Megvédjük magunkat. Vagy ők védenek meg

2014. május 15. |

Egy testhezálló együttműködés. Csupa olyan téma és égető kérdés, amit a magazinban is szerettek, és ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. A TASZ szakértőivel közösen indítunk sorozatot. Ismerjétek meg őket.

Új sorozatot indítunk itt a marieclaire.hu-n a közel húszéves Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezettel együttműködésben. Világnapok, évfordulók vagy csak egy-egy aktuális esemény kapcsán szeretnénk olyan összeállításokkal jelentkezni, illetve olyan kérdéseket vitára bocsátani, amelyek át- és újragondolásra garantáltan érdemesek, és amelyekkel kapcsolatban a TASZ szakértőinek nemcsak naprakész információi vannak, de nemzetközi rálátása, sokéves tapasztalata is. Biztosak lehetünk benne: tudnak újat mondani.

Mielőtt azonban elmerülnénk a sűrűjében, ismerkedjünk meg a TASZ-szal és néhány szakértőjével, csupa talpraesett, elhivatott nővel, akik kicsit helyettünk is dolgoztak: egymástól kérdeznek.   

Kapronczay Stefániától a TASZ ügyvezető igazgatójától szeretném megtudni, hogy melyik az az újságírói kérdés, amelyet a legtöbbször feltesznek neki, és amelyet kifejezetten nem szeret.

Kapronczay Stefánia: Fiatal nőként lettem a TASZ vezetője, ezért az interjúk során számtalanszor kaptam meg azt a kérdést, hogy én a karriert választom a család helyett. Egy férfi vezetőnél szinte biztosan nem kerülne elő ez a téma, azonban a nők esetében még mindig nem természetes, hogy valakinek a karrierje és a saját családalapítása is fontos lehet. Bár a TASZ nem foglalkozik közvetlenül a női egyenjogúság kérdésével, mégis fontosnak tartom, hogy minél több olyan példát lássunk, ami eltér az emberekre hagyományosan kiosztott szerepektől és az állam is támogassa polgárait magánéleti döntéseik meghozásában. Azért is kezdtem a TASZ-nál dolgozni, hogy a társadalomban jelenlévő igazságtalanságok ellen tegyek. Felnőtt életem egészében jelen volt a TASZ: közel 9 éve gyakornokként kezdtem el itt dolgozni. Mielőtt ügyvezető igazgató lettem, egyik legnagyobb sikerem programvezetőként volt, amikor kiharcoltuk, hogy a kormány ne megtiltsa, hanem szabályozza az otthonszülést. Szabadidőmben is szívesen választok olyan programot, legyen az színház, táncelőadás vagy mozi, amiben társadalmi kérdésekkel foglalkoznak. Dojcsák Dalmától kérdeznék, aki a TASZ Szólásszabadság programvezetője, hogy szerinte miért fontos, hogy többen felismerjék a jogvédelem fontosságát?

Dojcsák Dalma: Sokan azt gondolják, hogy ha valaki másnak a jogait korlátozza az állam, az nem az ő problémájuk. Ha büntetőeljárás indul egy újságíró ellen, mert leírta az igazságot egy korrupt politikusról, az a legtöbb embert hidegen hagyja. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy minél több a szabadság a társadalomban, annál jobb lesz a mi életünk is. A hatalmasok kritizálása nem öncélú. A polgárok úgy tudják ellenőrizni az állam működését, hogy a vezetők minden hibájára rámutatnak, és azt mondják: csináld máshogy! Ez a TASZ-os munkám lényege, és ezt szoktam hangsúlyozni akkor is, amikor fiatal egyetemi oktatóként joghallgatóknak beszélek az emberi jogokról. Az én generációm, aki már a demokráciában nőtt fel, el sem tudja képzelni azt a szorongató légkört, amit a szabadság hiánya jelent. Pedig ha nem állunk ki a szabadságért nap mint nap, egyszer csak azon kaphatjuk magunkat, hogy a mi szánk van be-, és a mi kezünk van megkötve. Jovánovics Esztertől a TASZ Romaprogram vezetőjétől kérdezném, hogy mi érintette meg őt a legjobban a munkája során?

Jovánovics Eszter: A TASZ Romaprogramjának vezetőjeként gyakran találkozom a mélyszegénységgel és kilátástalansággal, ami minden alkalommal sokkol. A legjobban mégis az érintett meg, amikor nemrég egy olyan településen jártunk, ahol nem is olyan nagy a nyomor, nincs például szegregált cigánytelep, viszont érthetetlen okokból rengeteg cigány családból kiemelik a gyerekeket vagy egy részüket, és nevelőszülőknél helyezik el őket. A legszomorúbb, hogy ezek az emberek olyan kiszolgáltatottságban és információhiányban élnek, hogy a hatóságok bármit megtehetnek velük. Sokan már a kórházból nem vihetik haza a kisbabájukat anélkül, hogy tudnák, mi ennek az oka. Borzasztóan bántja az igazságérzetemet, hogy Magyarországon rengeteg embernek származása, társadalmi helyzete miatt esélye sincs olyan életet élni, mint mondjuk nekem, budapesti értelmiségi családból származó jogásznak. Ezért nagyon nagy öröm számomra, hogy a munkámmal segíteni tudom a hátrányos helyzetben élőket, még ha az eredmény általában csak sok év múlva, egy jogi procedúra végén születik is csak meg. Négy éve dolgozom a TASZ-nál programvezetőként. Óriási a felelősség, rengeteg nehézségbe ütközik a munkánk, de nem cserélném le semmilyen más jogászi munkakörre. Hidvégi Fannytól, a TASZ Adatvédelmi és Információszabadság Programjainak vezetőjétől azt szeretném megtudni, számára mi volt a legnagyobb meglepetés, ami a TASZ-os munkája során érte?

Hidvégi Fanny: A TASZ-ban én felelek az adatvédelmi és az információszabadság programért. Utóbbiban azzal foglalkozom, hogy az állam működése, pénzköltése átlátható legyen. Egy ilyen ügynek köszönhetem nemcsak az egyik legnagyobb szakmai sikeremet, hanem a vőlegényemet is. A TASZ előtt dolgoztam a köz- és a magánszférában is, de leginkább itt érzem, hogy a helyemen vagyok. A TASZ egy különleges munkahely. Közhely, de tényleg van értelme annak, amit csinálunk, ráadásul ez a közeg szakmailag inspiráló és baráti is. Gyerekkorom óta része az életemnek a színház és egyszer azt is szívesen kipróbálnám, hogy milyen teniszkommentátornak lenni. Egyébként meg bevallottan elfogult Federer rajongó vagyok. Bence Rita Betegjogi és Önrendelkezési programvezetőtől kérdeznék, hogy miért döntött amellett, hogy az állami szféra helyett a civil szektorban fog dolgozni?

Bence Rita: Azt gondolom, jogvédőként van leginkább lehetőségem segíteni a betegjogok érvényesülését, javítani az emberek tájékozottságát és jogtudatosságát, valamint rámutatni a rendszerszintű problémákra. A betegjogokba első hallásra szerettem bele, a jogi tanulmányaim elején. Akkor döntöttem el, hogy ezzel az igen speciális és rendkívül érdekes területtel szeretnék foglalkozni. Azért tartom nagyon fontosnak, mert azt tapasztalom, hogy bárkivel is beszélek, mindenkinek van egy története arról, hogy nem jól bántak vele az orvosok. Meggyőződésem, hogy az egészségünk az egyik legfontosabb értékünk. Éppen ezért sokat sportolok, jógázom és táncolok is. Kertész Annától a TASZ kommunikációs vezetőjétől kérdezem, hogyan oldja meg azt a nem könnyű feladatot, hogy a jogászok érveit és szempontjait úgy közvetítse, hogy az mindenki számára érhető és még érdekes is legyen?

Kertész Anna: Általában a jogászok érvelése a legkevésbé sem hozza lázba a közvéleményt. Erről egyik fél sem tehet, azt azonban már a munkám elején fel kellett ismernem, hogy a hétköznapi ember érdeklődése nem feltétlenül találkozik az elvontabb jogi-technikai érveléssel vagy jogfejlesztő célokkal. A TASZ programjainak elért eredményei, célkitűzései a hétköznapi történeteken és nyertes pereken keresztül válnak kézzelfoghatóvá, a blogunkon megjelenő beszámolók, facebook oldalunk lazább hangvétele, dokumentumfilmjeink, részvételre buzdító kiadványaink pedig mind azt a célt szolgálják, hogy a megfelelő csatornán a megfelelő célcsoporttal alakíthassunk ki közvetlen kapcsolatot. Bízom benne, hogy a TASZ kiállásának, aktív részvételre ösztönző megjelenéseinek köszönhetően a velünk kapcsolatba kerülők tudatosabban emelik majd fel szavukat a jogsértésekkel szemben. Ez pedig egy olyan cél, amelyért egy kommunikációs szakembernek érdemes dolgoznia. Lapinskas Ilonától, a TASZ új magánadományozási felelősétől kérdezem: mi a legnagyobb kihívás a munkájában?

Lapinskas Ilona: Adománygyűjtőként kétségkívül az a legnagyobb kihívás, hogy ha kimondom azt a szót: adomány, sok ember első gondolata az, hogy nekem nincs, én nem adok. Mert nekem is kell. Mert nem tehetem meg. Pedig havonta egy ebéd, egy mozibelépő vagy egy színházjegy árának fele már változást idézhet elő. Meg kell érteni azt, hogy mindenki felelős a környezetéért és a társadalomért, amiben él. De egyedül tenni nehéz. Ezért kell összefogni, és közös erővel cselekedni.  Mi a szaktudásunkat adjuk a változáshoz, de szükségünk van támogatókra. Szerencsére egyre többen ismerik fel az adakozás fontosságát, és tenni akarnak a számukra fontos ügyekért. Nagyon jó érzés azt tapasztalni és hallani, hogy mások is elengedhetetlennek tartják a munkánkat, és sokan felismerik, hogy az ügyek, amikben fellépünk,  nem csak „a mások” problémái. Mert lehet, hogy holnap ők szorulnak majd jogvédelemre. Mi itt leszünk.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter