„De hát itt emberek esznek” – mondta felháborodottan a felszolgáló a budai étteremben annak az édesanyának, aki szerette volna a vendéglátó helyen megszoptatni két hónapos kisbabáját majdnem pontosan egy éve. Előtte kereken tíz évvel az egyik népszerű gyorsétteremlánc egységéből küldtek el ugyanezért egy édesanyát Budapesten, amiből egyből két elkeserítő következtetést is levonhatunk: az ilyen események rendszeresen előfordulnak, és még tíz év sem volt elég hozzá, hogy Magyarországon normalizáljuk a nyilvános szoptatást. És ezek persze csak azok az esetek, amik eljutottak a médiához – de minden bizonnyal van még sok más alkalom, amikor anyukák megsemmisülten, zavartan, dühösen, éhes csecsemőjükkel együtt csendesebben vagy zajosabban egyszerűen csak elhagyták a helyet.
Varga Giuliettát, a SALVE pizzérialánc alapítóját és tulajdonosát második gyereke születése után saját élethelyzetéből adódóan is sokkolták ezek az esetek. Étteremtulajdonosként pedig úgy érezte, van is lehetősége rá, hogy aktívan formálhassák a magyarországi vendéglátóhelyek hozzáállását. Létrehozták a Befogadó Vendéglátás kezdeményezést, melybe bevonták Csörgő Andrea perinatális szaktanácsadót, a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom egyik alapítóját is, akivel egyrészt hasznos, gyakorlatias tanácsokkal ellátott útmutatót dolgoztak ki a vendéglátóipar szereplőinek a kisgyerekek, édesanyák és családok fogadásához, illetve egy online kérdőívet is létrehoztak a vendéglátóhelyek és az érintett vendégek tapasztalatainak összegyűjtéséhez. A kezdeményezés egyelőre a szemléletformálást célozta meg, ahol szintén bőven van még tennivaló, de az éttermek, és úgy általában a közösségi tereink kialakítását és működését is át kellene gondolnunk ahhoz, hogy valóban családbarát országnak nevezhessük magunkat.
Persze, szoptasson, de legyen közben láthatatlan
Csörgő Andrea szerint az mindenképpen pozitív változásnak számít, hogy az elmúlt években egyre hangosabban hallatják hangukat a nők azzal kapcsolatban, hogy mire volna szüksége a szoptató édesanyáknak. Ezzel együtt még mindig van egy látványos diszkrepancia Magyarország családbarát narratívája és az édesanyák valódi tapasztalásai között. „A szoptatástámogatás még mindig nagyon esetleges módon jelenik meg az egészségügyi alapképzéseben, általában továbbképzéseken vagy választható tárgyak formájában van jelen, de nem épül bele egységesen sem a védőnő-, sem a szülésznő-, sem a gyerekorvosképzésbe. Így a szoptató anyákkal találkozó szakembereknek gyakran nincs is ismeretük arról, hogy mi a normalitás ezen a területen, arról pedig még kevésbé, hogy miként lehetne támogatni a nőket ebben az élethelyzetben.”
A Másállapotot aktivitstája hozzáteszi, társadalomként is ellentmondásosan tekintünk a szoptatásra – miközben elvárjuk, hogy egy anya szoptasson, azt is megköveteljük, hogy ezt csöndben, elvonulva, feltűnés nélkül, praktikusan, láthatatlanul tegye. „Mindez persze szorosan összefügg azzal is, hogy a női test erősen szexualizált, így a női mell is kizárólag szexuális kontextusban jelenik meg a környezetünkben: gondoljunk csak a plakátokra, közösségi médiára, hirdetésekre. Emiatt a női mell más funkcióban egyszerűen nem értelmezhető, zavarba ejtő, nem illő, vagy akár egyenesen taszító az emberek szemében.”
Azok a valamivel haladóbb szemléletű helyek, amelyek az édesanyák és csecsemők kizavarása helyett szeretnének alternatívát felmutatni, általában dedikált szoptatós helyiségeket hoznak létre. Ez azonban meglehetősen ambivalens megoldás. „Egy szoptatós szoba működhet, amennyiben az egy valóban jól kialakított, kényelmes tér, és nem csupán egy sötét lyuk. Sok nő számára még kifejezetten vonzó is lehet a nyugalom, amit egy ilyen tér jelent, például azért is, mert így nem terelik el az ingerek a kisbabája figyelmét evés közben” – állapítja meg Giulietta.
Varga Giulietta, a Salve tulajdonosa kisbabájával
Andrea szerint ugyanakkor azt is fontos látni, hogy sok nőnek nincs szüksége arra, hogy elvonuljon és szeretnék a közösségi terekben, természetesen megélni ezt az élethelyzetet. „Egyébként jó, ha tudatosítjuk, hogy egy szoptató nő estében nem sok látszik a női mellből – egy fehérneműreklám gyakran jóval többet mutat.”
A szakértő azt is hozzáteszi, az infrastrukturális vagy szabályozásbeli változások mellett ugyanilyen fontos a szemléletformálás is, vagyis, hogy megértsük és elfogadjuk, hogy a szoptatás teljesen természetes dolog.
Nemcsak a kávézókból és éttermekből szorulnak ki a kisgyerekes anyák
Persze a nyilvános szoptatás kérdése valójában egy sokkal szélesebb probléma része. Egyértelműen látjuk, hogy a kisgyerekes anyák a gyerekük születése után kiszorulnak a heteroszexuális fehér férfiak igényei mentén berendezett világunkból. Ez még látványosabb a kelet-európai országokban (összevetve például az észak-európai nemzetekkel), ahol nagyjából az az elvárás a gyerekek felé is, hogy kizárólag akkor léphetnek be a közösségi tereinkbe, ha képesek kis felnőttként viselkedni.
Pedig ahogyan Giulietta rávilágít, a még dolgozó vagy vidéken élő nagyszülők segítsége nélkül, a közösséghiányos városi létben egy anyának gyakran nem marad más választása, mint hogy magával vigye a gyerekét – mindegy, hogy hivatali ügyeket kell intéznie, vagy éppen szeretne meginni egy kávét. „Ez azonban sokat segíthet abban is, hogy formálódjon a társadalom szemlélete. El kell ismernünk, hogy valóban nehezebb egy kisgyerekkel étterembe menni, ügyeket intézni – az édesanya és gyakran a másik fél számára is. Épp ezért mindkét félnek az az érdeke, hogy egymást segítve, egymás szükségleteire odafigyelve tudjunk működni.”
A Befogadó vendéglátás kampány részben az apró, praktikus gesztusokra hívja fel a figyelmet. „Egy anyukának gyakran óriási segítség, ha segítenek neki odavinni az asztalhoz az etetőszéket, vagy adnak egy színezőt a nagyobb gyerekének” – teszi hozzá a Salve tulajdonosa. Emellett edukációs anyagokkal is segítenek.
Andrea is úgy látja, hogy a kisgyerekes anyák gyakran már el sem indulnak a gyerekükkel együtt a közös tereinkbe, hiszen borzasztóan félnek tőle, hogy ahogy kilépnek az ajtón, megítélik őket. Mert valóban meg is ítélik őket: ha túl korán vannak intézményben a gyerekek, akkor az a baj, ha nincsenek, akkor az a baj – elvárjuk a nőktől, hogy erőn felül gondoskodjanak a gyerekeikről, de szigorúan úgy, hogy nem zavarnak vele senkit.
„Ráadásul mindeközben a gyerekekre sem értelmes, autoriter egyénekként tekintünk, hanem inkább mint utánpótlásra, egyfajta termelői szemlélettel” – mondja Andrea. Ezt a logikát követi az a szeparációra építő szemlélet, ami a gyerekeket szoptatós szobákba, gyereksarkokba, gyerekfoglalkozásokra száműzné, távol a felnőttek szórakozásától. Félreértés ne essék, nem ördögtől való egy játszós sarok egy közintézményben vagy étteremben, sőt. Ugyanakkor még mindig azt a gondolkodásmódot tükrözi, hogy a gyerekeket nem kívánjuk beengedni a saját tereinkbe. Pedig a gyerekeknek igenis van helyük a felnőttek körében – az más kérdés, hogy bizonyos szabályokat már nekünk, szülőknek kell megtanítanunk nekik.
Kölcsönös odafigyelés és biztonság
Ahogyan Giulietta rámutat, azzal együtt, hogy egy étteremben – például az ő pizzázóiban is – nagyon örülnek a gyerekeknek, a vendéglátóhelynek is lehetnek kérései a család felé. „Az éttermekben gyakran forró ételek, törékeny poharak cikáznak fel-alá – ez egy kisgyereknek nagyon veszélyes tér lehet. El kell fogadniuk a szülőknek, hogy a gyerekek nem szaladgálhatnak a helyiségben, nem mászhatnak fel mindenhová. Vagy nem lehet otthonról hozott kukoricát szórni a pizzákra, mert azt tiltják az élelmiszerbiztonsági szabályzatok. Ezekre a szempontokra is kitérünk edukációs anyagainkban.”
Ezzel párhuzamosan Andrea vezetésével dolgoznak a vendéglátóipari dolgozók érzékenyítésén, támogatásán is – először a saját házuk táján, a Salve pizzériákban. „Nagyon fontos célunk az is, hogy elindulhasson egy párbeszéd a vendéglátóipari szereplők és a vendégek között. Ehhez létrehoztunk egy kérdőívet, hogy ezzel is elősegítsük a közös gondolkodást. És van egy nyilvánosan elérhető, hasznos, gyakorlatias tanácsokat is sűrítő útmutatónk is a vendéglátóknak: szeretnénk, ha az emberek látnánk, hogy igenis lehet változni ezen a téren, és hogy ez tulajdonképpen nem igényel nagy erőforrásokat.”
Giulietta szerint ideje leszámolni azzal a szemlélettel, hogy a kisgyerekes anyuka problémás vendég, és a vendéglátósoknak is belátniuk, hogy nagyon is érdemes építeni a családokra – belőlük lehetnek a stabil, visszajáró törzsvendégek. Ráadásul az étteremben való viselkedés a gyerekek szocializációjának is jó terepe lehet. És ha jól csináljuk, akkor amellett, hogy elfogyasztják a sonkás-sajtos pizzát, azt is megérezhetik, hogy ők is valódi, fontos és látható részei a közösségeinknek.
Fotó: SALVE / Sólya Vilma
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
