Szeptemberben felreppent a hír az interneten, hogy a Colette című angol-amerikai koprodukció, Keira Knightley-val a főszerepben bekerült az Oscar-díjra esélyesek közé a legjobb jelmez kategóriában. A filmet Magyarországon forgatták, jelmeztervezője, Flesch Andrea, aki nemcsak a legnagyobb magyar rendezőkkel dolgozott már, de olyan világsztárokat is öltöztetett, mint Robert Pattinson, Isabella Rossellini, High Jackman és legutoljára Keira Knightley. Az évek során sikerült nevet szereznie a nemzetközi filmes világban, angol ügynöke folyamatosan szállítja neki a külföldi produkciókba szóló megkereséseket. Ha a film bekerül az Oscar jelölések közé, Andrea legnagyobb álma teljesül, és ha nyer a film, még több ajtó nyílik meg előtte.
Hogy derült ki, hogy jelmeztervezőként benne vagy az Oscar esélyesek között?
Vannak olyan nemzetközi site-ok, amik szeptemberben elkezdik latolgatni az Oscar esélyeket. Már az nagydolognak számít, hogy bekerültem a latolgatásokba, s minden ilyen helyen megjelent a nevem. Amerikában már vetítik a filmet, rengeteg újságcikk, kritika jelent meg róla, amelyekben az első helyen a ruhákat méltatják. A film nem egy nagy amerikai produkció, hanem egy független film, s nagyon megtisztelő, hogy egyáltalán az Oscar közelébe juthat. Életem egyik legcsodálatosabb munkája, már az elejétől fogva éreztem, hogy sikerült benne mind azt megvalósítanom, amit mindig is akartam, de különböző okok miatt nem tudtam véghezvinni.
Mitől volt ez a munka számodra annyira különleges?
A film a századforduló időszakában játszódik, amikor a kor divatjára a habos, fodros, masnis, szalagos ruhák voltak a jellemzőek. Úgy érzem, nagyon pontosan meg tudtam fogni a kor lényegét, s azt rávetíteni a szereplőkre. De ennek a kornak is megvolt a maga modern része, Colette, a francia írónő is egy nagyon modern személyiség volt. Próbáltam megtalálni a kor modernségét a ruhákban is, Keira Knightly végig modernnek van öltöztetve a filmben. Nagyon izgalmas feladat volt.
Milyen volt Keira Kneightlyval együtt dolgozni? Értékelte a szép ruháidat?
Nekem nagyon fontos volt, hogy milyen alkata van a színésznőnek, mert sok eredeti ruhát szerettem volna becsempészni a filmbe. A kor ruhái mind nagyon vékony nőkre készültek, és szerencsére Keira alkata jól passzolt ezekhez. Nem könnyítettem meg szegénynek a dolgát azzal, hogy sok eredeti ruhát adtam rá, amik nagyon érzékenyek, így még arra is kellett figyelnie. A férfi főszereplő, Dominic West viszont nagyon lelkesedett a jelmezekért, amiket a zseniális tehetségű Birta Gábor készített számára.
Keira Knightley és Dominic West a Colette című filmben
Menjünk vissza a múltba, a karriered kezdetére. Ha visszaemlékszel, hány éves korodtól kezdtél el intenzíven érdeklődni a ruhák iránt?
Már a gimnáziumban, 16-17 éves koromban nagyon érdekeltek a ruhák, de nem a divat, hanem a színházi jelmezek. Akkor határoztam el, hogy ezt a pályát választom. Azt is elhatároztam, hogy nem tanulok tovább. Sokat megfordultam színházi körökben, azonnal ott szerettem volna elkezdeni a munkát. Megkerestem Szakács Györgyit, akinek a jelmezeiért már akkor is rajongtam, hogy legyen a mesterem. Szerencsére elvállalt engem, s attól kezdve mindig ott voltam a nyomában. Tőle szerettem volna ellesni a szakma lényegét, úgy gondoltam, a gyakorlatban tudok a legtöbbet tanulni.
Milyen feladataid voltak mellette?
Kezdetben lóti-futi munkák, folyton ott lebzseltem körülötte. Elkísértem őt vidékre, akkoriban sokat dolgozott Kaposvárott, Szolnokon, segítettem neki a ruhapróbákon, mentem vele a varrodába. Ha volt konkrét dolgom, ha nem. Nem kaptam fizetést, de Györgyi amikor tudott, kiadott nekem valami kisebb munkát, amivel kereshettem egy kis pénzt. Nagy áhítattal figyeltem őt.
Hány év után kaptad meg az első önálló felkérést?
Három év után, de nem azért, mert már annyira kiforrott személyiség lettem volna. Egyszerűen csak szerencsém volt. Jeles András ekkor rendezte első színdarabját, a Szélvihart, és Györgyit szerette volna jelmeztervezőnek, de ő nem ért rá. Én viszont ott voltam mellette, így engem kért fel. Annyira jól sikerült az első önálló munkám, hogy onnantól jöttek a megkeresések.
Hogy tudtad magadat ilyen fiatalon elfogadtatni ebben a komoly, belterjes közegben?
Valószínű, nagyon naiv lehettem, mert ez akkor nem jelentett számomra problémát. Nem gondolkoztam el ezen. Ma már elcsodálkozom azon, hogy lehet, hogy ekkora bizalmat kaptam olyan nagy rendezőktől, mint Gazdag Gyula, Gothár Péter, Szikora János. Először színházakban dolgoztam, majd jöttek a filmes megkeresések. Szerencsés természetem van, egész életemben bárhová kerültem, mindenütt gyorsan megszerettek az emberek. Nem gondolom, hogy akkor a szakmai tudásom miatt fogadtak el. Ha visszanézem az akkori munkáimat, jó pár dolgot másképp csinálnék. Szerintem szerencsés időben voltam jó helyen. A színházi és filmes világban akkor sok nagy jelmeztervező dolgozott, de hiányoztak a fiatalok. Emiatt is érdekességnek számítottam. A nyolcvanas években nagyon pezsgő volt Magyarországon a színházi élet, mindenkiben forrt a tenni vágyás, mindenki valami forradalmit, valami újat akart létrehozni, ezért nagyon jó darabok születtek. Inspirálóan hatott rám ez a közeg.
Később hogyan sikerült bekerülnöd külföldi filmekbe?
Az első külföldi filmem a Szomorú vasárnap volt, egy magyar-német koprodukció. Ez volt az első nagy ajándék a szakmai karrieremben, erre a munkámra ugyanolyan büszke vagyok, mint a Colette-re. A történetet is imádtam, Marozsán Erikát öltöztetni benne fantasztikus volt.
Marozsán Erika a Szomorú vasárnap című filmben
Ez a film lett a referenciád a további külföldi filmekhez?
Gondolom, bár sokáig minden filmről azt hittem, hogy ettől robban majd be a nemzetközi karrierem. Valószínűleg ez egy folyamat volt, szép lassan kezdtek megismerni. Később dolgoztam Peter Greenaway-jel is, akkor is azt gondoltam, ha vele dolgozom, utána semmi nem állíthat meg a nemzetközi hírnév felé. Egyáltalán nem ez történt. Úgy érzem, ami igazán lendületet adott, az a Duke of Burgundy című film, Peter Strickland alkotása. Ebben sikerült egy nagyon különleges világot létrehozni a jelmezek segítségével. Bár ez egy művészfilm, nem láthatták olyan sokan a világban, de aki számít a szakmában, az látta. Angliában kultfilm lett, ennek hatására keresett meg a londoni ügynököm és a szakma is kezdett felfigyelni rám.
Mi alapján választanak szerinted a külföldi rendezők jelmeztervezőt? Egyáltalán, hogyan rúghat labdába egy kelet-európai jelmeztervező egy nemzetközi produkcióban?
Külföldön a producerek ajánlgatják a jelmeztervezőket, nem a rendező maga nézelődik, hogy kit szeretne a filmjébe. Az ügynököm ajánlgat a producereknek, azok a rendezőnek. Persze ott is vannak furcsaságok, az ismerősöm ismerőse rendszer ott is működik. Nagyon sok minden múlik a szerencsén. Most fejeztem be egy svéd-amerikai thrillert Ari Aster rendezésében, ami szintén életem egyik legizgalmasabb munkája volt. Itt a véletlenen múlott, hogy megtaláltak. Eredetileg svéd jelmeztervezője lett volna a filmnek, de rájöttek, hogy ez túl nagy falat lett volna neki. A film producere az utolsó pillanatban ment el Londonba ügynökségekhez, hogy ajánljanak valakit. Pont az én ügynökömhöz jutottak el, a filmet pedig pont Magyarországon forgatták, így kerültem a képbe.
A jelmeztervező hányadik helyen áll a stáblistán? Hányadik a fontossági sorrendben?
Általában az ötödik, a rendező, az operatőr, a zeneszerző, és a látványtervező után. Van olyan film, mint a Colette, ahol akár az első helyen is lehetne kiírva, annyira erőteljes a ruha, alátámasztja a színésznő alakítását. A látványtervező feladata komplexebb, mint a jelmeztervezőjé, hiszen mindent magába foglal, ami a filmben a vizualitás. Én a látványtervezőhöz alkalmazkodva készítem a jelmezeket, fontos, hogy a jelmezek beleilleszkedjenek a látványba.
Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie szerinted egy jelmeztervezőnek azon túl, hogy tehetséges és kreatív személyiség?
Az empátia nagyon fontos, gyorsan rá kell tudni éreznie mindenkire. Türelem, hiszen egyfolytában rengeteg, különböző típusú emberrel kell együttműködni. Vannak, akiknek én mondom meg, mit csináljanak, vannak, akikkel össze kell tudni dolgozni. Alázat, mert ha ez nincs, akkor egyfolytában botrány lenne a forgatáson. Én hajlandó vagyok kompromisszumot hozni, ahhoz, hogy a koncepciómat végig tudjam vinni a filmen. Csak azt kell előre látnom, hogy mikor kössem meg a kompromisszumot, ez egy nagy játék.
Gondolom, a pénzügyekhez is kell értened. Van egy költségvetésed, amit be kell tartani.
Szerencsére a jelmeztervezőnek van egy kivitelezője, ő oszt szoroz. Persze nagyjából nekem is ismernem kell a költségeket, én mondom meg, hogy milyen ruhákat akarok, és azokat honnan akarom beszerezni. Elég nagy tapasztalatra tettem már szert, tudom, hogy a megadott összegbe mi fér bele.
Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban? Ami miatt nem cserélnél senkivel?
A korabeli filmek érdekelnek leginkább, mivel imádom a művészeteket. Amikor megkapok egy ilyen munkát, azonnal elkezdek a korról kutatni, álmodozni. Nagyon élvezem, hogy kreatív módon lehetek részese egy kornak, a jelmezeken keresztül rekonstruálom a kort, ugyanakkor nagyon sokat hozzá is teszek. Egyébként csak nézője vagyok a műalkotásoknak, jó érzés életre kelteni valamit úgy, ahogy én látom az adott kort.
Mi az, ami a legnehezebb benne?
Az időfaktor. Nem nagyköltségvetésű amerikai filmekben dolgozom, ahol bármennyi pénz van, inkább európai független filmekben, ahol szűkös a pénz és ezért az időkeret. Minél rövidebb idő alatt kell megcsinálni a filmet. Ez nagyon frusztráló tud lenni. Előfordul, hogy két hónap alatt kell előkészíteni egy filmet, egy hónap belőle úgy megy el, hogy rajtam kívül álló okok miatt nem tudok méretet venni a színészekről. Az egymásból fakadó dolgok nem úgy jönnek, ahogy nekem ideális. Ebből aztán rengeteg stresszes helyzet akad.
Hogyan tudod a magánéletedet megtartani, amikor napi 12 órát dolgozol egy forgatáson?
Amikor filmet készítek, megszállott vagyok. Ilyenkor akkor is a filmen jár az agyam, amikor hazamegyek, nem tudom kikapcsolni. Iszonyú rendes családom van, megértően viselik.
Ha körbenézel az idősebb kollégáidon, mit látsz: hány éves korig lehet ezt csinálni? A forgatások, a ruhák kiválogatása, szállítása kemény fizikai megterhelés.
Én úgy látom, a nagy mesterek jól bírják a gyűrődést. Ez egy olyan munka, ahol szinte mindig állni kell, kivéve, amikor tervezek, vagy a számítógépem előtt ülök. Napközben anyagot keresek, kölcsönzőkbe járok ruhákat válogatni, a varrodában vagy a forgatáson sem igen ül le az ember. Sokszor nekem is megfájdul a derekam.
A jelmeztervezők nemzetközi szinten összetartanak? Van kapcsolat köztetek?
Egyáltalán nincs. Gondolom, Amerikában többet kommunikálnak egymással, mert ott elég erős a szakszervezeti rendszer. Néha kölcsönzőkben összefutunk, vagy bemutatkozunk egymásnak, vagy nem. Ott szoktam látni a sztár jelmeztervezőket, akik eddig nem igen ismertek engem. Az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy kezdenek tudni rólam. Kedvenc jelmeztervezőmmel, Milena Canoneroval volt egy közös színészünk, amikor a Colette-t csináltam, aki elment a forgatásról néhány napra Spanyolországba ruhát próbálni vele. Úgy jött vissza hozzám, hogy azt mondta: Milena az üdvözletét küldi. Ez nagyon nagy megtiszteltetést jelent számomra.
Van olyan film, amit mindenképpen szeretnél megcsinálni?
Enyedi Ildikó új filmjében fogok dolgozni. Füst Milán Feleségem története című regényét viszi filmre, ami a 20-as években játszódik. Ez a film sok szempontból álmaim munkája. És úgy tűnik, ez a vágyam most teljesülni fog.
Jelenetfotók: Profimédia – Red Dot Portré: Bodnár Zsófia
