2018. október 15. | László Krisztina

A munkám a szenvedélyem: Szabados Andrea coach

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélyük. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, vagy jelenlegi élethelyzetük átalakításához. Ismerkedjetek meg Szabados Andrea coach-csal, a TEDxLibertyBridgeWomen társalapítójával.

Az önismeret sokat segít abban, hogy megtaláljuk a személyiségünkhöz legjobban passzoló munkát és sok örömöt, sikert leljünk benne. Szabados Andrea különböző karrierutak után, több mint egy évtizede indult el az önismeret útján, és ma már coachként ő segít másoknak megtalálni a megoldást életvezetési vagy munkahelyi problémáikra. Hogyan lett egy szorgalmas, idegen nyelveket lelkesen tanuló kislányból közösségépítő, másokat meghallgatni tudó, bölcs segítő? A vele készült interjúból mindez kiderül.

Az önéletrajzodban az szerepel, hogy a gimnáziumban te voltál az évfolyamodban a legeredményesebb tanuló. Ezek szerint szerettél tanulni?

Szerettem és ma is szeretek tanulni. De soha nem viseltem jól a kötelezettségeket. Inkább a belső kötelességtudat hajtott. Ez segített abban, hogy ilyen eredményeket érjek el.

A kötelességtudat, az igényesség a neveltetésedből jön? Vagy egyszerűen ilyennek születtél?

Ez egy adottság, egyfajta belső igény. Amióta az önismereti utamat járom, egyre inkább körvonalazódik bennem, hogy ez egy kapott csomag. Belső program, ami mindenkiben kialakul. Anyai ágon nagyon sok önálló, teherbíró, igényes nő található a felmenőim között. A mai napig látom, anyukám milyen sokat vállal, és sok régi történetet hallok a család női tagjairól, arról, hogy mi mindent éltek át és éltek túl. A másik oldalról ott van az édesapám mintája, ahonnan nagyon erős intellektuális igényt, odafigyelést, munkaszeretetet kaptam.

Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Gondolom, nem coach, mert akkoriban ez a szakma még nem létezett.

Amit biztosan tudtam, hogy a nyelvek és az emberek érdekelnek. Vonzott az idegenforgalom, arra gondoltam, hogy idegenvezető, szállodaigazgató vagy valami hasonló leszek. A középiskolában a barátaimmal ki is találtuk, hogy milyen lesz a szállodánk, megvolt hozzá az összes szakember, mindenkinek kiosztottuk a maga szerepét. El is mentem idegenforgalmi és szálloda-szakra tanulni, tisztességgel végigcsináltam a főiskolát, de a kötelező vendéglátási és szállodaipari gyakorlatok alkalmával már láttam, hogy nem ez az én világom. Én a semmiből szeretek létrehozni, felépíteni valamit. Egy szálloda üzemeltetése pont ennek az ellenkezője. Arra viszont jó volt a főiskola, hogy a nyelvek iránti vonzalmamat megéljem.

Hány nyelvet beszélsz?

A magyaron kívül ötöt. Angolul és németül már a középiskolában megtanultam, az oroszt a főiskolán tanultam hozzá. Felnőtt fejjel kezdtem bele az olaszba, amivel nagyon sok sikerélményem volt. Utána jött a svéd, amit akkor tanultam meg, amikor megszületett a két gyerekem és belevesztem az otthoni teendőkbe. Nem találtam önmagamat, vágytam arra, hogy tanuljak, képezzem magam. Két-három évig tanultam svédül, társalgási szintig jutottam.

Mit szeretsz a nyelvtanulásban?

Minden nyelv egy új világ, amit fel lehet fedezni. Megyek benne körbe-körbe, újabb tájakat, kultúrákat fedezek fel, egyre több minden tárul ki előttem. Elég extrovertált személyiség vagyok, a nyelveket hamar elkezdtem használni. Jó élmény, hogy a külföldiek megértenek és én is megértem őket.

Mi történt veled, amikor megkaptad a főiskolai diplomádat? Felépítetted álmaid szállodáját?

Kipróbáltam magam az idegenforgalomban, és rájöttem, hogy a munka mellett szeretnék még valami mást is tanulni. Marketinges területen dolgoztam, ezért úgy döntöttem, a munka mellett elvégzem a pécsi egyetem közgazdasági karán a marketing szakot – ebben láttam akkor a továbbhaladás irányát. Dolgoztam a bankszakmában, egy ügyvédi irodában, majd kikötöttem az informatika világában. Autodidakta módon képeztem magam, rengeteget olvastam az IT-ról. Azt szerettem az informatikában, hogy nem az az érték, ha valaki évtizedek óta van a szakmában, hanem az, ha valaki képes tanulni és fejlődni. Itt köszöntek vissza a matek tagozatos gimnáziumi évek. Élveztem a racionális gondolkodást, a letisztult kommunikációt, és azt, hogy többnyire férfiak között dolgoztam. Ma is mérnöki környezetben dolgozom a legszívesebben.

Miért lett vége az IT-karrierednek?

18 éves koromban ismerkedtem meg a gyermekeim apjával, régóta együtt voltunk már. Eljött az idő, hogy összeházasodjunk és gyereket vállaljunk. Úgy éreztem, a karrieremben sikerült valamennyire kiteljesednem, átállt a fókuszom arra, hogy családanyává váljak. Összesen nyolc évig maradtam otthon a két fiammal. De nem bírtam nyugton lenni, már az első terhességem alatt elkezdtem nyelvet tanítani és fordítani. Letettem a szakfordítói vizsgát, vállalkozást alapítottam, mozgattam az agyam, a fordításban meg tudtam élni az alkotás örömét. Rájöttem arra, hogy ez a független élet sokkal inkább való nekem, eszembe sem jutott, hogy visszamenjek egy munkahelyre dolgozni. Nem tartom magam jó katonának, öntörvényű és makacs vagyok, nehéz kirobbantani a magam álláspontjából. De amióta elmélyültem az önismeretben, és elkezdtem emberekkel foglalkozni, nagyon sokat csiszolódtam.

Hogyan került bele a coaching az életedbe?

Türelmetlen emberként szeretek mindennel sietni. Az életközépi válságot, amit mások 45 éves kor körül élnek meg, előrehoztam a 30-as éveim közepére. Amikor megszületett a két fiam, és nyugodt, kiszámítható közegben éltünk, észrevettem, hogy megint hiányzik valami: nem találtam magam a saját életemben. Elindultam az önismereti úton, rengeteget olvastam önismereti, pszichológiai témákban, eljártam előadásokra, képzésekre. Nagyon érdekeltek az emberek, a kapcsolatok, és azt éreztem, valami teljesen új, eddig felfedezetlen területet nyitottam ki magam előtt.  Így indultam el a coaching útján. Közben a magánéletemben is változás történt, vége lett a házasságomnak. A volt férjemmel jóban maradtunk, békében, egyetértésben neveljük a gyerekeinket. Mára közel kétezer órányi szakmai képzéssel és ugyanennyi coacholt órával a birtokomban sokat tanultam, tanulok az emberekről.

Most, coachként mivel foglalkozol?

Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a munkámat, azt mondanám: embereket hallgatok meg, kérdéseket és visszajelzést adok nekik. Másokat támogatok az önismereti útjukban. A klienseim olyan mélységig élik meg ezt, amennyire szeretnék. Van, aki ténylegesen önismeretnek fogja fel a coachingot, másoknak a céljaik elérésében van szükségük külső támogatásra. Sokan a vezetői magányosságukat szeretnék enyhíteni azzal, hogy megosztják a dilemmáikat egy külső személlyel. Mi nem tanácsadók vagyunk, nem fogjuk megmondani nekik, hogy mit lépjenek. Segítünk nekik, hogy ők jöjjenek rá a megoldásra.

A pszichológusok is ezt szokták mondani. Mi a különbség a pszichológus és a coach között?

Sokáig azt hittem, hogy a mélységében van különbség, a coaching gyakorlatiasabb, mint a pszichoterápia. Személyes tapasztalatból, élményekből már tudom, hogy ez nem igaz, a coaching is tud nagyon mély lenni. A különbség inkább abban rejlik, hogy a terápia sokkal inkább nyúl vissza az okokhoz és a gyökerekhez, a coaching pedig célorientáltabb, előre tekint: csak olyan mélységig szeretné feltárni az okokat, átlátni az összefüggéseket, amíg az segíti a továbbhaladást. Emellett a coaching soha nem foglalkozik patológiás esetekkel, egészséges mentális állapotú ügyfelekkel dolgozunk.

Sokat beszélgetsz emberekkel, akik a problémáikat osztják meg veled. Nem érzed néha úgy, hogy elég, nem bírod tovább?

Ezért járok szupervízióba. Úgy gondolom, az igényes segítő szakemberek mind ezt teszik. Ha magammal jóban vagyok, akkor tudok másokat biztosan támogatni. Nem az ügyfelek eseteit szeretném ott kibeszélni, hanem arról beszélgetünk, hogyan hatottak rám ezek az esetek, történetek. Mi az, ami megérintett belőlük, és nem enged továbblépni. De az ügyfeleim nemcsak a problémáikat, hanem az örömeiket is megosztják velem, és ez mindig feltölt.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

Azt, hogy hatással van az emberekre – még ha nem is mindig tudom pontosan, mi az a hatás. Jó hallani a visszajelzéseket, tudni, hogy sikerült támogatni valakit egy jó úton. Volt például egy megbízóm, akikkel a cégük megalapításakor kezdtünk el együtt dolgozni. Azon dolgoztunk, hogyan tudnak remek szakemberekből, alapítókból cégvezetőkké válni. Most, jó pár évvel később látom, mekkora üzleti sikereik vannak. Remek csapatot építettek fel, piacvezetőkké váltak a területükön. Ez nagyon nagy öröm nekem. És én is tanulok az ügyfeleimől, minden egyes beszélgetésből.

És mi az, ami a legnehezebb benne?

Ugyanez. Nagyon nagy felelősség, hogy hatással vagyunk.  Nagyon oda kell figyelni, hogy ne vonódjunk be a másik történetébe, megtartsuk a határokat. Van olyan kolléga, akinek ez egyáltalán nem okoz nehézséget, nekem szükségem van a tudatos odafigyelésre. Volt például egy vezető ügyfelem, akivel remekül működött a coaching, és emberileg is jól megértettük egymást. A coaching folyamatában végig figyeltem arra, hogy megmaradjak a coach szerepében, de amikor lezártuk a munkát, másnap hívtuk egymást telefonon, és elmentünk kávézni. Azóta is barátnők vagyunk.

Alapító tagja vagy a TEDxWomen magyarországi rendezvényeinek. Miért érezted úgy, hogy ezen a területen is építened kell valamit?

Amikor elkezdtem a coachingot, nagyon erősen ki voltam éhezve a közösségi élményekre. Belevetettem magam a coachok közösségébe, végigjártam az összes szakmai kört, és láttam az igényt egy olyan szakmai szervezetre, amilyen még eddig nem volt. Néhány kollégával létrehoztuk a Professzionális Coaching Egyesületet, amit három évig vezettem. Tanulságos út volt, nagyon klassz dolgokat csináltunk együtt, és nekem kemény tanulási időszakot is jelentett a csapat vezetése. Tavaly az alapítótársammal, Bite Barbarával, akit jó pár éve ismerek, ültünk együtt egy unalmas konferencián, egymásra néztünk és azt mondtuk: csináljunk valami jót, valami izgalmasat. A TEDxWomenre gondoltunk, ami régebben két alkalommal volt Magyarországon, de pár évvel ezelőtt megszűnt. Tudtuk, hogy nagy igény van rá. Alkotó nők vagyunk mindketten: ha nem látjuk magunk körül azt, amiben részt szeretnénk venni, akkor létrehozzuk magunk.

Miről szól a TEDxLibertyBridgeWomen?

A women powert, azaz a női erőt közvetíti azzal, hogy olyan előadásoknak ad teret a színpadon, amelyekből mások inspirációt, erőt, tudást meríthetnek. Beszélünk a női gyengeségről, a női bátorságról, a női vállalkozókról, a nők családban betöltött szerepéről és a szerepek változásáról, a nők által elért hihetetlen eredményekről, és a férfiak meglátásairól is. Szeretnénk ténylegesen tenni valamit annak érdekében, hogy a következő generációnak 15-20 év múlva már ne legyen szüksége a TEDxWomenre. Csodálkozzanak majd az akkoriak, hogy miért volt TEDxWomen és miért nem volt TEDxMen.

Hol és mikor lesz a következő TEDxLibertyBridgeWomen?

A Hatszín Teátrumban, november 30-án. Nyilvános rendezvény lesz, minden érdeklődő vehet jegyet rá.

Szerinted meddig fogod még ezt a projektet vinni? Mikor jön el az idő, amikor valami újra, másra vágysz majd?

Ebben most látok még tartalékokat. Nagyon jó kis csapat jött össze a szervezéshez, sok feladatot át tudunk adni nekik Barbarával, és lenyűgöz minket, hogy mindenki a szabadidejét, energiáját áldozza a közös ügyért. Amit igazán élvezek, az a kurátori szerep. Annyira hálás dolog borzasztóan tehetséges emberekkel leülni beszélgetni és abból létrehozni egy mindenki számára érthető, izgalmas előadást!

Hol látod magad tíz év múlva?

Tíz évre soha sem terveztem előre, és most sem szeretnék. Persze vannak középtávú terveim, de a legritkább esetben tartom magam a terveimhez. A belső hívások nekem mindig fontosabbak, mint a tervek. Az biztos, hogy emberekkel fogok foglalkozni, ezt a fókuszt megtartom. Hálás vagyok azért, hogy most ott lehetek, ahol vagyok. Nemrég új projektbe kezdtem, ami szintén ehhez a területhez kötődik. Kíváncsian várom, hogy fog alakulni.

Fotó: Gordon Eszter, Tóth Balázs

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

A jószolgálat követei jótékonyság

A jószolgálat követei