„Samponra tusfürdőre annyit költünk, amennyi marad”

2019. március 18. | Kránicz Dorottya

Az Adománytaxi Nőnap alkalmából tusfürdőkkel, samponokkal, tisztasági betétekkel megtömött cipősdobozokkal és jótékony fodrászcsapattal lepte meg a fulókércsi mélyszegénységben élő nőket. Az adomány szinte mindenhol jól jön, de van, ahol még fürdőszoba sincsen, ahová tenni lehetne őket.

Fulókércsen már a kultúrház ajtajába tömörülve gyülekeznek a falubéliek, mikor leparkol az Adománytaxi megpakolt kisbusza. Míg kirámolják a tisztasági holmikkal tömött cipősdobozokat, Ágnes, az egyik idősebb asszony a kerítésnek dőlve még elszív egy cigit, türelmesen, de izgatottan várja, hogy átvehesse a csomagot. „Lehetek teljesen őszinte? Mi a samponra, tusfürdőre, ilyesmikre annyit költünk, amennyi marad” – kezdi. „A férjemmel általában egy sampont használunk, nem baj nekem, hogy férfi. Abból is a legolcsóbbat vesszük, 2 hónapig jó egy flakon. A gyerekeknek persze más kell, a kicsiknek érzékeny a bőrük. Próbálom nekik megvenni a drágábbat, amikor tudom.”

Az Adománytaxi „Tiszta lappal” kampányában Nőnap alkalmából gyűjtöttek higiéniás termékeket a fulókércsi mélyszegénységben élő nőknek. A 3 éve működő szervezet különlegessége, hogy „háztól-házig” vállalják az adományozás lebonyolítását, vagyis felveszik a felajánlott csomagokat, majd le is szállítják őket a rászorulóknak. Többnyire ruhákat, játékot vagy tartós élelmiszert szoktak vinni, de idén, első nőnapi kampányukban kifejezetten „női termékekkel” készültek.

Az Izraeli Kulturális Intézettel és az Egészség hídja – Összefogás a Mellrák Ellen Egyesülettel együttműködésben arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a peremen élő nők számára az olyan alapvető higiéniás termékek is luxuscikknek számítanak, mint például a tisztasági betét vagy a tusfürdő. „Sok tematikus adománygyűjtésünk volt már, decemberben például Mikulásra szerveztünk cipősdoboz akciót 96 rászoruló gyermek részére, januárban pedig kitaláltuk, hogy nőnapra higiéniás termékekkel készülünk” – meséli Fodor Krisztina, az Adománytaxi önkéntes koordinátora.

A menstruációs szegénység témájával globális szinten is egyre többet foglalkoznak: a régóta létező, de egészen eddig marginális téma köztudatba kerülését jól példázza az is, hogy az idei legjobb rövid dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat egy menstruációs szegénységről szóló munka (Period. End of sentence) nyerte. A legnagyobb probléma, hogy a menstruációt már önmagában erős társadalmi stigma övezi, ami sok segítő akciót tart vissza – főleg azért, mert rengeteg szervezetnek korábban eszébe sem jutott, hogy tamponokkal vagy betétekkel segítsen. Pedig a becslések szerint Magyarországon is több ezer nő és fiatal lány szenved a menstruációs szegénységtől (igaz, szakszerű kutatás egyelőre nem készült a témában). Előfordul, hogy a drága (gyakran 1000 forintra rúgó) betétek és tamponok helyett a mélyszegénységben élő nőknek kevésbé higiénikus alternatívákkal, például rongyokkal, összetekert vécépapírral kell felfogniuk a vért, és olyan is, hogy a menstruáció napjain inkább nem mennek iskolába a szükséges termékek megvásárlására képtelen fiatal lányok.

De ugyanúgy problémát jelent, hogy a nőknek szánt kozmetikumok és higniéniás termékek alapvetően drágábbak, mint a férfiakat célzó változataik. Ez a jelenség a „pink tax”, egy olyan rejtett adó, ami a nemekre szabott (gendered) marketingből fakad, és amelynek lényege, hogy a rózsaszín csomagolásokkal egyben a nőiesség ígéretét is kiszámlázzák. Persze a mélyszegénységben élő nőknél nem igazán jöhetnek szóba a feszesítő bőrápolók, a szemránckrémek vagy a spéci hajvégápoló termékek, sőt, ahogyan Ágnes is mondta, csakis az ár és nem az illat vagy a flakon színe határozza meg, mi kerülhet a kosarukba. Viszont a mechanizmus így is működik: az olcsóbb, „férfias” termékek vásárlása ott is szabadkozásra készteti a nőket.

Ahová a nőgyógyász sem jár

A csomagok kiosztása előtt Jó Marianna és Baródi Edit, az Egészség hídja – Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület munkatársai beszéltek a mellrákról, és a szűrés fontosságáról. Persze ebben a közegben ez is kicsit másképp néz ki. Mariann először megkérdi a faluban élő nőket, hogy hol van legközelebb nőgyógyász és szűrési lehetőség. Előbbire a 40 percnyi buszútra lévő Encs, utóbbira az 50 kilométerre fekvő Miskolc a válasz.”Ha elmegyünk reggel, délután jövünk haza” – panaszolja az egyik helyi nő. A szakértő felhívja rá a figyelmet, hogy ha a szűréshez utazni kell, a buszjegy árát vissza lehet igényelni, illetve hogy ha valaki meghívólevelet kap a szűrésre, nem csak a levélben szereplő időpontot választja – telefonon egyeztethet másikat is. Az egyik asszony megjegyzi, egyszer ugyan elment szűrésre, de az nagyon rossz élmény volt számára: „Én nem vagyok olyan, tűröm a fájdalmat, de ez fájt. Haragudtam arra az orvosra!” Mariann sietve válaszol: „Haragudj rá nyugodtan, de attól még menj el. Nem kellemes a szűrés, de azon túl lehet esni, és sokkal, de sokkal jobb, mint a rák.”

Jó Mariann előadása

A fulókércsi nők azután szórólapokról tanulmányozhatták az önvizsgálat módját, Mariann pedig igyekszik meggyőzni őket, hogy a rendszeres szűrésen túl mellek önvizsgálata is fontos, egyáltalán nem ciki, és nem árt, ha a férfiak is tudják a módját, hiszen sokszor ők tapinthatják ki először, ha valami megváltozik az emlőállományban. Ezek valószínűleg sokaknak jelentetettek teljesen új információt, tekintve, hogy nincsen olyan nőgyógyász, aki eljönne a faluba, mondjuk Fulókércsre még a körzeti orvos sem jár ki.

Jó Mariann végül az egészséges életmódról beszél a helyi nőknek, tudatos táplálkozási választásokra, rendszeres mozgásra, kiadós alvásra biztatja őket. Bár a mellrákot nem lehet megelőzni, a lehetőségekhez képest megteremtett egészséges életmód mindenképpen fontos, a szakértő pedig számos ingyenesen is megvalósítható (például szabadban tett séta vagy fekvőtámaszozás) ötletet felsorol. Persze továbbra is kérdés (és ezt Mariann is jól tudja) hogy a mélyszegénységben élők számára vajon adott-e a motiváció az életmódváltásra, hogy a szűkös, fűtetlen otthonokban van-e kedvük (vagy helyük) tornagyakorlatokat végezni, vagy marad-e erejük joghurtevésre bírni a cukorét üvöltő gyerekeket. Mariann ugyanúgy hangsúlyozza az energiaitalok káros hatását, amit – bár sokan csak zavarodott mosollyal reagáltak, mikor a téma felmerült – rendszeresen fogyasztanak az egyik népszerű energiaital-gyártól csupán néhány kilométerre élő fulókércsiek.

Az előadás után a dobozok kiosztása következik – alig néhány perc alatt elkapkodják a tusfürdőt, sampont, tisztasági betétet tartalmazó csomagokat. Sokan bele sem pillantanak a dobozokba, az izgatottan ugráló gyerekek elől magasra tartva menekítik őket haza, fürdőszobáikba.

Se melegvíz, se sampon

Az ötgyerekes Éva fürdőszobájában nem látni tisztálkodószereket. A helyiséget csak egy vékony függöny választja el a parányi konyhától, de az ajtókat egyébként is mindenhol – még a bejárati ajtót is – textilek helyettesítik. A fürdőszoba (vagy talán helyesebb lenne inkább fürdősaroknak nevezni) most különösen rossz állapotban van: néhány hete a nagy hidegben befagyott a régi bojler, Évának pedig még össze kell spórolnia a pénzt, hogy újat vehessen. Most nincs meleg víz. Az asszony hatalmas lábosokban melegít vizet, amikor pedig a gyerekek fürdenek, odahúzza nekik a kis villanyradiátort, hogy melegben legyenek.
A legidősebb gyerek, egy lány, már 18 éves, Éva szerint ő gyakran panaszkodik, hogy különleges, drágább sampont szeretne, de édesanyja nem tudja megvenni neki. A fiúk és a lányok is közösen használnak 1-1 üveg tusfürdőt, de az öt gyerek mellett nagyon hamar elfogy – még úgy is, hogy fürdeni csak kétnaponta szoktak. Igyekeznek beosztani a tusfürdőket és samponokat, de Évának így is minden hónapban kell vennie, amit nem mindig egyszerű kimatekozni a kevés pénzből.

A kultúrházban hallott előadásra reagálva Éva egyébként azt mondja, ő szívesen járna gyakrabban szűrésekre és nőgyógyászati vizsgálatokra: „Öt terhesség után az ember megszokja az ilyet” – mondja halvány mosollyal. “Egy kicsit zavaró, az biztos, de nem baj. Hál’ istennek hozzám minden orvos rendes volt.”

Miközben a fürdőkádat mutatja, a tűzhelyen épp ebéd készül – a gyerekek már éhesek, ezért kellett Évának idő előtt eljönnie az Adománytaxi eseményéről. Közben a kultúrházban épp a nőnapi meglepetésként lehozott fodrászok dolgoznak, ingyen készítenek frizurákat a lányoknak (és persze azért a férfiaknak is, ha szeretnék). Éva is szívesen levágatott volna néhány centit a haja végéből, de már nem akar visszamenni. Azt mondja, neki otthon van dolga.

A hossza maradjon

A hevenyészett fodrászszékben ülő Ramóna egy éve nem volt már fodrásznál. Fodrász különben megint csak Encsen van, szóval a frizura sincs közelebb, mint az orvosi kivizsgálás. Ramóna csak a végéből enged néhány centit, ahogyan a helyi nők többsége – mindenki ragaszkodik hosszú hajához, ami viszonylag kevés kreativitást ad a fodrászoknak. Sokan szerettek volna festést (lévént drágább, otthon pedig eléggé macerás), de a kultúrházban nincs víz, és különben sem lenne rá idő. A fodrászok csapata így is több órán keresztül, fáradhatatlanul fésül, vágja a hajakat és készíti a látványos fonatokat. Czigány Dóri, a Fodrászok a gyermekekért jótékony projekt alapítója először gyermekotthonokban vágta az állami gondozott gyerekek haját, de később szélesítette szolgáltatását, így jöttek csapatával az Adománytaxi felkérésére Fulókércsre.

„A neten rengeteg kezdeményezést lehetett látni, amikor fodrászok vagy sminkesek hajléktalanoknak vagy más hátrányos helyzetű csoportnak segítenek, hogy a külső változásokon keresztül kicsit jobban érezzék magukat. Ezek adták az ötletet nekünk is” – magyarázza Fodor Krisztina.

A legtöbben maguknak vágják a hajukat, szóval látszólag lelkesek, hogy profi fodrászok kezei között lehetnek. A fiatal lányok, sokgyerekes anyukák és idősebb nők friss frizurákkal, hosszú fonatokkal, rugalmas loknikkal állnak fel a székekből, a terem pedig szépen lassan kiürül. Valaki szétszereli a cigányzenét ordító hangfalakat, miközben mindenki visszatér az otthonába, az életébe. Kicsit mint Hamupipőke estéje, úgy múlik el a különleges nap, ami a helyi nőkről, az ő igényeikről szólt. Persze ilyen az ünnepek természete, ráadásul az Adománytaxinál azért a hosszútávú megoldásokra is odafigyelnek: szeretnének rendszeresen vezetőképzéseket tartani a helyi aktivistáknak, szociális munkásoknak, hogy az így megszerzett tudással, (például forrásteremtés, önkéntesmenedzsment, online kommunikáció) már maguk fejleszthessék a közösséget. Egyébként is igyekeznek követni a támogatott települések életét, ha tehetik, visszajárnak egy-egy helyszínre. Az önkéntesek most is kedvesen kérdezgetik a nőket, hogy hasznosak-e az adományként hozott holmik, tetszett-e nekik az előadás, jól érezték-e magukat. Hazafele izgatottan arról beszélnek, hogy legközelebb egy olyan nőgyógyászra gyűjtenek, aki évente legalább egy nap kijönne a faluba. Hogy még egy napot nyerjenek a fulókércsi nőknek.

Fotók: Reiszer Alex

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter