A legtüneményesebb osztozkodós videó

2015. március 02.
Az osztozkodás gondoskodás, és úgy látszik, ezt gyerekként még mind természetesnek vesszük. Tüneményes és példaértékű az Action Against Hunger alapítvány kísérlete.

Minden egyes epizódban két kisgyereket láthatunk, akik izgatottan várják, mit rejt az ezüstbúra, de végül rendre csak az egyiküknek jut harapnivaló. A kicsiket a kísérletbe beavatott nő magára hagyja a problémával, de mindegyikük hibátlanul veszi az akadályt. A gyerekek ugyanis gondolkodás nélkül, magától értetődő módon osztják meg szendvicseiket társaikkal. Aztán közösen, nevetgélve elnyammognak rajta.

A videó célja, hogy rámutasson, szerte a világon annyi ételt termelünk, hogy több, mint elegendő lenne az egész lakosságnak, évente mégis 3,5 millió gyermek hal meg az éhezés miatt. A megoldás pedig egyszerű volna: osszuk meg, amink van. Ráadásul ha megnézzük a kisfilmet, nem csak mi járunk jól: a hirdetők támogatásának hála, már a videó megtekintésével is adományozunk a non-profit szervezetnek, hogy ne maradjanak éhező gyerekek a világban!