Pályázati felhívás

2013. július 22.

Hét kategóriában hirdetjük meg a Marie Claire Virágai ösztöndíjprogramot, amelyre 14 és 24 év közötti magyar lányok pályázatát várjuk, akik tehetségesnek érzik magukat, és konkrét elképzelésük van arról, hogy az ösztöndíjat hogyan szeretnék felhasználni továbbtanulásuk, fejlődésük érdekében.

A pályázattal arra szeretnénk buzdítani a tehetséges fiatalokat, hogy vegyék kézbe sorsuk irányítását, tudatosan fejlesszék tovább a bennük rejlő kincset, legyenek álmaik, vágyaik és akaraterejük ezek megvalósításához. Kérjük a jelentkezőket, hogy pályázatukban konkrét projektet nevezzenek meg (amely lehet például egy tanfolyamon, workshopon való részvétel, anyagvásárlás egy tervezett kiállításhoz készülő műalkotásokhoz, egy külföldi tanulmányút stb.), és indokolják meg, hogy az adott projekt hogyan és miért járul hozzá fejlődésükhöz. Minden pályázótól kérjük, hogy csatolja egy olyan ajánlója levelét, aki szakmailag és emberileg is képes megítélni a képességeit és a teljesítményét. A pályázatokat egy többtagú szakmai zsűri véleményezi, és közös döntés alapján januárban választjuk ki a szerencsés nyerteseket, akik anyagi támogatásban részesülnek.

Bővebb információ: Marie Claire Virágai – Pályázati kiírás[1]

A hét kategória a következő:
– ének-zene
– sport
– színház- és filmművészet
– ipar- és fotóművészet
– természettudomány
– írás
– tánc-és mozgásművészet

[Marie Claire, 2009. szeptember]

References

  1. ^ Marie Claire Virágai – Pályázati kiírás (www.marieclaire.hu)

‘),