2018. október 29. | László Krisztina

A munkám a szenvedélyem: dr. Kubinyi Enikő etológus

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélyük. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, vagy jelenlegi élethelyzetük értékeléséhez, átalakításához. Ismerkedjetek meg dr. Kubinyi Enikő etológussal.

Munkahelyén, az ELTE Etológiai Tanszékén találkoztunk, ami a kívülálló számára inkább tűnik jó hangulatú közösségi térnek, mint szigorú munkahelynek. Az irodákban kutyák és macskák pihegnek, járkálnak egyik szobából a másikba, különböző nemzetiségű, fiatal munkatársak angolul kommunikálnak egymással a számítógépek előtt. Dr. Kubinyi Enikő a Szenior Családi Kutya Program vezetője, amelyet az Európai Kutatási Tanács fiatal kutatóknak szóló pályázata támogat. Így már érthető, hogy nem pusztán kutyabarát munkahelyről van szó: az állatok megbecsült partnerek az itt folyó  kutatásban. Enikő idén a L’Oréal és az UNESCO által meghirdetett, A nőkért és a tudományért ösztöndíj egyik nyertese is. A díj kapcsán a kutatólét szépségeiről és nehézségeiről beszélgettünk vele.

 

Talán nem mindenki számára világos, hogy mivel is foglalkozik az etológus. Mit mondasz, ha egy laikus megkérdezi ezt tőled?

Az etológia a biológia egyik tudományága, az állatok viselkedésével foglalkozik. Az ember viselkedésével is lehet foglalkozni, azt humánetológiának hívják. Ez egy evolúciós tudományág, azaz minket az érdekel, hogy az állatoknál egy-egy viselkedésnek mi a gyökere, és a rokon fajoknál ez a viselkedés hogyan alakul át. Mi kutyákkal dolgozunk, bennünket elsősorban az agyuk öregedése érdekel. Az állat a viselkedése révén alkalmazkodik a környezetéhez, azt vizsgáljuk, mennyire sikerül ez neki idősebb korban. Mely funkciók indulnak először romlásnak, illetve vesznek el az idők során, és ez milyen mechanizmuson keresztül jelenik meg. Mi történik az aggyal, ahogy az öregedés során zsugorodik, és mikor jelenik meg mindez a viselkedés szintjén?

Gondolom, az állatok már a gyerekkorodban is érdekeltek. Ezért választottad ezt az irányt?

Az egész biológia érdekelt, az állatok éppúgy, mint a növények. Ebben az apukám és a nagyapám is partner volt. A nyarakat és gyakran a hétvégéket is vidéken, tanyán töltöttük. Sokat dolgoztam a földeken, élő kapcsolatom volt a növényekkel, állatokkal. Utólag látom, hogy ez mennyire fontos. Rengeteget olvastam, az olvasmányaim nagy része biológiai tárgyú könyv volt. Annak ellenére, hogy lakótelepen laktunk, sok növényem, állatom volt, sőt még kertészkedtem is a lakótelepen. A középiskolában biológia-kémia szakos osztályba jártam, innen pedig egyenes út vezetett az egyetem biológus szakára. Elsőéves koromban jelentkeztem Csányi Vilmosnál, hogy az etológia tanszéken szeretnék dolgozni. A szakdolgozatomat is itt írtam. Ő akkor indította el a kutyás kutatásokat, szerencsés pillanat volt, így az elejétől kezdve be tudtam kapcsolódni ebbe a munkába.

Gyerekkorodban volt kutyád?

A lakótelep miatt a szüleim nem engedték, de a vidéki rokonoknál rengeteget kutyáztam. 16 évesen viszont hazavittem egy magyar vizslát, és nem dobtak ki vele… Azóta folyamatosan van kutyám. A mostani Kamilla, a tizenegy éves labrador, aki szintén részt vesz az egyetemi kutyaprogramunkban.

Milyen érzés tudatosan követni, vizsgálni az ő öregedését?

Egy friss kutatásunkból az derült ki, hogy a gazdák kutyákkal kapcsolatos örömérzete folyamatosan csökken, ahogy a kutya öregszik: a kutya az öröm helyett egyre több gondot jelent nekik. Nálam nem így van. Biztos azért, mert Kamilla akkor volt fiatal és aktív, amikor a kisfiam is kicsi volt és több erőmet vette igénybe. Most, hogy a kutya lenyugodott, lelassult, közelebb érzem magam hozzá. Szenzációsan vesz részt a tanszéki tesztekben, nagyon odafigyel az emberre. Imádja csinálni.

Nálatok hogyan zajlanak az állatkísérletek?

Nekünk nem is szabad az állatkísérlet szót használni. Mi teszteket vagy vizsgálatokat végzünk a kutyákkal. Ezek mind játékos gyakorlatok, amelyekben a kutya jutalomért meg simogatásért dolgozik. A kutyák elmebéli képességeit próbáljuk meg felmérni, azt, hogy mennyire ügyesen old meg feladatokat. Hogyan reagál az idegenekre, mennyire figyel a társas ingerekre, különböző gesztusokra, és vannak memóriafeladataink is. Összehasonlítunk fiatal és idős kutyákat, követjük az időseket, visszamérjük a teljesítményüket egy évvel később. A kutyáknál spontán jelenik meg a demenciaszerű viselkedés, 15 éves kor felett 5 kutyából 4-nél jelen van. Azért csináljuk ezeket a vizsgálatokat, hogy időben fel lehessen ismerni a viselkedésből az előjeleket és időben közbe tudjunk avatkozni.

Az eredményeiteket fel tudják használni embereknél is?

Nem foglalkozunk emberi öregedéskutatással, de szeretnénk abba az irányba mozdulni, hogy a családi kutyák modellként használhatók legyenek az emberi öregedés vizsgálatához. Mivel a kutyák ötször olyan gyorsan öregednek, mint az ember, ennek komoly jelentősége van.

Hogyan találtok kutyákat a tesztekhez?

A közösségi médiában van oldalunk, oda helyezzük el a hirdetéseket, és van saját honlapunk is. Mindig vannak jelentkezők. Aki járt már nálunk, szívesen jön vissza. Elég sokat lehet hallani a kutyaetológiai kutatásokról, sokan kíváncsiak a tanszékre. A vizsgálatokban részt vett kutyáktól örökítőanyagot is gyűjtünk, így a két matuzsálem kutyától, egy 27 éves és egy 22 éves kutyától is van DNS-ünk. Az ő esetükben azokat az elemeket keressük, amelyek eltérnek az átlagos kutyapopulációtól. Számos molekuláris biológiai vizsgálatot is végzünk, főleg agymintákon. Ha egy kutya nagyon szenved és a gazdája úgy dönt, hogy eutanáziára kerüljön sor, értesít minket. A kutyát saját állatorvosa altatja el, utána kerül hozzánk a test.

A kutatói munka mennyire magányos foglalkozás?

Nálunk egyáltalán nem, mindent csoportban csinálunk. Egy húszfős csoportnak vagyok a vezetője, ami az Európai Kutatási Tanács finanszírozásából tartja fenn magát. 2016-ban nyertem 380 millió forintot egy pályázatukon, ebből öt évig tudunk alapkutatásokat végezni. A csoportunkban nemcsak etológusok vannak: genetikus, állatorvos, pszichológus is dolgozik velünk.

Úgy látom, ez nagyon jó hangulatú, pozitív kisugárzású munkahely, jó lehet itt dolgozni. Tapasztalataid szerint milyen ma Magyarországon a fiatal kutatók és ezen belül a női kutatók helyzete?

Szerintem a saját tapasztalatom eltér az átlagostól. A tanszékem nagyon támogató, a tanszékvezető, a csoporttagok segítik egymás munkáját, figyelemmel követik, mit csinál a másik. Jól érzékelted, pozitív, barátságos légkörben dolgozunk. Amúgy ez egy kétfős tanszék, az egyetem két fő fizetését  finanszírozza, ennek ellenére száz embernek van kiadva a belépőkártya, akiket több nagy pályázatnak köszönhetően alkalmazunk. A nagy pályázatokhoz viszont nem kaptunk plusz helyet, emiatt össze vagyunk zsúfolva. Talán pont ezért szorosabb a kapcsolatunk egymással. Nyáron részt vettem a Fiatal kutatók Magyarországon című kérdőív elemzésében, amiből az derült ki, hogy a fiatal kutatók elég sanyarúnak látják a saját életüket és a lehetőségeiket. Borzasztó alacsonyak a fizetések, a munkaszerződések fele határozott időre szól, a bizonytalanság miatt sokan ott akarják hagyni a pályát. Tízből négyen vállalnak másodállást, hogy megéljenek. Az egyetem állami intézmény, mamutszervezet nagy tehetetlenséggel, és munkaerőhiánnyal egy csomó fontos területen. Rendszerszintű problémáink vannak.

Három gyerek anyukája vagy, a munka mellett otthon is helyt kell állnod. Mennyire sikerül a munkát és a magánéletet összeegyeztetned?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a gyerekek apukája, aki főleg otthon dolgozik, a kezdetektől teljes értékű szülőként részt vesz a mindennapokban. A tizenöt éves lányaink ikrek, amikor megszülettek, a kötődően neveltük őket, az egyiküket én, a másikukat a férjem vitte a hordozóban. Az utóbbi két évben, amióta elnyertem a pályázatot és meglett a nagy csoportom, a férjem többet van a gyerekekkel, mint én. Három aktív nagyszülő vesz körül minket, akik rengeteget segítenek a gyerekek körül.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a mostani munkádban?

A szabadságot, ami az időbeosztásban is megnyilvánul. Ez persze nagyjából úgy néz ki, hogy folyton dolgozom, de mégis megvan a tudat, hogy én dönthetem el, mikor mit csinálok, milyen irányba haladok. Szeretek kutatók között lenni, mert akik a rengeteg nehézség mellett a pályán maradtak, mind szenvedéllyel végzik a munkájukat és nyitott emberek, akik a kritikát is elfogadják. És persze a témámat is nagyon szeretem, jó kutyákkal dolgozni, és örülök, hogy érdeklik az embereket a kutatásaink.

Miben mérik a munkátok eredményét?

A publikációk minőségében. Mi alapkutatást végzünk, itt a fő termék az angol nyelvű, szakmai közlemény, ami úgynevezett referált újságokban jelenhet meg. Ez azt jelenti, hogy megjelenés előtt a cikk bírálói folyamatokon esik át. A legmagasabb színvonalú újságoknál nagyon alacsony az elfogadási ráta, száz  beküldött publikációból átlagban hetet fogadnak el. Minden publikáció mögött több évnyi munka áll, fontos, hogy kiadja valamelyik újság. Van, hogy egy cikket ötször dobnak ki, míg megtalálja egy alacsonyabb presztízsű újságban a helyét.

A kutatónőkről a kémcsövek, a laboratórium jut az ember eszébe. Te sok időt töltesz laborban?

Egyáltalán nem. Sőt gyakorlatilag kutyákat sem tesztelek már, a csoportomat menedzselem. Felügyelem, hogy mások adatokat gyűjtenek. Nem érzem úgy, hogy teljesen kimaradnék az egészből, hiszen folyamatosan konzultálok a kollegákkal, megbeszélem velük a kérdéses eseteket, kitalálom a protokollt, ami szerint a teszteket el kell végezni, problémákat oldok meg. Kutyahiányom sincs, mert van saját kutyám, illetve mert a szabadidőmben szeretek kutyákat fotózni. Nemrég az Ezüst Vizsla Túrán vettem részt, a múlt héten a Top Mancs kutyaiskola családi napján fotóztam.

Szerinted, milyen vezető vagy?

Ezt a többiektől kellene megkérdezni. A tanszéken azt tanultam, hogy nálunk nem nagyon számít a hierarchia. Mivel a kutatói pálya nagyon nehéz, meg kell adni az önállóságot a munkatársaknak. Nem lehet őket mindenben kontrollálni, mert a munkájukban annyira sok a bizonytalansági tényező. Ha előírom valakinek, hogy mit csináljon, de a kutyák nem úgy működnek, mint ahogy elképzeltem, ő lesz, akinek korrigálnia kell a tesztben. Próbálok mindenkit ránevelni arra, hogy a feladatokat önállóan oldja meg. Kerülöm a dominancia alapú megoldásokat, az egész életemre ez a jellemző.

Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?

Amire a kérdőív is rámutatott: az alacsony fizetés nagyon nehézzé teszi a fiatal kutatók életét. Nekem az utóbbi években pályázatoknak köszönhetően nincs anyagi problémám, korábban viszont pont emiatt többször megfontoltam, hogy abbahagyom a kutatást. A másik a bürokrácia, ami hihetetlenül sok időt vesz el és elkeserító. A pályázati pénz fölött, amit én nyertem a kutatásra egy nagyon kompetitív kiválasztási folyamatban, külföldi interjúval húsz professzor előtt, valójában nem én rendelkezem, hanem az egyetem, ezért irtózatosan nehezen férek hozzá. Minden vásárlásomat előre le kell egyeztetni, árajánlatokat és átláthatósági nyilatkozatokat igényelni az eladóktól, és ezután is előfordul, hogy a számlát visszadobják, mert szerintük nem felel meg a követelményeknek. Közbeszerzésesek vagyunk, emiatt például, ha egy tízezer forintos nyomtatót vagy papírt szeretnénk vásárolni az 1,2 millió eurós pályázatunkból, 11 hónappal később kapjuk meg. A közbeszerzést nem az egyetem találta ki, ők csak betartják a szabályokat.

Hogyan kerültél kapcsolatba a l’Oréallal? Ez egy kozmetikai vállalat, távol áll az etológiától.

A L’Oréal minden évben kiírja A nőkért és a tudományért ösztöndíjpályázatát, ami nagyon komoly pályázat. A zsűriben akadémikusok ülnek, az eddigi nyertesek is mind elismert szakemberek. Én minden pályázati kiírást elolvasok, ez a munkám része, és ha úgy találom, hogy van lehetőségem az indulásra, megírom a pályázatot. Szerintem nagyon jó dolog, hogy egy nemzetközi kozmetikai nagyvállalat így vállal társadalmi szerepet.

Mi az, ami kikapcsol, amit szívesen csinálsz a kevés szabadidődben? 

Az olvasás és a fotózás mellett nagyon szeretek túrázni, vízitúrázni. A férjem hat éve szervezi a PET Kupát, amely során nyaranta a felső-Tisza vidékén gyűjtjük össze a szemetet. Az összegyűjtött PET palackokból megszállott emberek hajókat építenek. A csapatok egymással versengenek, hogy ki tud több szemetet összegyűjteni. Idén tíz tonnát gyűjtöttünk, a hulladék 70%-át újrahasznosítják.

Vannak titkos vágyaid? Mit csinálnál, ha nem kutatóként dolgoznál?

Mivel most van egy csoportom, felelősséggel tartozom értük, nem hagyhatom őket magukra. Nem tudom, mit hoz a jövő, mi lesz három év múlva, amikor ez a pályázat lejár. Mennyire sikerül újabb forrásokat bevonnunk, folytatnunk a munkát. Sok ember csatlakozott hozzánk, beletanultak ebbe a nem könnyű munkába, rossz lenne elveszíteni őket. Éppen ezért mindent megteszek azért, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Nem gondolkodom másban.

Fotó: Molnár Attila, tryck

 

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Marie Claire Expressz Videó: Mészáros Blanka interjú

Marie Claire Expressz Videó: Mészáros Blanka