A munkám a szenvedélyem: Szelle Anikó, tolmács

2018. szeptember 24. |

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelmét, a szenvedélyüket jelenti. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz vagy jelenlegi élethelyzetük átalakításához. Ismerkedjetek meg Szelle Anikó tolmáccsal.

Egyik nap miniszteri delegációt kísér hivatalos tárgyalásra, másnap egy nemzetközi orvoskonferencián szinkrontolmácsol, majd este egy kiállításmegnyitón fordítja magyarra a külföldi művész szavait. Szelle Anikó szabadúszó tolmácsként rengeteg szakterületben jártas, szinte nincs olyan szöveg, amit ne tudna lefordítani angolról magyarra – vagy fordítva. Régóta a magyar tolmácsok elitjébe tartozik, nemcsak azért, mert munkáját magas színvonalon végzi, hanem mert nyitott személyiségének, kellemes stílusának köszönhetően jó vele együtt dolgozni.

A szabadúszó életmód rendszertelen élettel jár. A te esetedben ez hatványozottan igaz, hiszen nagyon sok területen, nagyon sok megbízónak dolgozol. Nehezen ment megszokni ezt az életformát?

Nem is emlékszem rá. Csak azt tudom, hogy most már az lenne a furcsa, ha mindennap be kellene mennem 8-tól 5-ig egy irodába. Néha vannak olyan munkáim, amelyek helyhez kötöttek és meghatározott munkaidőben kell elvégezni, olyankor jól tud esni a kiszámíthatóság. De amikor ez véget ér, jön megint a rendszertelenség.

Eredetileg angol tanárnak tanultál az ELTE Bölcsészkarán.

Igen, angol tanár vagyok. Az egyetem után nyolc évig a Műszaki Egyetemen tanítottam, ennek köszönhetem, hogy műszaki és technikai témákban aránylag jó elboldogulok. Sőt,  folyamatosan fejlesztem a tudásomat. Most például a mesterséges intelligencia és az önvezető autók érdekelnek, ezért a szabadidőmben sokat olvasok a témáról. Nem hiszem, hogy a tolmácsok között én lennék ennek a specialistája, viszont egyre gyakrabban kell ebben a témában tolmácsolnom.

A profi tolmácsoknak nagyon sok dologhoz kell érteniük. Hogyan lehet ennyi mindent megtanulni és állandóan naprakésznek lenni?

Mi a felszínen karcolgatjuk a dolgokat, nagyon rövid idő alatt, nagyon intenzíven kell rengeteg ismeretet elsajátítanunk, átadnunk, majd elraktároznunk őket az agyunk mélyén. Ráadásul olyan embereknek tolmácsolunk, akik az adott témával kelnek és fekszenek sok-sok éve, éppen ezért nagyon jól kell tudnunk a szakszavakat. Általában ezeket előre be is kérjük tőlük. A felkészüléssel folyamatosan nő a szókincsünk, a régebben tanult szavak is előjönnek. Fontos az is, hogy egy tolmács naprakész legyen a világ dolgaiból, legyen az politika, klímaváltozás vagy a kulturális események, ezért folyamatosan követni kell a híreket.

Szerinted mi az a tulajdonság, ami leginkább szükséges ehhez a munkához?

A gyorsaság, az, hogy nagyon gyorsan eszedbe jusson egy szó. A demencia nemigen éri el a tolmácsokat, hiszen mindennap csúcsra járatjuk az agyunkat. Én mindig azt szoktam mondani, hogy mi reprodukálunk.  Van egy produkció – egy beszéd, egy megszólalás, egy előadás –, amit nekünk úgy  kell a lehető leggyorsabban és legpontosabban visszaadnunk egy másik nyelven, hogy azt tökéletesen megértsék. A szinkronban nagyon gyakran előfordul, hogy az előadók írott szöveget olvasnak föl borzasztó gyorsan. Ha abba a mondat elején belekerül egy kulcsfontosságú szó, amit az ember nem tud azonnal, az agynak egy hátsó része elkezd a szón gondolkodni, és mire a mondat végére érünk, elő kell onnan varázsolni ezt a szót, hogy azzal fejezzük be a mondatot. Ez néha nagyon megterhelő tud lenni.

A tolmácsolás technikáját iskolában meg lehet tanulni? Vagy inkább a gyakorlatban sajátítható el?

Én is elvégeztem a tolmácsképzőt, a technikát ott meg lehet tanulni, de folyamatosan fejleszteni kell magunkat. Biztos, hogy mint minden máshoz az életben, ehhez is szükség van egyfajta tehetségre. Vannak például olyan kollégák, akik nem vállalnak színpadi kiállós felkérést, mert frusztrálja őket, hogy közönség előtt kell fordítani.

Szelle Anikó Bogyay Katalin ENSZ nagykövettel

Te hogy érzed magad ilyen helyzetekben?

Egyáltalán nem zavar. Nemrég a Bazilika előtt, a Szent István téren tolmácsoltam a Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítései előtt, ahol hatalmas tömeg töltötte meg a teret.  Amikor felmentem a színpadra a Nagy kékség című film főszereplőjével, konkrétan semmit sem láttam a nézőkből, annyian voltak. Ha nincs ekkora tömeg, igyekszem az első sorban kiszúrni egy barátságos arcot és felveszem vele a szemkontaktust.

Volt már olyan, hogy leblokkoltál?

Ez akkor fordulhat elő, amikor egy rendezvényen rossz a hangosítás és a színpadon a kontrollboksz nem működik. Ez adja vissza a mellettünk beszélő hangját. Volt olyan, hogy az illető, akinek tolmácsoltam, élete legmeghatározóbb filmjéről mesélt, elmondta az összes szereplő nevét, azt, hogy hogyan keletkezett a film. Ebből én alig hallottam valamit, így csak a saját olvasmányélményeimre támaszkodhattam vele kapcsolatban. Ebből találtam ki, hogy miről beszélhetett. Vagy például az angol nyelvben a tagadás néha nehezen érthető, ha valaki gyorsan beszél, nagyon kellemetlen tud lenni, ha a tolmács nem tudja ezt követni. De ebből a helyzetből is ki kell tudni jönni a mondat végére.

Milyen témák állnak legközelebb hozzád?

Mostanában nagyon sok kiállításmegnyitón tolmácsoltam. Ezek azért is csodálatosak, mert ilyenkor mélyebben beleásom magam a művész munkásságába, több könyvet is elolvasok róla.  A kurátorok rendkívül nagy tudású emberek, tőlük is sokat tanulok. Nem beszélve arról, hogy a megnyitó után, amikor már mindenki hazament, másfél óra alatt egyedül nézhetem meg a kiállítást. A jogi szövegeken kívül, – ahol néha elveszik a lényeg a sok csűrés-csavarásban- , minden mást szeretek tolmácsolni és fordítani.

Egyre több ember használja a Google fordítót, nincs szükségük a hétköznapokban hivatalos fordítókra. Szerinted a tolmácsokat is fel fogják váltani egyszer a robotok?

Egyszer biztosan, már vannak errefelé mutató kezdeményezések. De egyelőre a tolmácsrendszer még a jó angol kiejtést sem tudja pontosan felismerni. A Google fordító is elég viccesen működik, komoly szakszövegek fordítására alkalmatlan.

Mi az, ami a legstresszesebb a munkádban?

A logisztika. Hogy időben odaérjek a munkám helyszínére. Általában saját kocsival megyek, parkolnom kell, de akiknek tolmácsolok, azok viszont már ott vannak a konferencián vagy sofőr hozza őket. Senkit nem érdekelne, ha éppen dugó volt a városban és azért kések.

És mit szeretsz benne a legjobban?

Azt, hogy a munkámnak azonnali, látványos eredménye van. Sikerélménynek élem meg, hogy segítek két vagy több fél között a kommunikációban. Amikor kabinban tolmácsolok, ki szoktam nézni néha a terembe és látom az emberek reakcióját az általam mondottakra. Mosolyognak, tapsolnak, reagálnak arra, amit a fülhallgatón keresztül mondok nekik. Sokszor kapok kedves, köszönő szavakat is. Legutóbb a norvég trónörökös szorongatta meg hálásan a kezemet a búcsúzáskor a Parlament díszlépcsőjén.

A munkád során a kulturális, az üzleti, a politikai élet legbelső köreibe is bekerülsz. Vannak protokolláris szabályok, amiket egy tolmácsnak be kell tartania?

Fontos a jó helyzetfelismerő képesség. Létezik protokoll, de az embernek éreznie kell, hogy hol a helye. Fotózáskor illik messzebb állni, de azonnal ott kell lenni, ha valamelyik fél elkezd beszélni. Ügyelni kell arra, hogy senkinek ne fordítsunk hátat. Rohanni kell, ha egy autókonvoj legutolsó autójában utaztunk, hogy ott legyünk, amikor a fővendég kiszáll az autójából és a házigazda üdvözli őt.

Amikor egy politikai delegációval külföldre utazol, van lehetőséged, hogy közelebb kerülj a delegáció tagjaihoz?

A tolmácsnak ugyanolyan bánásmód, szállás, étkezés jár, mint a delegáció többi tagjának, de ismerjük a határainkat. A politikusok a saját munkatársaikkal veszik körbe magukat, és amikor nekünk szünetünk van, ők általában akkor is intenzíven dolgoznak. A hölgyprogramokon van lehetőség a kötetlenebb beszélgetésekre, ilyenkor izgalmas belelátni egy kicsit az ő életükbe.

A miniszterelnöknek is szoktál tolmácsolni.

Igen, mert a miniszterelnök – aki kiválóan beszél angolul –  néha magyarul nyilvánul meg, amikor egy nemzetközi eseményen nemzeti nyelven kell mindenkinek beszélnie, például a V4-ek rendezvényein. Én angolra fordítom a beszédét, a többi tolmács pedig erről fordít a különböző nyelvekre. Ezt úgy hívják: relézés – itt nagyon oda kell figyelni, mert a többi tolmács kolléga tőlünk függ.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Sok ilyen van, most legaktuálisabbként a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált említeném meg, ami idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. A kezdetektől fogva én tolmácsolom a nyitó és a záró rendezvényt. Makk Károlytól Darvas Ivánon át Zsigmond Vilmosig, a magyar és nemzetközi filmvilág legnagyobbjaival találkozhattam és tolmácsolhattam nekik.

Milyen pozitív hozadéka van még a munkádnak, amit a magánéletedben kamatoztathatsz?

A tolmács kollégákkal, akikkel egy teamben dolgozom, a hétköznapokban is tartjuk a kapcsolatot. Van például egy könyvklubunk, tíz éve rendszeresen összejövünk és a közösen olvasott könyvekről beszélgetünk. A nagyköveti feleségek közül is lett néhány jó barátom. A most távozó indiai nagykövettel és feleségével az elmúlt három évben szoros barátságot alakítottunk ki, nekik köszönhetem például, hogy elkezdtem jógázni, mert idehoztak a követségre egy fantasztikus jógatanárt. Az argentin nagykövetékkel is gyakran találkozom a magánéletben. A feleség zenetörténész, sokszor rendeznek komolyzenei koncerteket a rezidencián, az Andrássy úti csodálatos Tildy-palotában, ahol úgy érzi magát az ember, mintha a 19. században lenne. Velük annyira jóba lettem, hogy egyszer a legkisebb gyerekükre vigyáztam, amikor nem volt bébiszitterük. A diplomaták között az embernek folyamatosan tágul a látóköre, nem is kell elutazni ahhoz, hogy külföldi kultúrákat megismerjek. Bár a bakancslistámon azért ott van India, Argentína és Kína. Ezekbe az országokba mindenképpen szeretnék egyszer magánúton is eljutni.

Marad időd arra, hogy saját kedvtelésből utazzál?

Az igazság az, hogy a munkám miatt annyit utazom, hogy nemigen vágyom többre. Főleg nyáron nem. Nekem az jelenti a legjobb kikapcsolódást, feltöltődést, ha lejutok Balatonakarattyára, ahol a családomnak van egy nyaralója.

Meddig lehet ezt a munkát csinálni? Hány éves korig képes ilyen intenzitással működni az emberi agy?

Sokáig. Ahogy az idősebb kollégáimat látom, amikor abbahagyják a tolmácsolást, még évekig írásban fordítanak. Ehhez a munkatempóhoz hozzá lehet szokni, és nehéz utána leszokni róla.

 

 

Fotó: Szelle Anikó

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter