Az iTrend összefogott az Amigossal, az eredményt pedig a telefonunkon hordhatjuk

2019. július 04.
12 egyedi design közül tudnak választani azok, akik a telefonjuk csinosítása mellett még egy társadalmi cél mellett is ki szeretnének állni. A tokok elérhetőek több mint 100 készülékre, a megrendelést követő pár napon belül pedig már a kezünkben is foghatjuk a támogaTokot. A tokokból származó bevétel 50%-át az Amigos a Gyerekekért Alapítvány támogatására ajánlja fel az iTrend. 

,,Rendkívül nagy izgalommal tölt el minket, hogy egy ilyen csodálatos céllal felruházott alapítványt támogathatunk, mint az Amigos. 3 évvel ezelőtt ismertem meg Sárát, és az akkor még talán 20-25-ös létszámú szervezetet, ami azóta már bőven 100 felett jár. Már akkor is lenyűgözött a munkásságuk, és most legnagyobb örömömre az iTrend–en keresztül lehetőségünk nyílt támogatni őket. Bízunk benne, hogy mind pénzügyileg, mind az önkéntesek toborzásában nagy segítséget tudunk nyújtani a közösségi médiában létrehozott kampányainkkal, és reméljük, hogy elnyerjük az érdeklődők tetszését az egyedi telefontokokkal.” – mondta Pinczi Mihály, az iTrend társtulajdonosa.

Az Alapítvány egyetemista önkéntesei – az Amigók – egész évben tanulnak, játszanak és kézműveskednek a kórházban fekvő gyerekekkel. Mára már 10 különböző kórházban, 130 Amigo foglalkozik a gyerekekkel.

Az Amigók igazi hétköznapi hősök, akik az egyetemi és egyéb elfoglaltságaik mellett szabadidejükben hétről-hétre járják a kórházat. Nyelveket tanítanak, kézműveskednek vagy csak játszanak, barátkoznak a kórházban fekvő gyerekekkel.

„Célunk, hogy egy napon minden beteg gyerek mellett legyen majd egy Amigo. Ehhez két dologra van szükségünk: társadalmilag tudatos, lelkes egyetemistákra és anyagi támogatásra. Az iTrenddel való együttműködés mindkét vonalon erősíti küldetésünket. A tokok a társadalmi üzenetnek is hírét viszik, népszerűsítik az önkénteskedést, miközben anyagi segítséget is adnak a fenntartható, hosszú távú működéshez.”- osztotta meg velünk Fábián Sára, az Amigos megálmodója.

11 fotó megtekintése

Csatlakozzatok az Amigos küldetéséhez és rendeljetek Ti is támogaTokot!