Mégis, hol a nő helye? – sétálva Budapesten

2019. január 21.
A Sétaműhely tematikus sétái között rengeteg izgalmas programot találunk. Mégis, hol a nő helye? sétájuk keltette fel igazán az érdeklődésünket.

Egy nő ma már lehet űrhajós, és ülhet az Országház padjában is. De ez nem volt mindig így, sőt! Sokunk nagymamája, dédnagymamája nem járhatott egyetemre, sőt, középiskolába sem. Nem volt más, csak a fonóegylet, és tudáshoz egy nő – ha szerencséje volt – csak otthon juthatott, képzettséghez pedig sehol sem.

A Sétaműhely éppen ezért tematikus sétát indít Mégis, hol a nő helye? címmel. A sétát Veres Pálné szobrától indítják, aki elsőként elégelte meg Magyarországon, hogy a nők háttérbe szorulnak az oktatásban. Milyen ritka, hogy egy intellektuális teljesítményt felmutató nőnek nemcsak szobra van a Belvárosban, de utcát, sőt iskolát is elneveztek róla. Kik voltak az első nők, akik az egyetemen helytálltak a sok férfi közt, és karriert építettek egy olyan társadalomban, ahol a férfiak voltak az értelmiség?

Utunk során szembetűnően sok férfinak állított szoborral és emlékművel is találkozhatunk. Ők vajon hogyan vélekedtek a kortárs nők egyenjogúságért folytatott küzdelméről? Sétáljon velünk mindenki, akik nem szeretnék elfelejteni, hogy mindazért, amink van, egykor tenni, küzdeni és konfrontálódni kellett! (Kíváncsi vagy milyen volt Budapest régen karácsonykor?)

Mi mindent fogunk megtudni?

  • megemlékezünk arról, ki kapott nőként először ügyvédi diplomát rózsaszín selyembe kötve
  • kiderül, ki dolgozhatott először nőként az Egyetemi Könyvtárban
  • megtudhatjuk, hol alakult meg a Magyar Feministák Egyesülete

Mi mindent fogunk látni?

  • benézünk a Váci utcában az Angolkisasszonyok egykori kolostorába
  • látogatást teszünk az Ady Endre Emlékmúzeumban. Hogy miért? Az legyen meglepetés…
  • beülünk a Centrál Kávéházba
  • lesétálunk a Duna-partra, hogy megemlékezzünk a világ első női nagykövetéről, aki történetesen magyar volt

Jegyvásárlás online elővétellel a honlapunkon: www.setamuhely.hu