A magyar borászok között akad néhány elismert nő, de a nagy szakmai tudással bíró és nemzetközi diplomával rendelkező borszakértők táborában Herczeg Ágnes képviseli a női nemet. A falujában, ahol a kisgyerekkorát töltötte, mindenkinek volt saját bora, így már akkor látta, hogyan készül a bor, később pedig a főiskolai tanulmányai mellett a győri Bortársaság üzletét vezette. Az évek során rendkívüli lelkesedéssel és szorgalommal ásta bele magát a borok tudományába, és a világ első számú boros intézményének, a Master of Wine Intézetnek az első magyar női hallgatója lett. Ágnes ma az ország egyik legelismertebb és legsokoldalúbb borszakértője, három könyv szerzője, rendszeresen publikál különböző újságokban és magazinokban, előadásokat tart itthon és külföldön. A sikerének titka a szakmai tudás mellett kedves és nyitott személyiségében, határozott fellépésében rejlik.
Hogyan reagálnak az emberek, amikor bemutatkozol és elmondod, hogy nő létedre borszakértő vagy?
Itthon a borszakértő szóval nem igazán tudnak mit kezdeni, mert nem annyira megfogható, hogy mit takar. Általában az első gondolatuk, hogy biztosan hobbi borkedvelő vagyok – hiszen nagyon sokan használják ezt a „titulust” olyanok is, akik egy-két tanfolyamon vannak túl, és valóban csak a hobbijuk a bor. Az igazi csodálkozás akkor szokott lenni, amikor kiderül, hogy milyen mélységben foglalkozom a témával. Nemzetközi szinten ezt sokkal természetesebben fogadják, de ez azért is lehet, mert az utazásaim nagy része a szakmámhoz kötődik, és ebben a közegben ez egyáltalán nem meglepő.
Mivel is foglalkozik egy borszakértő?
Arról tudok mesélni, hogy én mivel foglalkozom, mivel ezen a szinten már nem lehet általánosítani. Tavaly volt 10 éves a cégem, és szinte soha nincs két egyforma napom, amit nagyon szeretek. A legegyszerűbben megfogható munkám a tanítás. Magyarországon elsőként a Metropolitan Egyetemen integráltuk a képzésbe a londoni Wine and Spirit Education Trust képzését, így a METU hallgatói a tanulmányaik keretében, választható tantárgyként tanulhatnak a borokról. Azok, akik szeretnék, a londoni WSET Level2 szintű bizonyítványát is megszerezhetik. Emellett szakvezetője vagyok a Borturisztikai szaktanácsadó szakirányú képzésnek is, és tagja vagyok az egyetem magisztrátusának. A másik izgalmas része a munkámnak a Lidl, amelynek külső boros stratégiai tanácsadója és márkanagykövete vagyok. Részt veszek többek között a polcokra kerülő borok kiválasztásában és a borok kommunikációjában is. Ez évente több ezer bor kóstolását jelenti. Ha már kóstolás, rendszeresen bírálok nemzetközi borversenyeken, és olykor a hazaiakon is, de sokat kóstolok a saját magam fejlesztése miatt is. A tudásomat legszélesebben kihasználó tevékenységem a borászatoknak történő szaktanácsadás. Van olyan borászat, ahol a teljes stratégiai folyamatban adok szaktanácsot, a területek kiválasztásától a borkészítési stílusok kialakításán keresztül a márkázásig. Olyan is van, hogy csak a stílusok és márkázás, értékesítés területén segítem őket. Emellett rendszeresen dolgozunk rendezvényeken a csapatommal, akik főként a volt hallgatóimból állnak. Olyanok vagyunk, mint egy nagy boros család.
Tudnál te is jó borokat készíteni? Megfordult már a fejedben, hogy egyszer borásznak állj?
Persze! Annyira így van, hogy Etyeken telepítettem szőlőt, amit nagyon szeretek. Nem sok időm marad arra, hogy saját magam műveljem, de egy-egy munkafolyamatra én is mindig beállok, és az érdeklődő hallgatóim is kijöhetnek, hogy az életben is kipróbálják a tanultakat. Rendelkezem szőlész-borász végzettséggel is, és a tanulmányaim is megkövetelik, hogy nagyon komoly szőlészeti és borászati ismereteim legyenek, de nem tudom magam borászként elképzelni, mert szeretem a dinamikus életemet, és egy jó borász a szüreti időszakot bizony éjjel-nappal a szőlő és a bor körül tölti. Talán ha megöregszem, akkor egy izgalmas kísérletező birtokot, borászatot el tudnék képzelni.
Szerinted sokkal kifinomultabb az ízlelésed, mint az átlagembereknek?
Nagyon jó kóstolónak tartanak nemzetközi szinten is, de ebben már 18 év tudatos munkája is benne van. A kóstolás és ízlelés is fejleszthető, éppúgy, mint ahogy az izmok. Meg kell tanítani az agyunkat arra, hogy hogyan képezzük le és értelmezzük az ízeket, érzeteket. Napjainkban sokat beszélünk a tudatos jelenlétről, és arról, hogy ez mennyire segít megélni és megérteni a dolgokat. Az életem felét tudatos kóstolással töltöttem, így ez természetesen magával hozza azt, hogy sokkal érzékenyebb vagyok, és a részleteket is jobban tudom értelmezni. A Master of Wine vizsgára készülök, ahol 36 bort kell vakon elemezni úgy, hogy az ízérzetekből különböző következtetéseket vonunk le a származási helyre, készítési módokra és minőségi szintekre vonatkozólag. Képzeld el, hogy hányféle bor van a világon, nekünk ezeket a borokat vakon el kell tudni helyeznünk, és nemcsak találgatással, hanem indoklással. Tudnunk kell, mit miért érzünk a borban, ez egy komoly elméleti tudás, amelyhez az információ kizárólag az érzékszerveinket keresztül jön.
Milyen kislány voltál? Mit gondolt rólad a környezeted?
Erre anyukám tudna jó választ adni. Szerintem nem lehetett velem egyszerű, mert sok energiám volt már gyerekként is. Mindig a legjobb tanulók között voltam, de az erdei túrák és a hétvégi bulik sem kezdődhettek nélkülem. A „majd én” típusú mondataim az első kimondottak között voltak, és a szavakat mindig tett követte. Mindig érdekeltek a miértek, hogy hogyan működnek a dolgok. Ez éppúgy vonatkozott édesapám házterveire, mint a bátyámmal való Trabant-szerelésre, a nagymamámmal való csirkekopasztásra vagy a másik nagymamámmal a közös varrásra. Jártam zeneiskolába, néptáncra, később hiphopra. Rengeteget olvastam (ez azóta sem változott), és miután 16 évesen nem engedtek be egy Kispál koncertre Egerben, úgy döntöttem, a következőt én szervezem. És így is lett. Persze megvoltak a magam küzdelmei is. Kisgyerekként nagyon kövér voltam, amiért cikiztek. Majd lefogytam, utána az volt a problémák forrása a középiskola elején, hogy biztos beképzelt vagyok. Szerencsére ahogy megismertek, és túljutottak az előítéleteken, onnantól kezdve ez megváltozott. A legközelebbi barátaim jelentős része most is azok, akiket onnan ismerek. Talán innen jön az is, hogy csupán a külsőségek nem igazán tudnak meghatni, az érdekel, mi van belül. Ez egyébként egy nagyfokú szabadságot is ad. Gyerekként stewardess akartam lenni, és mindig azt mondtam a nagymamámnak, amikor kapálni vagy krumplit ásni kellett menni, hogy én annyit akarok tanulni, hogy soha az életben ne kelljen a földeken dolgoznom, és mindent megvehessek. Úgy érzem, valahogy sikerült kombinálni a múltamat a vágyaimmal.
Mikor vetted észre magadon, hogy komolyabban érdekelnek a borok?
A falunkban szinte mindenkinek volt saját bora, így a nagypapámnak is. A szőlőt sokszor Egerből és Mádról hozták, mivel nálunk, Dédestapolcsányban nem igazán ért be rendesen a szőlő. Már gyerekként is láttam, hogyan készül a bor, és izgalmas volt Pista papám pincéje is, ahová gyertyával mentünk mindig le, és néha én lopózhattam a bort, de ekkor még nem fogott meg ez a világ. A főiskolán is folytattam a rendezvényszervezői tevékenységemet, és 1999-ben az egyetemi napokra találtam ki azt, hogy milyen jó lenne egy borklub, ahol megtanulhatnánk, hogyan kell jól bort kóstolni. Félig-meddig egriként (Egerbe jártam középiskolába) ezt a feladatot teljesen magaménak éreztem, és a második ilyen alkalomkor jutottam el a Bortársaság győri üzletébe, akiket partnerként kerestem meg. Ők fantáziát láttak az együttműködésben, amit annyira komolyan gondoltak, hogy utána üzletvezető lettem nálunk. Mindezt a nappali főiskolai tanulmányaim mellett. Itt szerettem meg a borok izgalmas világát, ekkor kezdtem el róluk tanulni. Igazán komollyá később, 2007-ben vált a bor iránti érdeklődésem, ugyanis a lányom születése után elindítottam a saját boros cégemet, és elkezdtem a londoni boros tanulmányaimat.
A középiskola elvégzése után milyen irányba tanultál tovább?
Közgazdasági szakközépiskolába jártam, és mivel még nem kristályosodott ki akkor, hogy mit is szeretnék, így aszerint választottam főiskolát, hogy hol szeretnék a későbbiekben élni. Ez pedig Győr volt. Nagyon vonzott az az intellektuális környezet, ahogy Győrben éltek akkoriban az emberek. A győri balett, a belváros, Ausztria közelsége és az Audi által hozott nemzetköziség is mind-mind nagyon megfogott. Akkoriban már többen elköltöztek a környezetünkből Győrbe, innen volt információm. Sokan nem értették, miért nem a Miskolci Egyetemre megyek közgazdásznak, hiszen oda is felvettek volna az eredményeimmel felvételi nélkül, de engem a győri élet vonzott. Alapvetően gazdálkodásra vettek fel, de pont mire beiratkoztam volna, elfogadták a nemzetközi kapcsolatok képzésüket, és át is vettek rá azonnal. Ez a képzés igazán nekem való volt, nagyon szerettem a sokszínűségét. A jogi és gazdasági ismeretek mellett a nyelvek és az általános műveltséghez kapcsolódó tantárgyak is nagy hangsúlyt kaptak. Az egyik nagy kedvencem a 20. századi világirodalom volt, de itt kezdtem el angolul és olaszul is tanulni, mivel addig csak németül tanultam.
Mit szólt hozzá a családod, hogy a borok területére merészkedtél, és elkezdted Angliában a Master of Wine Intézet boros iskoláját?
Fantasztikus családom van, szerintem nem tudnék olyan dologba kezdeni, amelyben ne támogatnának teljes szívükből. Ez nemcsak a tanulmányaimra, de az életem minden területére igaz. Édesanyám és a lányom is ott voltak velem Londonban, amikor a WSET diplomámat átvettem, és nagyon büszkék voltak rám. A Master of Wine tanulmányaimmal kapcsolatosan is támogatást biztosítanak, rengeteg időt töltenek a lányommal, amikor úton vagyok, vagy épp felkészülési időszakom van. Nagyon büszke vagyok a lányomra és a páromra is, akiknek szintén nagy szerepük van abban, hogy ezen a szinten lehetek. Kétségtelen, hogy sokkal több időt szeretnének velem tölteni, de elfogadják, hogy számomra fontos, hogy megugorjam ezt a vizsgát, és támogatnak benne.
Milyen egyedüli magyar nőként ebben az iskolában tanulni?
Ez nem egy klasszikus képzés, mint mondjuk egy egyetem. Mindenki magának tanul, csak pár kurzusnap és egy egyhetes szeminárum van, amikor próbavizsgák és vizsgahelyzetek vannak, vagyis leginkább a vizsgázás módjára készítenek fel. Ez a világ egyik legnehezebb vizsgája, általában 10–15%-a megy át rajta a vizsgázóknak, így a hallgatók is összetartók. Talán azért sem gondolkoztam el ezen a kérdésen, mert ezalatt az idő alatt sosem éreztem úgy, hogy magyarként vagy nőként bármilyen szempontból is egyedül vagy egyedüli lennék. Ez egy közösség, sok baráttal, ismerőssel. Egy új, globális kis világot kaptam általuk, amelynek nagyon jó a tagja lenni.
Mi a legszebb a munkádban?
Az, hogy soha nem lehet azt mondani, most már mindent tudok. Ez egy véget nem érő tanulás, és egyben egy elképesztően izgalmas, logikus rejtvényfejtés. Nagyon szeretem a változatosságát, a sokszínűségét. Az egyik nap a dűlőket járom, a másik nap a világ legkomolyabb borászaival beszélgetek és borozok mondjuk Londonban vagy New Yorkban. Az is szép, amikor elkészül egy bor annak a tőkének a gyümölcséből, amelyet a saját kezemmel ültettem. Vagy egy márka, amelyben segítettem, sikeres lesz. Az is jó érzés, amikor egy tanítványom vagy mentoráltam eléri a céljait, vagy amikor a Lidl éves jelentésében meglátom az eladási számokat. Tulajdonképpen szinte minden nap meg lehet benne élni valamit, ami pozitív energiákkal tölt fel.
Mi a legnehezebb a munkádban?
Naprakésznek maradni. A világ dinamikusan, exponenciálisan fejlődik, és nincs ez másként a borok világában sem. Ahogy a Vörös királynő is mondta: „Egyre gyorsabban kell futnunk, ha egy helyben szeretnénk maradni, és legalább kétszer olyan gyorsan, ha előre szeretnénk jutni.” Ezért is végzek el újabb és újabb képzéseket, és ezért járom a világot, hogy tanuljak.
Érzel hátrányos megkülönböztetést a szakmádban azért, mert nő vagy?
Ma már talán kevésbé, de a húszas éveimben bőven jutott belőle. Nagy lendülettel és másként nyúltam a dolgokhoz, mint ahogy az addig megszokott volt. Ezzel sokan nem tudtak mit kezdeni. Ráadásul nő voltam. Meg fiatal is. Nagyon sokan voltak, akik úgy ítélkeztek felettem nyilvánosan, hogy nem is ismertek. Amikor a Gróf Buttler vezérigazgatója lettem, akkor egyből jött, hogy a volt férjem vett nekem borászatot, vagy „leügyezte”, hogy megkapjam a pozíciót. Olyanok is terjesztették ezt – persze nicknév mögé búja –, akik jól ismertek. A dolog pikantériája volt, hogy ő és a borászat tulajdonosa nem is ismerték egymást személyesen, és csak akkor tudta meg, hogy egyáltalán tárgyalok erről a pozícióról, miután aláírtuk a szerződést. A rám kihegyezett „köpni vagy nyelni” cikkek csak hab volt a tortán. Volt olyan helyzet is, amikor a pozíciómból kifolyólag nem védhettem meg az igazamat, és olyan is, hogy teljesen felesleges lett volna bármit mondani. Egy pici gyerek mellett, egy viszonylag érzékeny életszakaszban ezek nyomot hagytak. Ugyanakkor erős impulzusok is voltak ahhoz, hogy folyamatosan fejlesszem a szakmai tudásomat. Az elmúlt években sokat változtam, ma már szelektálok, hogy mit akarok látni és meglátni. A fontos és nem fontos dolgokat is megtanultam külön kezelni, és elengedni, amit el kell. Ezeket fontos képességeknek tartom napjainkban.
Magányos tevékenység, amit csinálsz? Vagy vannak kollégáid, akikkel szoros az együttműködés?
Ez egy érdekes kérdés. Egyrészt igen, hiszen általában az ügyfeleimnek az én tudásom és szemléletmódom kell. A megbízásaim nagy részét emiatt nem is tudnám delegálni. Viszont szinte mindig csapatban dolgozom, a megbízóimmal együtt. Szorosan együttműködünk például a Lidl szakembereivel, azoknak a borászatoknak a tulajdonosaival és munkatársaival, akikkel dolgozom. Amikor oktatok, akkor is a közös munkában hiszek. A rendezvényeken megszokott csapatom van, akikkel évek óta ismerjük egymást, és fél szavakból értjük, mi a teendő. Számomra ők olyanok, mint egy második, boros család, és úgy érzem, ez kölcsönös. Nagyon hiszek a csapat erejében és a hosszú távú win-win együttműködésekben.
Mire vagy a legbüszkébb az eddig elért szakmai sikereiddel kapcsolatban?
Sosem vagyok teljesen elégedett. Pár éve megkaptam az Év női vállalkozója címet, amely egy fontos elismerés volt számomra. Nagy élmény volt az első könyvemet a kezemben tartani 2010-ben, majd a harmadikért, amelyet Pánczél Andreával írtunk, megkapni az Év boroskönyve díjat. Idén másodszor jelöltek a Borászok Barátja elismerő díjra, amely szintén nagyon sokat jelent nekem – még ha egyelőre csak jelölés, akkor is. Ha sikerülne megugrani a Master of Wine vizsgát, az elég nagy dolog lenne. Dolgozom is sokat azért, hogy sikerüljön.
Elképzelhetőnek tartod, hogy külföldön is szerencsét próbálj?
Volt idő, amikor komolyan elgondolkodtam ezen, 5-6 évvel ezelőtt, és akkor voltak is állásinterjúim az Egyesült Államokban és Dubajban is. Mindent mérlegelve viszont arra jutottam, hogy ez nagy áldozatot kívánna a családomtól, főként a lányomtól, így végül nemet mondtam. Mostanában egyáltalán nem foglalkoztat ez a gondolat. Nagyon szeretem Magyarországot és Budapestet is. Élhető és szerethető városnak tartom, ahová jó mindig hazajönni. Persze utazás nélkül nem bírnám ki, szükségem van a folyamatos inspirációra és fejlődésre, de számomra ez az otthon, ide szeretném mindig hazahozni a tudást.
Van olyan időszak, amikor nem dolgozol? Vagy ez egy olyan munka, amit nem lehet tudatosan letenni?
Ha a lányomat vagy az anyukámat kérdeznéd, ők azt mondanák, hogy mindig dolgozom. Tény, hogy nem szeretem a langyos vizet, mindig találok valami tenni- vagy tanulnivalót. Ami viszont szent és sérthetetlen, azok a családi utak. Ilyenkor a munkát teljesen félreteszem, és csak egymásra, a közös élményekre figyelünk. Minden évben van egy utunk kettesben a lányommal, amely csak rólunk szól, a közös felfedezésről. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a párommal kettesben is el tudjunk utazni, és természetesen vannak a nagy családos utazások. Itthon sajnos könnyen elcsábulok, és ilyenkor eléggé bele tudok feledkezni a munkába. Ami fontos számomra, az a megfelelő mennyiségű alvás. Este korán fekszünk, szeretem, ha már 9-kor ágyban vagyok. Cserébe viszont minden reggel 5 óra körül ébredek. Az éjszakai pezsgés, nagy bulik nem igazán csábítanak. Ritkán megyünk el este otthonról, az is legtöbbször egy színház vagy vacsora. Ezen mindig meglepődik mindenki, mert pont az ellenkezőjét gondolják.
Hol látod magad 10 év múlva? Vannak nagy vágyaid, amelyeket szeretnél addigra megvalósítani?
Nehéz erre úgy válaszolni, hogy tudom, mennyire dinamikusan változik a világ. Természetesen vannak vágyaim, és tervem is van arra, hogy milyen irányban szeretném továbbfejleszteni magamat, de ezt most nem szeretném elárulni. Bízom benne, hogy 10 év múlva ennek a területnek a nemzetközi szinten is elismert szakértője lehetek. Ami pedig a magánéletemet illeti, a lányom addigra valószínűleg egyetemista lesz. Szeretném maximális támogatni, hogy ő is meg tudja valósítani az álmait, én pedig ugyanebben a párkapcsolatban szeretnék élni, boldog hétköznapok és izgalmas, közösen megélt élmények között. Épp úgy, ahogy most is.
Fotók: Nánási Pál, Szmodits Balázs
