Számold ki, mennyivel kellett többet fizetned csak azért, mert menstruálsz

2017. november 29. |

Egyre többen szólalnak fel az igazságtalanul kivetett tamponadó ellen, de valójában mennyivel kell többet fizetnünk csak azért, mert menstruálunk?

Korábban mi is írtunk már a tamponadóról, vagyis arról a jelenségről, mikor a női higiéniás termékeket látszólag teljesen indokolatlanul magas adóval terhelik. A tamponokra és betétekre sok helyütt (például Magyarországon is) a luxuscikkeknek  járó áfakulcsot rakják, holott már többen pedzegették azt is, hogy ezek a termékek alanyi jogon járhatnának a nőknek. De mennyit is fizetünk valójában?

A BBC Tampon tax kalkulátora az életkorból és az első menstruáció időpontjából számítja ki, mennyit fizettünk eddig tamponokra és betétekre, és azt is megsaccolja, várhatóan mennyit költünk még ezekre életünkben. Ha én brit nő lennék, már több, mint 160.000 forintott kellett volna kiadnom ezekre a termékekre, amiből majdnem 8000 forint jelenti az adót, és várhatóan fél millió forintomba fog még kerülni, hogy menstruálok – ebből majdnem 25.000 forint jön le adóként.

Érdemes eljátszani kicsit a számítgatással, hogy átérezzük a helyzet súlyát, és ezáltal azt is, hány nő van, akire hatalmas anyagi terhet ró ez az árazás. A nőket sújtó diszkriminatív árszabás ráadásul nem áll meg a tamponokrál, hanem egy csomó más termék és szolgáltatás (például arckrémek, ruhadarabok vagy hajvágások) esetében is tetten érhető.

 

MarieClaireUK

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Meghalt Ruth Bader Ginsburg, a női jogok bajnoka bíró

Meghalt Ruth Bader Ginsburg, a női jogok bajnoka