Marie Claire Podcast: Nyugimese – Steiner Kristóf olvassa Andersen A teáskanna című meséjét

2020. április 06.
Színészeket, szinkronszínészeket és hírességeket kértünk meg, hogy olvassanak fel egy-egy olyan történetet, ami szerintük segíthet egy kicsit kiszakadni néhány percre a valóságból.

Mindannyiunknak szüksége van a mesékre, főleg a bizonytalan időkben. Ezért színészeket, szinkronszínészeket és kulturális nagyköveteket kértünk meg, hogy olvassanak fel egy-egy (vagy akár több) olyan történetet, ami szerintük segíthet egy kicsit a gyerekeknek és a nagyobb gyerekeknek is kiszakadni néhány percre a valóságból.

Steiner Kristóf még 10-11 éves korában, egy szavalóversenyen mondta Hans Christian Andersentől A teáskanna című mesét, de még most is tudja fejből. Kristóf Görögországban, egy kis faluban lakik, a mesét ott, négy cicájának mesélte el, de szerencsére elküldte nekünk is ezt a szép és szomorú történetet!

Hallgassátok meg!

 

 

PODCASTUNK ELÉRHETŐ ITUNES-ON, SPOTIFY-ON
és a GOOGLE PODCASTS-ON IS!

RSS

IRATKOZZ FEL!

A YouTube-on is megtalálod a meséket!