Emlékszem, amikor kamaszkoromban tánciskolába jártam, szigorú, idős bácsik és nénik voltak a tánctanárok. Igaz, én a társastánc alapjait igyekeztem akkoriban elsajátítani, ami kevésbé vidám történet, mint egy pörgős boogie-woogie vagy egy szvingóra. Jóri Rita, west coast swing tánctanár óráin egész más hangulat fogadott, mint a Budai Táncklub vasárnap délutáni rendezvényein a nyolcvanas években. Idősek és fiatalok, vékony lányok és testesebb férfiak ropták lelkesen mai, divatos zenére. Ha elrontották a ritmust, vagy elbénáztak egy lépést, nagyokat nevettek, és egy-két improvizációval hozták helyre a hibát. Rita és táncpartnere, Ádám a terem közepén mutatták be az új elemeket, kedvesen kijavították a helytelen testtartást, korrigálták a rossz mozdulatokat. Azt vettem észre magamon, hogy figyelve őket, lábaim önálló életre keltek, követték a zene ritmusát. Legszívesebben én is beálltam volna közéjük, ha nem egy haladó csoport óráját néztem volna meg.
Te is jártál tánciskolába gyerekkorodban?
Nem. Húszéves koromig semmi közöm nem volt a tánchoz. Egy kudarcélmény miatt távol állt tőlem ez a világ. A szüleim háromévesen elvittek művészi tornázni, ahonnan rövid időn belül eltanácsoltak, mert nem voltam elég hajlékony. Apukám mindenképpen azt akarta, hogy mozogjak, végül elkerültem atletizálni. Ha én valamit csinálok, azt komolyan veszem, így volt ez akkor is. 18 éves koromig versenyszerűen űztem ezt a sportot, végül azért hagytam abba, mert a dopping ebben a sportágban is jelen volt. Otthon nálunk mindig szólt a zene – dzsessz, blues, rock and roll –, apukám rendszeresen elvitt magával Old Boys koncertekre, és az egyik ilyen bulin megjegyezte, hogy mennyire kétballábas vagyok, nem érzem a zenét. Erre én annyira megsértődtem, hogy elhatároztam: megtanulok táncolni.
Azonnal beszippantott a tánc világa?
Amikor elmentem az első táncórámra, fogalmam sem volt, mi vár rám. Ez egy akrobatikus rock and roll óra volt, a dobálós verzió nekem nem igazán jött be. A boogie-woogie-t ajánlották helyette, ami viszont nagyon megtetszett. Az első órán megismertem egy fiút, ő lett a társam. Mi voltunk a legügyesebbek a csoportban, fél év után a tanárunk versenyre küldött minket, ahol utolsók lettünk, de ez nem vette el a kedvünket. Egyre több sikerélményben volt részünk, s egy év táncolás után elhatároztuk, hogy az egyetemen, ahová jártunk, elindítunk egy tánctanfolyamot. Az első óránkra negyvenen jöttek el, amitől kicsit megriadtunk. Nem vagyok büszke az első óráimra, de valahol el kellett kezdeni. Nem volt tanári diplománk, saját élményeinkre támaszkodva építettük fel az órákat. Akkor ez még csak egy hobbi volt számomra, nem gondoltam, hogy ebből egy karrier alakul ki, és ez lesz majd a mindenem.
Mit tanultál az egyetemen?
14 évesen már tudtam, hogy élelmiszervegyész akarok lenni. A nagypapám is vegyész volt, saját gyárral. A Kertészeti Egyetem Élelmiszeripari Karára jártam, élelmiszermérnökként végeztem. Bent maradtam az egyetemen kutatónak, és mellette a diákoknak gyakorlatokat tartottam. Akkoriban párhuzamosan tanítottam, és láttam a különbséget az egyetem és a táncórák között. Míg az egyetemen a nagy többség zombiként figyelt rám, a táncteremben csillogó szemű, lelkes tanítványok fogadtak. Éreztem, hogy az egyetemi munka nem elégít ki, lassan megérett bennem a gondolat, hogy továbbálljak.
A kilencvenes években, amikor elkezdtél a tánccal ismerkedni, mennyire volt divatban a táncolás?
Fogalmam sincs. Én soha nem jártam hagyományos tánciskolába, csak a boogie-woogie órákat ismertem. Később elvégeztem egy kétéves táncpedagógusi képzést, ahol a társastáncok alapjait is elsajátítottam. Volt balettóránk is, elég mókásan néztem ki a rúd mellett az atlétaalkatommal. Vicces volt, hogy ezen a tanfolyamon, diákként a boogie-woogie órákat én tartottam.
Milyen tánc a boogie-woogie?
Ez egy szvingalapú páros tánc, nagyon változatos elemekkel. A rock and roll őse, relatív gyors tánc, jól ki lehet fáradni benne. Ma már nem ezt tanítom, áttértem a west coast swingre.
A west coast swing milyen tánc?
Ez is egy páros tánc, a gyökerei szintén a swing táncokhoz nyúlnak vissza. Annyiban módosult, hogy bármilyen modern négynegyedes zenére lehet táncolni. Folyamatosan fejlődik, lehet benne improvizálni.
Mikor és hogyan kattantál rá erre a táncra?
A mostani táncpartneremmel, Balásy Ádámmal 18 éve dolgozunk együtt. Öt évig boogie-t tanítottunk, közben versenyeztünk, magyar bajnokok is lettünk. 12 évvel ezelőtt egy külföldi boogie workshopon láttunk egy west coast wwing bemutatóórát, és azonnal beleszerettünk. Eldöntöttük, hogy mi is meg akarjuk tanulni. Nem volt könnyű dolgunk, mert akkor még Európában sem volt sehol ez a tánc. Zürichben amerikai tanárok tartottak tanfolyamokat, mi kijártunk hozzájuk tanulni. Egy év után – régi tanítványaink unszolására – elkezdtük itthon tanítani. Gyorsan elterjedt a hírünk, sorra jöttek a régi és új tanítványok. Ma már húsz tanár tanítja ezt a táncot, akik közvetve vagy közvetlenül a mi növendékeink voltak.
Mennyire nehéz megtanulni ezt a táncot?
Azt szoktuk mondani, hogy ez a táncosok tánca. Jó, ha van hozzá technikai alap egyéb táncokból. De a kezdő tanfolyamok résztvevői között mindig többen vannak, akik még soha nem táncoltak. Ők is meg tudják tanulni. Két hónap után próbáljuk rávenni a kezdőket, hogy hétvégéken jöjjenek el az általunk szervezett bulikba, ahol együtt táncolunk. Ez nem olyan páros tánc, hogy mindenki csak a saját párjával táncol, hanem mindenki mindenkivel.
Milyen típusú emberek a tanítványaitok? Sok hasonlóság van bennük?
Szerintem az a közös bennük, hogy nagyon befogadóak, s a tánc elvarázsolja őket. Sokan a zene miatt keresnek meg minket, mert nincs olyan más páros tánc, ahol modern zenére lehet táncolni. Van köztük fiatal, középkorú, sőt 60-70 éves is. Nyilván különböző élethelyzetben vannak. Sok házaspár jön el táncolni, akik régóta együtt vannak, és szeretnék megújítani a kapcsolatukat. Hihetetlen módon megszínesíti az életüket ez közös élmény. Vannak, akik válás, vagy a párjuk elvesztése után jönnek el hozzánk, és mi adunk értelmet az életüknek. Nagyon sok az egyedülálló, akik tartozni szeretnének valahova, egy közösségbe. Néhányan össze is jönnek, meghívnak az esküvőjükre, a gyerekeik keresztelőjére. Azt látom, ha valaki ráérez erre a táncra, megfertőződik tőle, és sokáig velünk marad.
A tanításon kívül miből áll még a munkád?
Nekünk nincs saját tánciskolánk, egyesületi formában működünk. Heti három napot tanítunk Ádámmal, hét különböző szinten tartunk órákat – a kezdőktől a versenyzőkig. Hétvégente bulikat szervezünk, ahová mi válogatjuk le a zenéket is. Havonta egyszer, hétvégén elvállalunk külföldi felkéréseket. Évente két saját rendezvényünk van, az egyik a BudaFest, ami a világon az egyik legnagyobb esemény a west coast swing műfajában. A másik egy kisebb rendezvény, a Hungarian Open. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy jövő januárban ünnepli a 10. születésnapját a BudaFest, több mint ezer résztvevő kíváncsi ránk 34 országból. Ez egy hosszú hétvége, amikor napközben a legjobb külföldi tanárok vezetésével workshopok vannak. Délután különböző kategóriákban indulhatnak versenyeken a résztvevők, este a tanárok tartanak bemutatót, utána pedig táncos buli van egészen reggelig. Amikor nem tanítok, a két rendezvény szervezésével foglalkozom.
Neked mit ad a tánc?
Mindent. Imádok tanítani, végtelen türelmem van a tanítványokhoz. Fantasztikus örömöt jelent, hogy átadhatom nekik a tudásomat, s látom a szemükben a csillogást, az örömöt, ha sikerült elsajátítani a lépéseket. Amikor én is táncolok, teljesen kikapcsolok, átadom magam a mozgás és a zene örömének. Élvezem, ahogy a táncpartneremhez kapcsolódok.
A családod mit szól mindehhez?
Két gyerekem van. A lányom 23 éves, ő is táncol. A fiam az apjára ütött, aki profi kosaras volt. A férjem is benne van az egyesületünkben, ő is részt vesz a rendezvények szervezésében. Elviekben mindent tud a táncról, és 20 év házasság után, most sikerült rávennem, hogy elkezdjen táncolni tanulni. A gyerekek megszokták már a fura időbeosztásomat, este tanítok, hétvégén bulikat rendezek. De napközben otthon vagyok, sütök-főzök nekik. Azt hiszem, jobban jártak egy tánctanárral, mint egy élelmiszermérnökkel.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a munkádban?
Talán az, hogy mindig fejlődni kell. Ebben a táncban nincsenek leírt szabályok, mint a társastáncok esetében, folyamatosan változik. A szvingből indult el, haladt a modern táncok felé, mindig jött egy új tánc és zenei irányzat, ami hatott rá. Nekem mint tanárnak folyamatosan képeznem kell magam, hetente többször járok magántanárhoz órákra. Az új elemeket beépítem a tananyagba. A tanítványok látják videón, hogy mit csinálnak a nagyok, valami hasonlót szeretnének ők is csinálni.
Nemrég kipróbáltuk a queer tangót, ahol a táncos szerepek felcserélődhetnek, sőt azonos neműek is táncolhatnak egymással. Ez nálatok is előfordulhat?
Igen, előfordulhat. Jó a lányoknak megtanulni a vezető szerepet is, a fiúknak pedig a követő szerepet, mert ezzel is fejlesztik a tánctudásukat. Buliban, versenyen én személy szerint szeretek a saját szerepemben maradni, mert sokszor előfordul, hogy egy szám erejéig a táncpartnerek lelkileg is összekapcsolódnak. Ez egy különleges, szerelemhez hasonlítható állapot, ahol teljesen más energiák működnek egy férfi és egy nő között, mint egy olyan pár esetében, ahol mind a két tag nő. A szám végén kikerülünk ebből az állapotból, és folytatjuk tovább a táncot egy másik partnerrel.
Hány éves korig lehet táncolni szerinted?
Bármeddig, ha jó kondícióban van az ember. Ez a jó benne. A tánc fiatalon tart, látom a tanítványokon is. Én tudatosan odafigyelek a fizikai erőlétemre, rendszeresen járok kondizni, és jógázom is mellette. Táncpartneremmel, Ádámmal mi vagyunk a legidősebbek a tánctanárok között, de ezt senki nem tartja számon rajtunk kívül.
Ha többet szeretnél megtudni a west coastswing táncról: adamritaswing.com, Facebook-oldal: Facebook.com/adamritaswing
Fotó: Bodnár Zsófia
