Nem kapnak megfelelő ellátást a brit börtönmamák

2018. november 18. |

Sokkoló kutatást osztott meg a The Guardian: 3 brit börtönből szereztek adatokat, amelyek alapján a börtönben született kisbabák és anyukák ellátása finoman szólva is problémásnak tűnik.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Szülésznő jelenléte nélkül születtek kisbabák brit börtönökben egy most napvilágot látott kutatás szerint, melyet a The Guardian közölt. Olyan babák sem kaptak megfelelő ellátását, akik koraszülötten jöttek világra vagy nem tudtak megfordulni az anyaméhben.

A kutatást Dr. Laura Abbott vezette, aki a University of Hertfordshire senior óraadója és szülésznő-specialista. Szerinte a börtönökben komoly kockázatok fenyegetik a terhes nőket és kisbabáikat: ezt 3 meg nem nevezett börtön kivizsgálása után állapították meg.

Állítólag ritka eset, hogy egy kisbaba cellában szülessen, bár erről sajnos nincsenek pontosan adatok az Egyesült Királyságban. Ugyanakkor az komoly problémát jelenthet, hogy a terhes nőknek nincs hozzáférésük telefonhoz, ezért nem tudnak azonnal ellátáshoz jutni, ha vajúdni kezdenének vagy valami problémát érzékelnek terhességük során – így pedig előfordulhat, hogy későn érnek be a kórházba.

Abbott jelentésében megszólal egy nő, akivel a börtönben készített interjút: ő azt mondta túl korán indult be a szülés, (a kiírt dátum előtt 4 héttel) ráadásul a baba nem is volt jó pozícióban. Amikor a nő szólt a börtönőröknek, nem akarták elhinni, hogy megindult a szülése, ezért csak a vajúdás megindulása után órákkal jutott el a kórházba. Még akkor is, amikor jelezte, hogy megindult a szülése, a kórházban dolgozó nővér csak annyit mondott, ne aggódjon, ez még nem vajúdás és felajánlottak neki egy bögre teát. A szakértő szerint ez nem izolált incidens volt: “A börtön 10 dolgozójával készítettem interjút, közülük 8 tudott olyan esetről, amikor a raboknak a cellában kellett szülniük.”

Egy Amy nevű korábbi rab most már 11 hónapos lányával van otthon, ő azt mondta a Guardiannek, hogy azt kellett hazudnia a börtönőröknek, nem érzékeli kisbabája mozgását, mert csak így tudta garantálni, hogy időben beérjen a kórházba.

A szakértők szerint azonnali intézkedésekre van szükség, például 24 órás telefon-hozzáférést kellene biztosítani a terhes nőknek, illetve az is fontos lenne, hogy ne a börtönben dolgozók állapítsák meg, mikor kezd el vajúdni az egyik rab. Az éjszaka bezárt terhes nők segítségét mindenképpen figyelembe kellene venni, a dolgozókat pedig ki kellene képzeni az esetlegesen beinduló szülések biztonságos levezetésére vészhelyzetek esetére.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Neked milyen pornót néz a gyereked? gyerek

Neked milyen pornót néz a gyereked?