Egyértelmű volt, hogy elvállalja a Pride felkérését?
Persze!
Merj nagyot álmodni! az idei fesztivál központi gondolata – Ildikó, hogyan tud ehhez a filozófiához kapcsolódni?
Azért találom ezt egy nagyon jó jelszónak, mert ha az ember mindig az éppen aktuális jelennel foglalkozik, akkor hajlamos egy makacs tükörszerepbe kerülni, mely hozzáköti valamihez, amihez egyébként nem kéne magát mérni. A gyerekeimnek is mindig azt mondtam, hogy lényegében egyetlen feladatuk van az életben: hogy valamilyen módon jöjjenek rá, mi az, amit szenvedélyesen tudnak csinálni. Aztán hogy azt hogyan lehet elérni, mennyit fizet, mennyire nehéz… – az egy más dolog.
Ez a jelszó nem csak az LMBTQ+ közösségnek, hanem mindenkinek szól. Egyetlen életünk van, úgy gondolom, ezt a rövidke életünket nem érdemes csupán valami visszatükrözésének áldozni.
Sokan vannak, akik azzal érvelnek a Pride ellen, hogy inkább ellenérzést vált ki, mint érzékenyít. Egész délután le van zárva a belváros, még mindig él az emberekben az a kép, hogy a Pride-on kirívó öltözetben táncolnak a résztvevők stb. Ön mit gondol erről?
A fiam Kölnben tanul, ahol a Pride egy közös buli. És szerencsére nem ez az egyetlen város, ahol ez már évek óta így van. Itt, a hivatalos megnyitón is egy szolid karámmal vagyunk körbevéve… De azt hiszem, nem a Pride feladata az, hogy az ellenérzésekkel teli embereket moderálja. Ez egy kedves és nyitott ünnep, ha adott esetben valamiért nem tud annyira kedvesen nyitott lenni, arról nem a rendezvény tehet.
Egyre több szülő is kimegy a Pride-ra, sőt, már saját szervezetük is van az LMBTQ szülőknek. Mit mondana a saját gyerekének, ha Ön elé állna azzal, hogy a saját neméhez vonzódik?
Semmit. Annyi olyan helyzet van, amikor az ember magától érthetődően ott kell, hogy álljon a gyereke mellett! Ez is egy ilyen helyzet. Hihetetlenül szerencsés vagyok, mert az én szüleim még a cikcakkos választásaim közepette is rendíthetetlen hittel álltak mellettem. Ez a fajta, semmiféle feltételhez nem kötött bizalom a legtöbb, amit egy szülő adhat és kell is, hogy adjon a gyermekének.
A Berlinalét követő sajtótájékoztatón tett társadalomkritikájának hatalmas visszhangja lett. Nem fél, hogy a Pride mellett való kiállás is egy hasonlóan megosztó reakció?
Megint csak a tükörhasonlatot kell, hogy mondjam. Én sosem akarok provokálni, nem akarok valamivel szemben csinálni valamit. Én csak egyszerűen azt csinálom és mondom, amit helyesnek tartok. Van az embernek egy belső értékrendje és tulajdonképpen e szerint lépeget. Hogy ez mikor milyen megítélés alá esik, kiüti-e éppen biztosítékot vagy nem, az már az én hatókörömön kívül esik.
Az Egy fantasztikus nő kapta idén az Oscart idegen nyelvű film kategóriában, Ön pedig teljes mellszélességgel állt a hazai bemutatója elé. Milyen érzés volt egy, a Testről és lélekről szellemiségétől egyáltalán nem távol álló filmmel együtt versenyezni?
Az utolsó körben mindannyiunk számára világossá vált, hogy mi, idegen nyelvű alkotók nagyon hasonló háttérrel rendelkezünk. Úgy éreztük, nagyon idegen terepen vagyunk az Oscaron, egyszerűen nem volt egyikünk sem ehhez a típusú játéktérhez szokva.
Nagyon jó volt abban a furcsa világban egymás szemébe nézni például a chilei alkotás rendezőjével is, és meglátni valakit, aki pici pénzből, sok munkával tudott megcsinálni valamit, ami szép, értékes és igaz. Az utolsó körig a kiválasztás módja nagyon szigorú az akadémiánál, nem csak egyféle ízlés alapján hívnak szavazókat, tényleg minden filmet megnéznek stb. Tehát úgy érezhettük az utolsó körig, hogy a döntőbe kerüléssel a munkánk elismerést nyer. Az utolsó kör viszont már “ amit dob a gép” alapon működik.
Fotók: Mártai Flóra
A kritikusok éppen azért (is) magasztalták ezt a filmet, mert a nem cisznemű szereplőket nem a nemi identitásuk mentén identifikálja. Ez egy újfajta irányvonalat is kijelölhet az LMBTQ+ filmek számára?
Ezt nem tudom, azt viszont igen, hogy a film bemutatója után egy törvénymódosítás átment Chilében, mely addig nagyon sokszor vissza lett dobva. Tehát konkrét társadalmi haszna lett a filmnek, ami hatalmas szó!
Német rokonaink éppen Chileben voltak az Oscar-döntőkor, és persze nézték az átadót – miattam. Ők elsőkézből érezhették, hogy mennyi embert össze tudott hozni az országban ez az esemény, a chileiek nemzeti sikerként értékelték a film sikerét. Ez az ország első Oscar-díja, és biztos vagyok benne, hogy fantasztikusan sokat segít, hogy éppen egy ilyen témájú film kaphatta ezt a nívós díjat.
Mint az SZFE tanára, hogyan látja az új filmes nemzedéket? Az egyetemisták körében mennyire szokott megjelenni az LMBTQ társadalom mint (filmes)téma?
Életkori sajátosság is, hogy az ember az első 2-3 évben az egyetemen önmagával foglalkozik, önmagát próbálja újradefiniálni. Ilyen tekintetben, akit érint a téma, az filmes formában is megfogalmazza önmagát. Ezt nagyon jó látni, és azt is, hogy nagyon szépen és oldottan dolgoznak együtt a fiatalok az egyetemen. Úgy gondolom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen már egy olyan közeg van, ahol már nem lenne szükség a Pride-ra.
