Élő organizmusként reagál környezetére a különleges ruha

2019. november 12.
Ying Gao divattervező robotikus ruhadarabjai leginkább úgy néznek ki, mintha hordható űrlények lennének!

A Flowing Water és Standing Time fantázianevekre keresztelt nem mindennapi robotikus ruhák úgy reagálnak környezetükre, mintha maguk is élőlények lennének. A montreali divattervező, Ying Gao különböző szenzorokkal szerelte fel a futurisztikus, áttetsző darabokat, melyek érzékelik a színeket és a fényt, míg a beépített apró kamerák képesek letapogatni a környezetet. Az öltözék úgy válaszol a körülötte lévő impulzusokra, hogy fodrozódik, hullámzik és megmozdul – épp mint egy élő organizmus.

Gao úgy fogalmaz, a darabok az „autonóm” ruhák példái, vagyis olyan összeállítást igyekezett létrehozni, amely szinte önálló lényként viselkedik gazdáján. A végeredmény kétségkívül lenyűgöző, ugyanakkor egyben kissé kísérteties is, hiszen ahogy a tervező maga is megállapítja, itt már nem az ember, hanem tényleg a ruha kerül az összeállítás középpontjába.

Dezeen