Egy friss kutatás szerint jobban aludhatsz, ha a kutyád is melletted pihen

2017. szeptember 23.
Már régóta két iskola létezik a kutyák ágyban altatását illetően: a "soha, de soha" és a "nincs is ennél természetesebb". Most úgy tűnik, ha az utóbbi mellé állunk, mi is jobban járhatunk!

Vannak olyan házak, ahol a kutyák számára még a hálószoba is tiltott terület, máshol csöppnyi törpetacskó uralja az egész franciaágyat. És bár nem akarunk igazságot tenni ebben a vitában, annyi tény, hogy van egy elég nyomós érv a kutyák ágyban altatása mellett.

Fotó: Profimedia – Red Dot

A Mayo Clinic friss kutatása szerint ugyanis a négylábú hálótárs javíthatja az alvásunk minőségét, így pedig egész életünkre pozitív hatással lehet. A kutatásban 40 egészséges felnőttet és kutyáikat vizsgálták négy hónapon keresztül, folyamatosan monitorozva az emberek és az állatok alvását is.

Kiderült, hogy a kutya méretétől függetlenül mindenképpen javítja az alvási mintánkat, ha megosztjuk az ágyat kedvencünkkel, elsősorban azért, mert megnyugtatóan hat ránk az állatok jelenléte. Ezzel pedig kipihentebbek, így produktívabbak is lehetünk, szóval tessék, még egy ok, amiért borzasztóan hálásak lehetünk a kutyáknak!

Independent