2018. március 12. | László Krisztina

A munkám a szenvedélyem: Lipovszky Csenge, illatesztéta

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz vagy jelenlegi élethelyzetük átalakításához. Ismerkedjetek meg Lipovszky Csenge illatesztétával, a Scent Poetry blog megalkotójával.

Magyarország egyetlen illatesztétája magának találta ki ezt a hivatást. Lipovszky Csengét egyetemista korától kezdve boldoggá teszik az illatok, és ezt az örömöt szerette volna továbbadni másoknak is. Így született meg a Scent Poetry nevű blogja, amely köré az évek során sok egyéb, az illatokkal, a szaglással kapcsolatos tevékenység is társult. Sokan őrültnek és idealistának tartották, kételkedtek abban, hogy az egykori szerkesztő-újságíró ebből a munkából meg tud majd élni. De ő kitartóan haladt előre az útján, és ma már nemcsak a „illatos szakma”, de nagy cégek és az illatok iránt érdeklő átlagemberek is ismerik őt.  Olvassák az írásait, részt vesznek a workshopjain, és az illatok segítségével közelebb kerülnek önmagukhoz.

Hogyan reagálnak az emberek, amikor bemutatkozol, és elmondod, hogy illatesztéta vagy?

Az emberek reakciója sokféle. Van, aki azt gondolja, kínos visszakérdeznie, hogy mi fán terem ez a szakma. Volt, aki szemtől szembe megkérdezte tőlem, hogyan találtam ki magamnak ezt a fellengzős titulust, de miután részt vett egy előadásomon, a végén odajött, és azt mondta, már érti, és nem is fellengzős. Olyan is van, aki azt gondolja, hogy parfümőr vagyok, mert az a hivatás már benne van a köztudatban.

Mivel is foglalkozik egy illatesztéta?

Mivel sem itthon, sem Európában nem ismerek más illatesztétát, azt tudom elmesélni, hogy én mivel foglalkozom. Az aisthesis – görög eredetű szó – a szépség tudománya. Az tanulható meg általa, hogy miben rejlik a szépség, és mi ezt hogyan tudjuk felismerni. A befogadói oldalról közelítem meg a szaglást és az illatokat, a neurobiológia, a képzőművészet, a lélektan és a kultúrtörténet kontextusába helyezve. Na jó, a spiritualitást vagy a transzcendenciát sem hagyom ki, mert vallom, hogy az illatok a szent és a profán közötti közvetítés legszebb példái. Gondoljunk arra, hogy az illatokat ősidők óta a templomokban és a hitvesi ágyban egyaránt használták.

Ha pedig praktikusan szeretnék válaszolni a kérdésre, akkor azt mondom, hogy személyes parfümcoachingot tartok, ahol a parfümválasztásnál az önismereten van a lényeg. Tartok illatos leánybúcsút, parfüm- és borvacsorát, csapatépítő tréninget és ismeretterjesztő előadást, illatkalandtúrát. Fel szoktak kérni előadni sajtótájékoztatók vagy termékbemutatók kapcsán is – csak hogy pár munkámat említsem. Folyamatosan jönnek az új ötleteim, hogyan lehetne az illatokat minél több területre bevonni, és remélem, szép lassan meg is valósíthatom őket.

Mennyivel vagy te más, mint az illatkreátorok, orrok?

Egyrészt én nem létrehozom az illatokat, hanem mesélek róluk. Az absztrahálás érdekel, és nem az, hogy hogyan lehet egy megfoghatatlan, absztrakt dolgot – hangulat, emlék, történet – parfümbe konkretizálni. Másrészt nem csupán a kellemes illatokkal foglalkozom, hanem a szagokkal is, amelyek számomra a természetességet jelentik a megalkotott, mű (artificiális) illatokkal szemben vagy mellett. Harmadrészt azt vallom, hogy magára a szaglásra helyezve a fókuszt, és gyakorolva a tudatos jelenlétet (mindfulness), önismereti utat is járhatunk. Ha megtanulunk verbalizálni egy olyan – terminológiával nem rendelkező – illanékony, megfoghatatlan érzetet, mint egy illat, akkor az érzelmeinket is nagyobb eséllyel fogjuk tudni verbalizálni és kifejezni.

Szerinted neked kifinomultabb a szaglásod, mint az átlagembereknek?

Azt tapasztaltam, hogy sok embernek sokkal jobb az orra, és sokkal több információt nyer a szaglásból, mint feltételezi, vagy amit gondol magáról. A különbség az, hogy mindezt nem tudatosan csinálják. Nincs önreflexivitás – vagy csak kevesek esetében. A jó hír azonban, hogy az orrunk edzhető, akárcsak mi magunk, és kondicionálhatók vagyunk az önreflexivitásra. Amióta az illatokkal foglalkozom, nekem is kifinomultabb lett az orrom, és persze érzékenyebb is vagyok.

Van hátránya annak, hogy érzékenyen közelítesz az illatokhoz? Zavarnak a rossz illatok?

A mások által büdösnek tartott dolgok annyira nem zavarnak, azt vettem észre, hogy ha belefeledkezem egy-egy rossz szagba, akkor azok valahogy semlegessé válnak, lehántódnak róluk a társadalmi ítéletek. Ha személyes rossz emlékeim kötődnek egy szaghoz, akkor azzal nehezebben vagy sehogy sem tudom ezt megtenni. Amit a legkevésbé tolerálok és elkerülöm: az a szomorúság vagy a gondoskodás hiányának a szaga: vannak férfiak, akiknek a ruhái beavasodnak és savanyúakká válnak a száradás közben, összeolvadva a többnapos mosdatlanság szagával. Szinte biztos, hogy egyedül élnek, mert senki nincs, aki visszajelezne nekik. A másik a bagószag. Nem emberen zavar, csak akkor, ha egy térben érzem, és már megöregedett. Ideges leszek tőle, de ennek tudom az okát.

Mikor vetted észre, hogy nagyon érdekelnek az illatok?

Viszonylag későn, egyetemista koromban. Nem voltam az a kisgyerek, aki mindent megszagol, de érdekes, hogy minden fontos emlékemhez társítottam szagokat és illatokat. Szóval már akkor tároltam az illatokba kódolt infókat, csak valószínűleg nem tudatosítottam. Aztán egyetemista koromban észrevettem, hogy nekem kellenek a szagingerek. Akkor még nem voltak ezek a gigadrogériák, így a furcsa öregasszonyok furcsa boltjaiba mentem szagolgatni a parfümöket. Aztán szép lassan elkezdtem kiépíteni a parfümgyűjteményem, amely a mai napig bővül.

Milyen kislány voltál? Mit gondolt rólad a környezeted?

Magamnak való. Mindenkinek vannak stratégiái a gyerekkor túlélésére. Én nem akartam számomra méltatlan kompromisszumokat kötni és csoporthoz tartozni, úgyhogy a magányos farkas szerepet választottam. Üthettek, leköphettek, gonosz csínyek tömkelegét végezhették velem – én a képzeletemben éltem. Ha a könyveim ott voltak, akkor oké volt az univerzumom. Azt is megértettem, hogy azért viselkedtem így, mert annyira más voltam. Ismeretlen. Az ismeretlen pedig mindig félelmetes. Mára megtanultam hálásnak lenni ezekért a kemény leckékért, amelyeknek köszönhetem a mai énem, a kitartásom és állhatatosságom, na és az intuícióm.

Melyik volt az első saját parfümöd, amire emlékszel? Miért szeretted?

New West az Aramistól. Ez egy igazi parfüm, 13 évesen használtam teljesen magától értetődő módon. Full sárgadinnye. Látom magam a napsütötte folyosón, ahogy a család reggel készülődik, én meg fújom az illatot, és nagyon jól érzem magam benne. Segített túlélni. Érdekes, most, hogy kérdezed, azóta sem használok ilyen gyümölcsös illatokat. A sárgadinnye, barack, yuzu, lime kombó nekem az ártatlan gyerekkorom illata.

A középiskola elvégzése után milyen területen tanultál tovább? Mi érdekelt akkor?

A szüleim a jogot preferálták. Miután első alkalommal nem vettek fel, összeszedtem minden bátorságomat, és egy egyezséget ajánlva álltam eléjük: még egyszer – és utoljára – felvételizek a jogra, de ha nem sikerül, az lesz a következő, amit én akarok. Rendben, mondták, és mi az? Esztétika szak, válaszoltam. Szerintem mindenki el tudja képzelni a reakciójukat. Akkoriban ez nagyon új és ismeretlen területnek számított, pláne egy vidéki városban ápolgatott élet után, ráadásul a családomban sem korábban, sem azóta nem volt példa, hogy valaki effajta elméleti, művészeti vonalon indult volna el a sok mérnök és orvos után. Az öcsémmel voltunk a kakukktojások. Ő két évvel később jelentette ki, hogy festő szakra megy. A szüleim becsületére legyen mondva, bíztak bennem és a döntésemben, és hagyták, hogy elinduljak ezen az úton. Emlékszem, a felvételi abból állt, hogy egy csomó hermeneutikai (akkor azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák), filozófiatörténeti szöveg elolvasása után „beszélgettünk”. A látásmód és a gondolkodás volt a lényeg. Az esztétika mellett irodalomtudományt is végeztem, az elméleti gondolkodásmód és a multidiszciplinaritás pedig olyannyira inspirálóak voltak számomra, hogy elvégeztem a doktori iskolát is.

„Én nem létrehozom az illatokat, hanem mesélek róluk”

Mi volt az oka annak, hogy pályát módosítottál? Hogyan élted meg ezt?

Az egyetem után a Duna tévében dolgoztam nyolc évig, végigjárva a szamárlétrát, eljutva a felelős szerkesztőségig. Amikor várandós lettem az első lányommal, hidegzuhanyként ért a hír, hogy megválik tőlem a tévé. A döntésben nyoma sem volt a lojalitásnak és emberségnek, de ma már hálás vagyok az életnek, hogy egy ilyen krízis elé állított. Akkor azonban egy világ omlott össze bennem, elég kilátástalannak láttam a helyzetemet. Mivel korábban is dolgoztam a nyomtatott sajtónak, és publikáltam, ez a vonal megmaradt. A lányom hathetes korától dolgoztam otthonról, leginkább éjjelente. Ajánlókat, cikkeket, interjúkat írtam, és ez arra is jó volt, hogy frissen tartsam az agyam. A második lányom kétéves volt, amikor elindítottam a Scent Poetry blogot, mint egy olyan oldalt, ahol tudunk úgy beszélgetni az illatokról és szagokról, ahogy eddig nem – felszínes, luxussal kapcsolatos konnotációk nélkül. Egyre nyilvánvalóbban éreztem, hogy mi az, amit nem akarok csinálni, és egyre jobban éreztem anyaként is, hogy melyek a lényeges dolgok az életben. Hogy olyan dolgot akarok csinálni, ami boldoggá tesz, és ami ad az embereknek is, és nekem is. Lassan (vagy egy csapásra?) megfogalmazódott bennem: én az illatokkal szeretnék hivatásszerűen foglalkozni. Ezt szeretném a megélhetésemmé alakítani. A terület pedig, hogy hol látom a lemaradást itthon a szaglás terén, nyilvánvaló volt. Akkor pedig elkezdődött egy hosszú és kitartó munka, amely a mai napig tart. Nagyon sokan őrültnek és idealistának tartottak, kételkedtek és kinevettek, de bennem egy szemernyi kétség nem merült fel. Haladtam előre az utamon. Szeretek úttörő dolgokat csinálni, újító és paradigmaváltó embernek tartom magam. Az erő és a hit ahhoz kellett, hogy kitartsak a meggyőződésem mellett. Nem könnyű egyedülálló anyaként egy olyan hivatást meghonosítani, amely nemhogy Magyarországon, de máshol sem nagyon ismert. Az érzet azonban, amit akkor érzek, amikor „dolgozom”, leginkább a flow-hoz hasonló. Energetizál, megnyit, közel kerülök emberekhez, bizalmat adnak nekem és megtisztelnek. Lubickolok a munkámban. Ez az érzés egy jó indikátor is egyben. Megismertem magam, amikor felszabadult, áramló állapotban vagyok, és önazonosan létezem. Ezt elraktároztam, és tudatosan keresem azokat a helyzeteket, amikor az életem más területén is ezt érezhetem.

Hol tanultad meg a szaglás tudományát?

Összetett az a tudás, amellyel dolgozom. A szaglás csupán egy része. Ami az illatok lexikális tudását illeti, autodidakta módon képeztem magam és képzem a mai napig. Minden embertől – akivel a sors összehozott, és az illatok területéről érkezett – tanulok, legyen az élelmiszeraromákkal dolgozó szakértő, parfümőr, fitoterapeuta vagy olfaktorikus képzőművész.

Van példaképed ebből a szakmából?

Elena Vosnaki, történész, író, a Perfume Shrine blog szerzője. Az ő integrált tudása, érzékenysége és a multikulturalitásban otthon mozgó műveltsége inspiráló. Művészet- és kultúrtörténetileg szépen felépített írásai jó példák arra, hogy hogyan szakíthatunk a parfümök felszínes besorolásával, hogy akár egyetemen is lehet ezt tanítani.

A workshopjaidon milyen típusú emberek vesznek részt?

Gyönyörű sokszínűségben képviseltetik magukat az emberek. Sokuknak kapcsolata van a gyógyítással, a lélektannal, az aromaterápiával, a művészettel, de a kutatóktól kezdve a pénzügyi szakemberig rengeteg szakma képviselteti magát. Egy közös van bennük: szeretik és fontosnak tartják az illatokat, szagokat.

Van benned hivatástudat, hogy formáld az emberek ízlésvilágát az illatokkal kapcsolatban? És egyéb téren?

Bár nem vagyok parfümsznob, és azt vallom, ha a babaolaj illata tesz boldoggá, használd azt, de él bennem az igény arra, hogy az illatok világában található sok csodára és rejtett összefüggésre felhívjam a figyelmet. Alapvetően magát a szaglást szeretném visszaemelni a megérdemelt rangjára. Manapság szinte csak a veszélyjelző funkcióját használjuk ki, holott volt idő, amikor illatokkal mérték az időt vagy egész napos társasjátékokat építettek köré a japán császári udvarban. A szaglás a legösztönösebb érzékünk, és mint ilyen, sajnos eddig vajmi kevés megbecsültsége volt ebben a racionalitás uralta világunkban. A szaglás alatt lezajló biológiai és lélektani folyamatokat a mai napig fejtegetik a tudósok. Én csak azt szeretném elérni, hogy – főleg mi, nők – merjünk az ösztöneinkre és a belső bölcsességünkre hagyatkozni. Ebben pedig az egyik legjobb tanítónk az orrunk.

Mi a legszebb a munkádban?

A kutatások szerint a tüdőben, sőt, a vesében is találhatók szaglósejtek. Én azonban azt vallom, a szívünkkel szagolunk. Amikor illatokkal dolgozom, az emberek megnyílnak, vállalják a sebezhetőségüket, az érzelmeiket, és létrejön egy mélyebb kapcsolat köztünk. Ez a legszebb, hidegrázós érzés minden alkalommal.

Mi a legnehezebb a munkádban?

Olyan hivatást kell megismertetnem az emberekkel, amelyről még nem is hallottak. Egy személyben kell marketingesnek, salesesnek, menedzsernek, pénzügyesnek lennem úgy, hogy közben ne veszítsem el a kreativitásomat és az érzékenységemet, mert ez az alapja mindennek.

Magányos tevékenység, amit csinálsz? Vagy vannak kollégáid, akikkel szoros az együttműködés?

Annyiban magányos, hogy egyedül gondolom ki a programjaimat és építem a Scent Poetryt, de büszke vagyok rá, hogy független illatesztétaként a magyar illatos szféra minden szereplőjével jó kapcsolatot ápolok a füstölőforgalmazótól kezdve az aromaterapeutákon át a bioparfümgyártókig és luxusparfümériákig. Emellett – ha jó társsal találkozom – közös projektekben is benne vagyok.

Mire vagy a legbüszkébb az eddig elért szakmai sikereiddel kapcsolatban?

Arra, hogy nagyon különböző területek képviselőinek tudok újat mondani, és segíteni az illatos programjaimmal. A Gödöllői Királyi Kastély ugyanúgy megtalál, mint a Hennessy vagy a multicégek. Leginkább azonban a Feldmár Intézetben tartott tréningjeimre vagyok büszke és arra, hogy egyetemisták és mesterszakos hallgatók diplomamunkáját tudtam segíteni szakértőként.

Elképzelhetőnek tartod, hogy külföldön is szerencsét próbálj?

Igen, abszolút. Külföldön ráadásul nyitottabbak az emberek, szabadabb az asszociációs készségük, nincs bennük a szégyentől való félelem, amikor megnyilvánulnak például az illatokról.

A lányaid örökölték tőled az illatok iránti szenvedélyt?

Ó, a gyerekek olfaktorikus nevelése megérne egy külön beszélgetést. Az illatokkal való ismerkedés érzékenyítésre és nyelvi képzésre is jól működik. A lányaimnak a legtermészetesebb, hogy a szagok ugyanúgy információt közölnek nekik a világról, mint bármilyen más inger. Ki is tudják magukat fejezni, szavakba öntik, hogy mit éreznek. Készítenek is parfümöt, és élnek az aromakológiai hatásukkal is. A nagylányom vitt magával már „védőparfümöt”, hogy ne szorongjon, a kicsi meg a minap fúrta a ruhámba az orrát, és azt mondta, olyan finom illatom van, de ez nem a parfüm, hanem a kedvesség és szépség isteni illata.

Van olyan időszak, amikor nem dolgozol? Vagy ez egy olyan munka, amelyet nem lehet tudatosan letenni?

Hát, igen, a szaglás az egyedüli érzékünk, amelyet ha akarnánk sem tudnánk kikapcsolni. De nekem az nem munka, ha tudatosan szagolok, inkább mindig új dolgok jutnak eszembe.

Hol látod magad 10 év múlva? Vannak nagy vágyaid, amelyeket szeretnél addigra megvalósítani?

Szeretném tovább finomítani és publikálni azt a rendszeremet, amely alapján már most is dolgozom, azaz az emberek és a parfümök archetípusainak megfeleltetését. Szeretnék jól felépített képzési modulokat létrehozni, és vendégelőadókkal együtt dolgozni, hogy az illatok és a szaglás esztétikai megközelítése többekhez eljuthasson. Sőt, ha állami oktatásban gondolkodom, jó lenne integrálni ezt a területet a felsőoktatásba is. Rengeteg ötletem van, de egy biztos, mindvégig az emberekkel szeretnék közösen gondolkodni és érezni – az illatok segítségével.

Fotó: Klara Fowler

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter