Kis balerinák álmai – szenvedély és elszántság

2019. március 24. |
Central Médiacsoport Zrt.

Áprilisi lapszámunk fotóriportja a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékeinek világába kalauzol el minket. A szép zárt világba most más oldalról is betekintést nyerhetünk Czank Lívia írásából.

A klasszikus balett kecsessége és légiessége mögött komoly, elhivatott munka áll. A balettnövendékek már egészen kis korban, kilenc-tíz évesen kezdenek el készülni arra, hogy egyszer híres balettművészek legyenek. Bármilyen nehéz is az odavezető út, a Magyar Táncművészeti Egyetemen már az elsős balettnövendékek is nap mint nap kitartóan dolgoznak az álmaik megvalósításáért.

Még csak be sem lépek a terembe, de már az ablaküvegen keresztül látom, hogy mindenki szorgosan készülődik a délutáni balettórára. Ki a földön ülve, ki a balettrúd mellett végez nyújtógyakorlatokat, de akad olyan kislány is, aki a tükör előtt igyekszik a barátnője minden kósza hajtincsét lesimítani a tökéletes balerina kontyhoz. Ehhez persze rengeteg hajlakkot használ. Mindannyian mentazöld egyendresszt, fehér harisnyát és púderszínű spicc-cipőt viselnek. Az első évfolyamban két elsős lány és egy fiú csoport van. Amikor az A lánycsoport mesternője, Sinthavong Zsófia megérkezik a terembe, a kislányok a balettrúdhoz sétálnak, ki-ki a maga helyére. Amint a balett korrepetitor leüti az első hangokat a zongorán, a növendékek meghajlással köszönnek neki és a mesternőnek, majd elkezdődik az óra.

Nagai Rei, az A lánycsoport balettmesternője Bodzával.

A szakmai órák négy éven keresztül délután, míg a közismereti tanórák reggel nyolctól vannak. Ötödik évfolyamtól a sorrend felcserélődik. A kollégiumban reggel fél hétkor kelünk, elkészülődünk, és általában a szobatársaimmal együtt indulunk el az iskola épületébe, ahol a menza is van – meséli Bodza. – Reggelizünk, majd háromnegyed nyolctól tudunk felmenni az osztálytermekbe. Négy, öt vagy hat óránk van egymás után, majd ebédelünk, és délután egy és fél kettő között kezdődnek a táncóráink a szakmai épületben. Négyig, de van olyan nap is, hogy fél hatig óráink vannak. Vacsorázni fél hattól tudunk, utána vissza megyünk a kollégiumba, kibontjuk a kontyunkat, kipakolunk, és héttől este fél kilencig a szilencium alatt megírjuk a házi feladatainkat. A szilencium az, amikor csöndben, mindenki a földszinti teremben tanul. Fél tíz-tíz körül szoktunk lefeküdni aludni.”

Bogi a kollégiumi szobában varrja a spicc-cipőjét. Körülötte az otthonról hozott plüssök és kabala játékok láthatóak, amelyek közül többet az első balettvizsgára is bevitt magával.

Vannak olyan növendékek, akik közel laknak az egyetemhez, ezért otthon élnek a szüleikkel, míg mások akár több száz kilométerre kerülnek a családjaiktól. “Én először nem akartam kollégiumba jönni, mert kisebb koromban egy napot sem bírtam ki anya nélkül. De nagyon szeretnék balerina lenni, ezért meg kellett hoznom ezt a nehéz döntést. Még most is elég nehezen viselem, hogy messze lakunk egymástól. Az hiányzik a legjobban, hogy nem ölel meg esténként, és nem mondja azt, hogy szeret. De itt munka van, nincs időnk szomorkodni, tennünk kell a dolgunkat” – mondja Regina. Az alig tíz éves gyerekek a kollégiumban önállóak, de azért, ha bármi problémájuk adódik, a kollégiumi nevelők és az idősebbek is a segítségükre vannak. “Most mondhatnám, hogy az is hiányzik, hogy a szüleim bepakoltak nekem az iskolatáskába vagy segítettek takarítani a szobámban, de én otthon is mindig önálló voltam, mert erre neveltek – vallja be Bogi, majd hozzáteszi. – Anya mindig tesz öblítőt a bőröndömbe, amikor hazamegyek hétvégén, hogy a kollégiumba ki tudjam mosni kézzel a balettdresszemet vagy a plüss játékaimat.”

Bodza szerint “Nagyon jó, hogy a nagyok sok mindenben tudnak nekünk tanácsot adni, vagy, ha bármi bajunk van, átjönnek a szobába, és megvigasztalnak. El szokták mesélni, ők hogyan élték meg az első itt töltött éveket, és hogyan szokták meg a kollégiumi mindennapokat. Ettől mindig kicsit könnyebb lesz. Én sokat sírtam az első három hónapban a szüleim után, de most már könnyebben tudom kezelni a helyzetet.”

Sinthavong Zsófia mesternő Dórinak segít a helyes testtartásban.

Sinthavong Zsófia mesternőnek két elsős évfolyama volt eddig. “Az első évben a legnehezebb az, hogy a növendékeknek meg kell tanulniuk az egész balettórán precízen dolgozni és egyszerre több dologra is odafigyelni amellett is, hogy bármi más problémájuk van. Egyrészről a csoportnak mondott instrukciókat kell követniük, valamint az egyéni hibákat is tudniuk kell kijavítani. A következő alkalmakkor már figyelmeztetés nélkül kell megoldaniuk a lépéseket. Ez az állandó koncentráció később elengedhetetlen lesz, főleg, amikor felsőbb évfolyamokban gyorsabban, nehezebb gyakorlatokat kell betanulniuk. Ha valakinek nincs meg ez a képessége, komoly hátrányba kerülhet a többiekkel szemben.”

Bár vannak napok, amikor a gyerekek fáradtabbak, esetleg egyesek valamilyen nehézséggel küzdenek, például egy sérüléssel vagy épp a már említett lelki gondok okoznak szomorkásabb perceket, a balett iránti szenvedély és elszántság azonban nem hagy alább bennük. A növendékek egészen kiskorban, többen már három-négy évesen találkoztak a balett művészetével, mégis olyan meghatározó élményben volt részük, hogy eldöntötték, balettművészek szeretnének lenni. Ez nem csak egy kóbor gondolat, mint a legtöbb gyerekkori álmodozás, hanem olyan szilárd alapja van, amely bármi történjék is, ott tartja őket a balettrúd mellett. Maguk sem tudják sokszor megmagyarázni a miértjét, csak megvonják a vállukat. Látva a szigorú tekintetüket a tükörből, minden bizonnyal a testi adottságokon túl erre az elhivatottságra is születni kell.

Regina első spicc-cipőjét teszteli a balettóra előtt.

“Nyolc éves voltam, amikor láttam a tévében A hattyúk tavát. Ez az első olyan emlékem, amikor tudtam, hogy én is balerina szeretnék lenni. Az anyukám A diótörőre vitt el először színházba, abban pedig egy babát táncoló balerina tetszett meg, ahogyan a spiccén forgott.” meséli Petra, becenevén Pötyi. Sárinak már valami más tűnt fel a balettban. “Olyan kecses és légies tánc! Kicsiként ritmikus sportgimnasztikára jártam, de amikor felfedeztem a balettot, már csak balerina szerettem volna lenni. Megkerestem, hol tudok balettot tanulni, ezért jöttem ebbe az iskolába.” Boginak nem csak a balerinákon akadt meg a szeme. “Nagyon tetszett, ahogyan a fiú felemelte a lányt a magasba. Olyan szép volt, ahogyan a balerina tütüben is spicc-cipőben a fiú karjaiban táncolt. Utána tudtam meg, hogy lehet balettozni ebben az iskolában. Eljöttünk a nyílt napra a szüleimmel, amikor még csak nyolc éves voltam, utána felvételiztem.”

De persze nem elég az, hogy valaki nagyon akarjon balettozni. A testi adottságoknak is meg kell lenniük ahhoz, hogy a klasszikus baletthez szükséges előírásoknak, valamint esztétikailag is megfeleljenek a felvételin, majd a kilenc év alatt technikailag folyamatosan fejlődniük kell, és odafigyelni az alakjukra. Vannak, akik bármit ehetnek, nem híznak meg semmitől, de a többségnek azért a helyes táplálkozás elengedhetetlen. A mesterek, akárcsak a mostani elsősök, ugyanúgy végigjárták a kilenc évet az iskolában. Az ő tapasztalataik és jó tanácsaik segítik a gyerekeket. “Az első héten be szoktam vinni a terembe egy üres papírlapot, és közösen átbeszéljük, mi is kell a balerina léthez. A papírlapra kulcsszavak kerülnek fel, amiket ők maguk találnak ki, így is segítve azt, hogy elgondolkodjanak a fontos részletekről. Ilyenek például az erősítés, tágítás, alvás, táplálkozás. Azt ugyan nem látom, hogy otthon, családi körben hogyan táplálkoznak, de jó tanácsokat így is adhatok nekik. Például, ha édességre vágynak, a reggeli kakaóscsiga helyett egy kis gyümölcs kevesebb szénhidrátot tartalmaz. Ha valaki a klasszikus balett elvárásainak nem felel meg esztétikailag, akkor szoktam a szülőkkel közösen leülni, és beszélgetni arról, mit tudunk közösen tenni annak érdekében, hogy változás következzen be. A gyerekek az első féléves vizsgájuk után még nem kapnak jegyet, de szakmai figyelmeztetőt igen, ha valami nincs rendben akár külsőleg, akár technikailag. Utána dolgoznia kell azon, hogy az év végi vizsgán már fejlődést lásson a bizottság” – mondja a mesternő.

A mesternők eleinte segítenek a spicc-cipők helyes megvarrásában és betörésében.

Egy kislány a sarkával igyekszik betörni az új spicc-cipőjét.

A helyes kéz- és ujjtartás segítésére a mesternők tollat és pénzérmét adnak a növendékeknek.

“Nyáron nem figyeltem oda, ezért híztam egy kilót. De amikor elkezdtem táncolni az iskolában, le is ment rólam mindenféle diéta nélkül – meséli Eperke. – Apukám azt mondta, hogy okosan figyeljem a súlyomat. Minden nap álljak rá a mérlegre, ne csak néha-néha, és figyeljem azt is, mennyit növök közben, mert csalóka lehet a testsúlyom, ha közben változik a testem is, nem szabad azonnal megijedni.”

A jelen feladatok mellett a jövőbeli tervek is fontosak, hogy lássanak maguk előtt egy vagy több kitűzött célt, amiért nap mint nap küzdhetnek. Pötyi például közös tervekről is mesélt. “Többen szeretnénk a csoportból majd egyszer balettiskolát nyitni, ahol mi lennénk a balettmesterek. Először persze balerina lennék, de utána jó lenne tanítani.” Boginak más ötlete is van. “Táncművész szeretnék lenni, a balett és a társastánc is érdekel. Láttam A balerina című mesefilmet, amiből megtudtam, hogy van Párizsban egy operaház. Olyan jó lenne ott balerinának lenni!”

Arra a kérdésemre pedig, ha egyszer majd felnőtt balerinák lesznek, melyik lenne az a szerep, amit szívesen eltáncolnának, egyszerre érkezett a rövid, tömör válasz: “A főszerepet!”

A galériáért kattints a képre!

 Fotó: Czank Lívia

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter