Fodrásztündér különleges gyerekeknek

2015. február 16.
A kisgyerekek számára a hajvágás igazi trauma lehet, hát még a speciális igényű – például autista – apróságoknak. A Shear Sunshine fodrászat célja, hogy a kicsik ne könnyek között, erőszakkal a székbe szorítva kapják meg új frizurájukat, hanem akár otthonukban, úgy, ahogy nekik a legkényelmesebb.


Ha a gyerekek fejébe állandóan azt próbáljuk beleverni, hogy „kés-villa-olló…”, és sikítva vetődünk felé, hogy a különböző vágóeszközöket kiüssük a kezéből, ne csodálkozzunk, ha kissé gyanakodva fogadja a tényt, hogy valaki az arcához fél centire közelít az említett „gyilkos fegyverrel”.

Egy hideg, neonfényű szalon fehér kővel, furcsa, fogorvosi kínzófotelre emlékeztető székkel, és egy ollóval hadonászó, feszült fodrásszal többnyire nem hozza meg a kedvüket az új frizurához, és csak az lesz a vége, hogy könnyek árán, sikítva, lefogva szabadulnak meg a túl hosszúra nőtt tincsektől.

És most képzeljük el ezt a helyzetet úgy, hogy a szóban forgó kisgyerek mondjuk autista, akit az is kiborít, ha valaki a vállára helyezi a kezét. Persze őt is le lehet fogni, hogy a fodrász elvégezhesse a dolgát, de Colleen Spano valami egészen mással rukkolt elő ehelyett.

A fodrásznő, aki nem mellesleg egy autista kislány édesanyja, megálmodta a Shear Sunshine fodrászati szolgáltatást, melynek lényege, hogy házhoz megy a gyerekekhez, és különleges elbánásban részesíti a speciális igényű gyerekeket. Spano szerint az otthoni környezet eleve nagy előrelépést jelent, hiszen a gyerekek sokkal nyugodtabbak megszokott közegükben. Az autistáknak egyébként is sokkoló lehet a sok újdonság, az intenzív illatok, és furcsa emberek, ezért Colleen mindig rászánja az időt, hogy hajvágás előtt beszélgesen, ismerkedjen kicsit a gyerekekkel, és megmutassa nekik munkaeszközeit. A hajvágás sosem kezdődhet el addig, amíg a gyerek nem lesz teljesen nyugodt. „Nagyon igyekszem odafigyelni a gyerekekre, és figyelembe venni az igényeiket. Ha nem szeretné felvenni a köpenyt, hát rendben van. Ha az anyukája ölében szeretne ülni, akkor úgy lesz! Ha azt kéri, hogy tegyem el a csipeszeimet, akkor elteszem!” – magyarázza Spano

Persze ilyen módszerrel előfordulhat, hogy a hajvágás két órába telik, vagy akár két külön alkalommal is neki kell futni a dolognak. Colleen számára mégis fontos, hogy egy gyereket se kelljen erőszakkal a fodrászszékben tartani.