Elegünk van a tökéletességkultuszból. Telítődtünk a közösségi médiából áradó, agyonfilterezett képekkel és túlretusált vonásokkal. Unjuk a karácsonyfa előtt piros kockás egyenpizsamában mosolygó mintacsaládokat, a mesebelire kontúrozott arcokat, a minden helyzetben hibátlan outfiteket. Imádjuk viszont, hogy Emma Thompson nem fogyókúrázik meztelen szerepe miatt, Sabrina Carpenter pedig a világ legtermészetesebb dolgaként kezeli, ha elesik a színpadon.
Felszínes helyett hiteles
A nem tökéletes elfogadása mint életvezetési elv nem újdonság. A 15. századtól eredeztethető japán világnézet és esztétikai alapelv, a vabi-szabi azt hirdeti, hogy találjuk meg a szépséget a szabálytalanban, az aszimmetrikusban és a befejezetlenben. Mert a szépség múlandó és hiányos. A repedések, a ráncok és karcolások a múló idő jelei, és mint ilyenek, az élet természetes részei, amelyeket nem kell szégyellni vagy elrejteni. A vabi egyfajta visszafogott szépségre, letisztult eleganciára és egyszerűségre utal, a szabi pedig az időmúlással járó kopást és patinát ünnepli, az érett szépség nyugalmát. A zen buddhizmusban gyökerező elvek együttesen arra ösztönöznek, hogy a felszínes helyett a hitelesre összpontosítsunk. A vabi-szabi szemlélet a mindennapi élet bármely területén bevethető, és a világhoz való általános hozzáállásként is értelmezhető.
Értéknövelés javítással
A fentiekhez hasonló felfogást hirdet a kincugi, a törött kerámia javításának közel ötszáz éves japán művészete, amely porított arany, ezüst vagy platina keverékét használja ragasztóként. A módszer a tárgy történetének részeként kezeli a törést és a javítást, amelyeket nem próbál elfedni, sőt csillogó nemesfémmel kifejezetten láttatja azt. Itt már nemcsak a hibás és a tökéletlen egyszerű elfogadásáról van szó, hanem a javításban rejlő történet fontosságáról és értéknövekedésről is, hiszen a végeredmény sokszor az eredeti állapotnál is különlegesebb.
Imperfection is the new perfection
És hogy miért nyúlunk vissza manapság mind többször ezekhez az ősi tanításokhoz? Talán mert szépen egybevágnak korunk fenntarthatósági törekvéseivel. Hiszen a zero waste szemlélet is azt hirdeti, hogy ne dobjuk ki rögtön, ami nem tökéletes – elromlott vagy megkopott –, hanem javít(tas)suk meg vagy hasznosítsuk újra. Egyre többen igyekeznek kiszállni a fogyasztói társadalom őrült mókuskerekéből, és új dolgok vásárlása helyett megelégednek a használttal, a megjavítottal, az átalakítottal. Akár a keleti tanítások bölcsessége, akár a környezettudatosság vezérel bennünket, érdemes megbarátkoznunk a nem annyira tökéletessel. Íme néhány példa arra, hogy az „Imperfection is the new perfection” szemlélet voltaképpen bárhol érvényesíthető.
Javítás extrákkal
Van az a tökéletlenség, amivel nem lehet együtt élni: ha elromlik valami otthon, vagy nem passzol a ruha. Ha hagyományos kincugiélményre valószínűleg nem is számíthatunk, itthon is egyre több az olyan műhely, ahol nemcsak a tárgyaink „gyógyulnak”, hanem a lelkünk is. Ezeken a helyeken lehetőségünk van arra, hogy (részben) magunk végezzük a javítást: ez egyrészt praktikus, hiszen technikákat sajátíthatunk el, másrészt így jobban értékeljük az új életre kelt holminkat. További hozzáadott értéke ezeknek a műhelyeknek, hogy itt valódi közösségre lelhetünk, ahol időt szánnak ránk és meghallgatnak bennünket. Mit próbálhatunk ki? Repair Café ingyenes „közösségi szerelde”, KözMű közösségi műhely, AZTA! Közösségi Kézműves és Barkácsműhely, valamint a biciklikre szakosodott Cyclonomia. A kincugit és a művészetterápiát pedig mi itt próbáltuk: Dr Art művészetterápia.
Fotó: FORNASETTI – VASE COCCI
