje alatt különösen nagy hangsúlyt kapott a szociális távolság és annak betartása. A pókruhám (spider dress), majd a későbbi közelségi ruhám (proximity dress), amely a Covid-járvány alatt készült el, pont ezekkel a terekkel játszik. Ezek a kreációk ultrahangos távolságmérőket használva jelzik, ha valaki túl közel kerül a viselőjükhöz, és különböző mozdulatokkal reagálnak.
Továbbá szeretem leutánozni a természet izgalmas megoldásait, leginkább a biomimikri megközelítésből nyerek ihletet. Nagyon sok természetfilmet nézek, és megfigyelem, miként reagálnak egymásra és a környezetükre az állatok. Így merítettem például az ötletet a füstruhához (smoke dress), amely a polipot utánozva füstfelhőt bocsát ki, hogy a viselője „elrejtőzhessen”. De a pókruhát is ide sorolnám, amely igazából hibrid megoldás: pókszerű csápokkal van felszerelve, ám úgy viselkedik, mint egy macska.
Screen dress – A mozgó szemekkel ellátott, 3D-nyomtatott ruha agy-számítógép interfészen keresztül valós időben méri viselőjének kognitív terhelését és aktivitását
LED dress – Novemberben debütált legújabb kreációja, amelyet az amerikai Chromatic 3D Materialsszel karöltve hozott létre Anouk. A mozgásérzékelős ruha különlegessége, hogy ragasztó vagy varrás nélkül hetvenöt rugalmas LED-dómot nyomtattak közvetlenül a szövetre
Mi a véleményed a fast fashionről és a divat jövőjéről?
A jelenlegi állás szerint a divat világa az állandó változáson alapul, azon, hogy épp mi a trendi – ami aztán rövid időn belül már elavultnak számít, ezért újabb és újabb holmikat szerzünk be. Ez környezeti szempontból fenntarthatatlan. A csúcstechnológiával átszőtt darabok azonban inkább befektetések, olyanok, mint egy minőségi bőrkabát, amelyet évtizedekig hordunk. És mivel ezek a kreációk megtanulnak egyre jobban reagálni a testünk jelzéseire, még jobban hozzánk nőnek, együtt fognak „élni” velünk, nem fogjuk őket olyan könnyen kidobni. Ez segíthet a túlfogyasztás mérséklésében és a divat világának átformálásában.
Mennyire alkalmasak a kollekcióid a mindennapos viseletre?
Egyelőre a technológiával átszőtt ruhák karbantartása – például hogyan tisztítsuk, mossuk őket, hova vigyük javításra, ha esetleg elromlik az elektronika – még nem megoldott széles körben, és ez limitálja az elterjedésüket. Remélhetőleg az iparág fejlődésével ezek a szolgáltatások is elérhetők lesznek a nagyközönség számára.
Fotó: Natalie Cartz Photography, Christina Bakuchava, Jason Perry, Marije Dijkema, Michiel Kivits
A teljes interjút a friss Marie Claire-ben találod!
