Átadták az idei Aranyanyu Díjakat

2013. november 23.
Három kategóriában két-két nő vehette át idén is az Aranyanyu Díjakat. A díjjal azokat jutalmazzák, akik segítő szakmákban dolgoznak, munkájuk nélkülözhetetlen, és megérdemlik, hogy sikereik széles nyilvánosságot kapjanak.

Hat nő vehette át péntek este a Richter Aranyanyu Díjat. A három éve létrehozott elismerést jelképező szobrot és a vele járó 200 ezer forintot pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos kategóriákban ítélték oda. A győztesek közt van gyerekgyógyász és gyerekpszichiáter, kórházpedagógus és óvónő, valamint gyógytestnevelő és gyógytornász is.

A zsűri tagjai (róluk készült a fotó) Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Rácz Zsuzsa író, dr. Gyarmati Andrea olimpikon, gyermekorvos, Dobó Kata színésznő és Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója voltak.

„Életörömöt sugároznak, jövőképet nyújtanak és fáradhatatlanok – ők az Aranyanyuk. Messze az elvárható segítségen túl állnak mellettünk és sikerrel küzdenek a kiszolgáltatottakat sújtó előítéletek ellen is. Köztünk élő hősök, akik már azáltal is adnak, hogy megismerhetjük őket” – mondta a döntőbe jutottak csapatát jellemezve Rácz Zsuzsa író, a Richter Aranyanyu Díj megálmodója. Idén több mint 250 jelölés érkezett a díjra. Az ajánlásokból később választották ki azt a 12 nőt, akikre a közönség is szavazhatott a Nők Lapja Cafe oldalán. Végül 43 ezer közönségszavazat és a hattagú zsűri döntése alapján állt össze a díjazottak névsora.

Pedagógus kategóriában a zsűri Debre Istvánné óvónőt díjazta, aki húsz éve hozta létre Csepelen azt az óvodát, ahol nehéz helyzetben lévő roma gyerekekkel foglalkoznak, segítik őket annak érdekében, hogy később minél tovább tanulhassanak. A kategória közönségdíjasa a vecsési Tóthné Almássy Monika kórházpedagógus lett, akire több mint 4000 szavazat érkezett. Mónika reményt és jövőképet ad a gyerekeknek és a szülőknek a legnehezebb időszakokban, életvidám hozzáállásával és játékos módszereivel mindvégig azt tartja szem előtt, hogy mi a legjobb a gyerekeknek.

Az egészségügyi szakdolgozó kategóriában a zsűri Szabolcs Judit szigetmonostori gyógytornászt díjazta, aki édesanyja korai betegsége miatt döntött pályája mellett. Judit a hozzá forduló gyerekek szüleinek terápiáját is feladatának tartja. Ebben a kategóriában a közönség Pektor Gabriellát zárta leginkább szívébe, a Fóton élő gyógytestnevelőre több mint 5000 szavazat jött. Húsz éve segíti rákos gyerekek testi-lelki rehabilitációját, emellett óvodában is tart mozgásjavító tornát gyerekeknek. Gabriella kidolgozója egy speciális mozgásprogramnak, a Pek-tornának.

A Richter Aranyanyu Díj orvos kategóriájában a zsűri győztese a budapesti dr. Máttyus Anna gyermekpszichiáter, aki maga is hét gyermek édesanyja. Különleges érzékenysége és több évtizedes szakmai tapasztalata a gyerek- és serdülőkorú betegek szüleinek is biztos támaszt jelent. A kategória közönségdíjasa dr. Kelen Kata gyermekgyógyász, aki szakmai hitelessége mellett bátor és életvidám kommunikációjával győzhette meg a szavazókat, több mint 6000 voksot begyűjtve. A vesetranszplantáción áteső gyerekek és családjaik olyan komoly pszichés vezetést igényelnek, amelyben a fiatal doktornő partnerként és egyben barátként is jelen van.