Már a 10. amerikai államban törölték el a tamponadót

2018. november 14.
Amióta nagyobb figyelmet kapott a nőket terhelő tamponadó, egyre több helyen döntenek az eltörlése mellett. Amerikában Nevada lett a 10. állam, ahol mentesítették a női higiéniai termékeket az adótól.
Fotó: Profimedia – Red Dot

Minden nő tudja, hogy tampont illetve betétet használni nem választás kérdése: az első menstruációtól kezdve a nőknek egyszerűen szükségük van ezekre a termékekre. Ennek fényében felháborító és az elmúlt években sokat vitatt téma a nőknek készült higiéniai termékeket terhelő „tamponadó” (tampon tax), ami gyakran elérhetetlenné teszi bizonyos rétegek számára ezeket a szükségleteket, menstruációs szegénységet teremtve.

Szerencsére egyre több ország áll ki a tamponadó ellen: a legfrissebb hírek szerint Nevada is eltörölte a sarcot, 10. amerikai államként többek közt New York, Florida és Illinois után. 2004-ben Kenya volt az első ország, ahol megszűntették a tamponadót, majd 2015-ben következett Kanada, ezután pedig Malajzia, India és Ausztrália is.

Amerikában bár biztató a tendencia, egyelőre még mindig vannak államok, ahol nem igazán foglalkoznak az üggyel: Utah nem tesz erőfeszítéseket a tamponadó eltörlésére, más államokban pedig egészen más árucikkek kaptak adómentességet. Texasban a cowboy csizmák, Wisconsinban a fegyverklubos tagságok, Idahoban pedig a láncfűrészek érdemelték ki ezt a státuszt.

NYTimes