Ismét szegedi díjazottja van a L’Oréal és az UNESCO ösztöndíjának

2014. október 22.
Jelentősen csökkennek a kemoterápia mellékhatásai, ha az idei „L’Oréal - UNESCO A nőkért és a tudományért” díjas szegedi kémikus kutatása sikeresen lezárul. Dr. Enyedy Éva Anna nevét sokan ismerhetik a Szegedi Tudományegyetemen, hiszen egyetemi adjunktusként hallgatókat is oktat.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is szegedi hölgy kapta a L’Oréal –UNESCO A Nőkért és a tudományért ösztöndíj egyik elismerését. Három kivételes tehetségű magyar kutatónőt tüntettek ki kedden a Művészetek Palotájában, Dr. Enyedy Éva Anna mellett Dr. Korponay-Szabó Ilma orvos és Dr. Valkó Orsolya ökológus vehette át a díjat, melynek összértéke 11.000 euró. A program célja, hogy minél több tehetséges, sikeres kutatónő váljon elismertté és ismertté, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. A díjat szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon fel lehet használni.

A szegedi díjazott, Dr. Enyedy Éva Anna a rákkutatás területén végzett munkájáért kapta az elismerést. Azt vizsgálja, hogy a kemoterápiában használható fémvegyületek hogyan viselkednek az emberi szervezetben. Kutatásai feltárják a mellékhatásokat kiváltó okokat, hogy a rákos betegekhez már kizárólag olyan gyógyszerek jussanak el, amelyek nem okoznak súlyos rosszullétet.

A daganatos betegségek kezelésére használt kemoterápia sok esetben megmenti a beteg életét, viszont súlyos mellékhatásokat is okozhat, mint a hajhullás, a hányinger vagy a vérszegénység. A rákkutatók mindig újabb és újabb vegyületekkel kísérleteznek, remélve, hogy rábukkannak olyan anyagokra, melyek hatásosak a rákos sejtek ellen, ugyanakkor megkímélik az egészséges szöveteket.

„A betegek számára ez a terápia jelenti az egyetlen reményt a gyógyulásra, így mindent meg kell tennünk, hogy megóvjuk őket a végzetes mellékhatásoktól” – mondta Dr. Enyedy Éva Anna.

Sok kutató összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy a betegekhez eljuthasson egy új gyógyszer – Dr Enyedy Éva is egy ilyen nemzetközi kutatócsoport tagjaként tevékenykedik. Emellett egyetemi adjunktusként nem csak a kutatás a feladata, hanem a hallgatók oktatása is. Továbbá küldetésének tekinti a tudomány szélesebb körben való népszerűsítését, hogy minél többen értsék és támogassák a kutatók munkáját.

Miért kevés a női Nobel-díjas?

A fenti eredmények azért is számítanak kiemelkedőnek, mert a női kutatók nehezebben érvényesülnek a tudományos életben. Egy nőnek harmadannyi esélye van rá, hogy doktori címet szerezzen, mint egy férfinak – derül ki a L’Oréal Alapítvány és a Boston Consulting Group kutatásából, amely a nők szerepét vizsgálta a tudományban. Az eredmények azt mutatták, hogy míg az egyetemeken hasonló arányban végeznek férfiak és nők, a tudományos intézményekben mindenhol jóval kisebb arányban dolgoznak vezető pozícióban hölgyek.

Az EU-ban az akadémiai pozíciók mindössze 11 százalékát töltik be nők, a női kutatók aránya világszerte pedig kevesebb, mint 30 százalék. Talán a legszomorúbb tény, hogy a Nobel-díjasok alig 3 százaléka volt nő – eddig összesen 16 díjat vihettek haza hölgyek, ráadásul ezek közül kettővel Marie Curie büszkélkedhet. A L’Oréal és az UNESCO programjának nem titkolt célja, hogy hozzájáruljon a női kutatók számának és társadalmi elfogadottságának növeléséhez.