A jövőt élhetjük az okos kontaktlencsével

2020. március 13.
Eljött az ideje, hogy úgy lássuk a világot, mint a terminátor – hála az okos kontaktlencsének és a kiterjesztett valóság technológiájának.

A Mojo Vision nevű kaliforniai tech startup rukkolt elő az okos kontaktlencsékkel, amelyek a kiterjesztett valóság (augmented reality – AR) segítségével vetítenek különböző információkat a szemünkre. A spéci lencsék képfelismerő szoftverrel és mozgásérzékelőkkel vannak ellátva, és elsősorban arra lettek kitalálva, hogy kényelmesen felrajzoljanak elénk olyan – mobilos appokból már jól ismert – tracking információkat, amelyeket sportolás közben szoktunk figyelni: ilyen például a pulzusunk vagy az elégetett kalóriák száma.

A lencsék egyelőre még fejlesztés alatt állnak, de a cég szeretné, ha később azoknak is segíthetnének, akik valamilyen látásproblémával küzdenek – így a lencse például képes lenne fokozni a fényerőt és zoom funkció is lenne benne.

DesignBoom